Sophie von La Roche német író (1731–1807)

Olvasási idő
less than
1 minute
Eddig olvastam

Sophie von La Roche német író (1731–1807)

december 25, 2017 - 22:08
A 18. század egyik legsikeresebb írója. Az első nőíró, akinek Németországban, német nyelven kiadták a regényét.

A fiatal lányt apja tanította, többek között csillagászatra, matematikára, filozófiára és történelemre is. A Geschichte des Fräuleins von Sternheim című könyve 1771-ben jelent meg, és hazáján kívül komoly nemzetközi sikert is aratott. A Sturm und Drang hívei lelkesedtek érte, "azt a valamit érezték meg benne, amit igazában majd csak a „Werther" (1774) fogalmazott meg." (lásd Némedi Lajosné, Könyv és Könyvtár 1976). Néhány évvel később Pomona für Teutschlands Töchter címmel sikeres folyóiratot indított el. Sophie elegáns körökben mozgott, irodalmi szalonjába korának ismert művészei, politikusai jártak, és levelezésben állt a század szinte valamennyi jelentős írójával. 

Unokája Bettina von Arnim író. 

Néhány munkája:

  • Rosaliens Briefe an ihre Freundin Marianne von St., (1779–81),
  • Tagebuch einer Reise durch die Schweiz (1787),
  • Schattenrisse abgeschiedener Stunden (1799),
  • Mein Schreibetisch (1799),
  • Fanny und Julia (1801),
  • Melusinens Sommer-Abende (1806).

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Anni Swan finn pedagógus, újságíró, fordító, író (1875–1958) 

január 26, 2019 - 23:33

A lányoknak szóló irodalom megteremtője Helsinkiben született értelmiségi családba, apja az első finn újság alapítója, anyja irodalomrajongó volt. A Helsingin Suomalaisessa Yhteiskoulussa elvégzése után 1899-ben megszerezte tanítói oklevelét, Viaporiban majd Helsinkiben tanított. Ebben az időben kezdett publikálni, 1901-ben jelent meg első, meséket tartalmazó kötete. Gyerek- és ifjúsági lapoknak is dolgozott, több fordítása is megjelent.

Bozzay Margit író (1893–1942)   

március 15, 2020 - 22:39

Horváth Margit Kemenesszentpéteren született, nemesi család lánya, apja gazdatiszt volt. 15 évesen kötött házasságot Bozzay Boldizsárral, két gyereket szült. A házasság néhány év alatt megromlott, Margit gyerekeivel Budapestre menekült. Egy varrodában dolgozott reggeltől estig, éjszaka írt, beküldött írásai egyre gyakrabban jelentek meg a lapokban. Két év után a Pesti Hírlap női rovatának a vezetője lett, dolgozott a Párisi Divatnak, később a Reggeli Magyarország és a Kincses Újság szerkesztője lett. A nők életével, problémáival foglalkozó művei igen népszerűek voltak.

Az első svéd feminista: Sophia Elisabet Brenner

április 09, 2017 - 21:21

1659-ben született. Az első jelentős svéd írónő, 1693-ban megjelent, a női nem indokolt védelméről szóló írása miatt pedig az első svéd feministaként tartják számon. Kora szokásaitól eltérően rendkívül alapos nevelést kapott, apja elintézte, hogy a stockholmi német fiúiskolában – egyedüli lányként –  tanulhasson. A divatos festő, Elias Brenner felesége lett 1680-ban, házuk az irodalmi és művészeti élet egyik központja volt.