Hétvégi zene: Cserháti Zsuzsa

Olvasási idő
less than
1 minute
Eddig olvastam

Hétvégi zene: Cserháti Zsuzsa

július 23, 2010 - 17:03

Cserháti Zsuzsa 7 éve, 2003-ban hunyt el, július 23-án, Budapesten.
Azt hiszem, nem is kell mondanom, hogy ő volt az egyik legfantasztikusabb popénekesnő Magyarországon. Szomorú életpályája sajnos bizonyíték arra is, hogy mennyire elhanyagoljuk tehetségeinket, hiszen a sikeres '70-es évekbeli pályája után az 1980-as években nem sokat szerepelt nagyközönség előtt, félreállították. Csodálatos énekét hallgatva, mindenkiben megfogalmazódik ez a keserű gondolat.

Életpályájáról a wikipédián olvashattok.

 

Rengeteg slágerrel emlékezhetnénk rá, mint pl. a "Boldogság, gyere haza", az "Édes kisfiam", vagy ha stílszerű szeretnék lenni, akkor a "Mennyit ér egy nő" c. dalt tenném ki.
A választásom teljesen önkényes, és azért a "Hamu és gyémánt" lett a nyertes, mert személyes élményem kötődik hozzá: ez szólt az esküvömőn. (Természetesen mindenki sírt a meghatottságtól.)

Kellemes zenehallgatást, szép hétvégét kívánok mindenkinek!

 

 

 

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Sisterhood és a mítoszok

július 23, 2009 - 11:43

És a kép máris nem oly idilli, a házastársi hűség mögött a korabeli patriarchális társadalom elnyomógépezetét pillanthatjuk meg, amely arra kényszeríti a jobb sorsra hivatott Pénelopét, hogy tipikusnak tartott asszonyi tevékenysége (szövés) mögé bújva, örök várakozásra kárhoztassa magát, míg Odüsszeusz a világot járja. A szorgalmas, hasznos házimunkát végző asszony képe így rögtön más színezetet kap, mert bár Pénelopé maga kreatívnak tartja tevékenységét, valójában nincs más választása, amennyiben meg akar menekülni a kérőktől, akik természetesen csupán az anyagi javakra pályáznak.

Elizabeth Kim: Tízezer könnycsepp

július 23, 2009 - 11:52

Ami a könyv stilisztikai-irodalmi erényeit illeti: ha már mindenképpen kanonizálni akarunk, akkor nem sorolnám az ún. „magas irodalom” kategóriába, de elsősorban nem is ezért olvastam el. Hanem azért, mert van bennem egy adag voyeurizmus: abban az illúzióban élek, mintha a könyv elolvasásával beleláthatnék mások életébe, gondolataiba. Nem gondolom, hogy egy könyv elolvasásával teljes egészében megismerhető a bemutatott kultúra, nem vagyok naiv olvasó.