Adelgunde Vogt dán szobrász (1811–1892)

Olvasási idő
less than
1 minute
Eddig olvastam

Adelgunde Vogt dán szobrász (1811–1892)

július 17, 2017 - 13:38

Az első dán szobrásznő, aki a kritikusok és a közönség előtt is sikert aratott. 12 és 14 éves kora között egy betegség ágyhoz kötötte, akkor kezdett rajzolni. Tehetségesnek mutatkozott, ezért szülei egy fiatal szobrászt bíztak meg tanításával. Legkedvesebb témái az állatok voltak, fábol faragott munkáit 1838-tól kezdve állította ki, hamar megismerték a nevét. 1839-ben egy bronzból készült szobra elnyerte a Neuhausenske díjat. 1844-ber olaszországi tanulmányútja során ismerkedett meg jövendő férjével. 1849-ben ment férjhez, gyerekeket szült, egyetlen kiállítása sem volt. 1860-ban, néhány évvel férje halála után mutatta be új munkáit.  

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Adelaide Johnson amerikai szobrász, feminista (1859–1955)

január 05, 2018 - 01:07
Adelaide Johnson (balra) leghíresebb szobrának leleplezésén

A St. Louis School of Design-ban tanult, majd Chicagoba költözött, ahol egy balesetért kapott kárpótlás lehetővé tette az addig rossz anyagi helyzetben lévő Adelaide-nak, hogy Európába menjen tanulni. Művészeti tanulmányait így Drezdában, majd Rómában folytatta. 1896-os házasságkötésekor tizenegy évvel fiatalabb férje vette fel az ő nevét, és lelkésznő vezette a szertartást. 

Vegetáriánus, egyben meggyőződéses feminista volt. 

A feminizmus a legnagyszerűbb dolog az emberiség evolúciójában - vallotta.

Massi Bruhn dán író, feminista (1846–1895)

december 27, 2017 - 00:52

A gribskovi erdészházban élt szüleivel. 40 éves volt, amikor anyja meghalt, és az addig engedelmes gyermekként élő nő elkezdhette önálló életét. Koppenhágába költözött és régi álmát beteljesítve írni kezdett, bekapcsolódott a nőmozgalomba. Életének hátralévő kilenc évébe belesűrített mindent, amit csak tudott. Újságot szerkesztett, regényeket és elbeszéléseket írt, fordított, előadásokat tartott. A dán nőszervezet, a Kvindelig Fremskridtsforening tagja lett, melynek Hvad vi vil című lapjában kezdett megjelenni 1888-ban folytatásos regénye, az Et Lægemiddel.

Narcyza Żmichowska lengyel író, aktivista, feminista (1819–1876)

március 31, 2018 - 16:38

Varsóban született, elszegényedett, haladó elveket valló nemesi családba. Az Institut Guwernantek elvégzése után 1835-38 között az intézet tanára volt, majd az előkelő Zamoyski családnál vállalt nevelőnői állást. Velük utazott Párizsba, ahol találkozott fivérével, aki forradalmi tevékenysége miatt menekültként élt ott. Bekapcsolódott a lengyel emigránsok életébe és megismerkedett a feminizmus eszméjével.