Telkes Mária biofizikus (1900–1995)

Olvasási idő
less than
1 minute
Eddig olvastam

Telkes Mária biofizikus (1900–1995)

november 30, 2017 - 14:47
Több találmány mellett nevéhez fűződik az a szenzációs találmány is, amellyel tengervizet lehet napenergiával sótalanítani.

A budapesti tudományegyetemen matematika-fizika tanári szakon végzett, doktori dolgozatát fizikai-vegytanból készítette.

1924-ben az Egyesült Államokba ment, ahol Clevelandban dr. George W. Cryle professzor biofizikai laboratóriumában dolgozott.

1939-től a Massachusettsi Technológiai Intézet tanára, ott kezdett a napenergia hasznosításával foglalkozni. Az ő tervei alapján készült el 1948-ban a világon az első, napenergiával fűtött kísérleti ház Doverben, amelyet több ilyen követett.

1950-ben az intézet kutatási vezetője lett. Hőtárolási kutatásait több mint száz cikkben publikálta, a gyakorlati hasznosítást húsznál több szabadalma igazolta. Nevéhez fűződik az a szenzációs találmány is, amellyel tengervizet lehet napenergiával sótalanítani. 1995-ben, Budapesten halt meg.

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Virginia Kneeland Frantz amerikai orvos (1896–1967)

november 28, 2017 - 16:40

New Yorkban született, jómódú családba. A Bryn Mawr College hallgatója volt, 1918-ban kémiából évfolyamelsőként diplomázott. A Columbia egyetemre jelentkezett orvostanhallgatónak, az volt az első év, hogy nőket is felvettek. 1922-ben diplomázott, ő volt az első nő, akit a New York Presbyterian Hospital rezidensnek felvett, két év múlva alorvosnak nevezték ki. Sebészi munkája mellett oktatott is, 1951-ben kapta meg professzori kinevezését. 1959-ben írt tanulmánya a hasnyálmirigyrákról a mai napig alapmű.

Beatrice Hicks amerikai mérnök (1919–1979)

január 01, 2018 - 19:53

Az első nő, aki a Western Electric munkatársa lett, 1950-ben egyik alapítója és első elnöke volt a Society of Women Engineers-nek. Apja, a Newark Controls Company alapítója példáját követve már gyerekkorában elhatározta, hogy mérnök lesz, és a Newark College of Engineering vegyészmérnök szakán végzett l939-ben. 1942-től a Western Electric mérnöke lett, kvarckristály oszcillátorokat tervezett és tesztelt. Három évvel később, apja halála után felmondott és átment a Newark Controls Companyhoz, ahol először főmérnök, majd alelnök volt, végül 1955-ben a teljes irányítást megszerezte.