„A magasságok királynője”: Smaranda Brăescu román pilóta

Olvasási idő
less than
1 minute
Eddig olvastam

„A magasságok királynője”: Smaranda Brăescu román pilóta

július 24, 2017 - 00:10

Romániában az első, a világon a első nők egyike, akik ejtőernyőző engedélyt szereztek. Számtalan világrekordott állított fel, a korabeli lapok a „Magasságok királynője” néven   emlegették. 1931-ben 6000 méterről való ugrás volt a világrekordja, a következő évben 6929 méter volt a világrekordja, amit az Aero Club of Washington hitelesített. 1932-ben, első európai nőként, pilótaengedélyt kapott az Egyesült Államokban. Ugyanabban az évben Miles Hawk típusú gépével rekordot állított fel, 6 óra 10 perc alatt tette meg a Róma és Tripolisz közötti távolságot. A világháború idején a keleti fronton vöröskeresztes gépeket vezetett. 1948-ban halt meg. 

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Dragojla Jarnević horvát író, tanár, feminista (1813–1875)

december 31, 2016 - 15:36

Karlovácon (Károlyváros) született, tanítói oklevele megszerzése után magántanárként dolgozott. Részt vett a horvát nemzeti megújulásért küzdő illír mozgalomban, azon belül a női jogok elismeréséért kampányolt. Verseket, elbeszéléseket publikált, melyekben gyakran megjelentek az erős, önálló nők. Alpinista volt, őt tekintik az első női horvát hegymászónak, miután 1843-ban megmászta az Okic csúcsot. Ez komoly teljesítmény volt, hiszen abban az időben a mászóknak még nem volt speciális biztonsági felszerelésük. 

Az első haditudósító nő: Margaret Bourke-White

június 13, 2017 - 23:48

Szakmájának egyik legismertebb képviselője, a Life magazin első női fényképésze, 1936-ban az első szám címlapja az ő fotójával jelent meg. Az első külföldi, aki engedélyt kapott szovjet gyárakban fotózni, az első női haditudósító, az első nő, aki harci zónában dolgozhatott. Fotózott szerte Amerikában, Indiában, a Szovjetúnióban, Dél-Afrikában, ott volt a buchenwaldi koncentrációs tábor felszabadításánál. Képeit őrzi  többek között a New Mexico Museum of Art, a Museum of Modern Art és a Library of Congress.

A Kárpátoktól a marhatenyésztésig: Menie Muriel Dowie, az "Új Nő"

július 14, 2017 - 22:24

A közvélemény – egy része elismerően, más része elítélően – a „new woman” megszemélyesítőjét látta benne. Független, önálló, szókimondó, vállalkozószellemű nő, saját markáns véleményével a világról. 1891-ben egyedül, lóháton és gyalog tett  útjáról az  című könyvében számolt be. Két házassága volt, mindegyik válással ért véget.