A jugoszláv feminizmus eszmetörténete az 1970–1980-as években - Lóránd Zsófia előadása

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam

A jugoszláv feminizmus eszmetörténete az 1970–1980-as években - Lóránd Zsófia előadása

szeptember 21, 2017 - 19:06
A ki nem mondott egyezség szerint a feministák a nyugati kapitalizmust kritizálhatták, amíg a kritika nem jugoszláv állam létét, illetve Tito személyét érintette. Az aktivisták azonban azáltal, hogy megkérdőjelezték a nőkérdés megoldásának sikerességét, mégis ellenzékbe kerültek, még ha nem is konfrontálódtak szigorúan az állammal.

Lóránd Zsófia előadását a Mesterségem címere elnevezésű előadássorozat keretében hallhattuk, mely a genderkutatással foglalkozó, a disszertációjukat már megvédett kutatókat invitálja meg egy prezentáció erejéig.

Lóránd Zsófia – aki nem mellesleg a NANE (Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen Egyesület) aktivistája – a jugoszláv feminizmust mutatta be, különös tekintettel az 1970-es és 1980-as évekre. Kutatását 2008 és 2012 között folytatta le; fontos kihangsúlyozni, hogy a jugoszláv feminizmust főként eszmetörténeti szempontból vizsgálta.

A csoport tagjai főként a nagyvárosban élő értelmiségi nők voltak – így nem véletlen, hogy Belgrád, Ljubljana és Zágráb központi helyszínül szolgáltak. Laza, kötetlen beszélgetésekből nőtte ki magát a mozgalom, melyeknek a fenti városok egyetemei voltak a gyűjtőpontjai. A csoport a Nő és társadalom (Žena i društvo) nevet választotta magának, és fő célként az állam által már megoldottnak tekintett nőkérdés újragondolását tűzte ki. Mint az ismeretes, a jugoszláv államot nem a szovjet hadsereg, hanem Tito partizánjai szabadították fel, utóbbiak között pedig nagy számban voltak jelen nők is, akik aztán a harcok lezárultával vezető pozícióra tehettek szert (partizánmítosz). Ennek fényében a jugoszláv állam könnyen tekinthette a nőkérdést megoldottnak (noha a tapasztalatok mást mutattak).

A jugoszláv feministák, akik közül többen magukat „újfeministának” (neofeminizam) definiálták, inspirációjukat részben a nyugati feminista íróktól merítették – egyfajta transzfer szerepet szánva maguknak a nyugati eszmék saját helyzetükre való adaptálásával, „lefordításával”. Figyelemreméltó jelenség volt, ahogy igyekeztek megtanulni és kialakítani a feminista „nyelvet”: nemcsak szavakat, hanem gondolatokat is fordítottak, ezáltal egy sajátos feminizmust kialakítva. A viszonylagos kulturális szabadság, az állam engedékenysége lehetővé tette tevékenységüket, valamint a különféle eszmékből való merítkezést (a mozgalom eleinte egyébként erőteljesen marxista alapokra épített). 1990 körül, azaz a délszláv háború kitörését megelőzően azonban megváltozott az a politikai közeg, ami többek között a feminista mozgalom működését is lehetővé tette – ezért is lett ez a kutatást lezáró évszám.

Lóránd Zsófia forrásként a feminista aktivistáknak tudományos folyóiratokban, a szépirodalomban és a populáris médiában egyaránt megjelenő írásait használta fel, illetve interjúkat is készített velük. A magazinok bemutatása során hallhattunk egy érdekes jugoszláv „képződményről”: a Start magazin pornográf képei miatt inkább a férfiközönséget szólította meg, de emellett magas intellektuális színvonalú cikkeket publikáltak, és ebbe még az is belefért, hogy publikálhattak benne feminista szerzők is.

Szóba került a feminizmus és a jugoszláv állam kapcsolata: a ki nem mondott egyezség szerint a feministák a nyugati kapitalizmust kritizálhatták, amíg a kritika nem jugoszláv állam létét, illetve Tito személyét érintette. Az aktivisták azonban azáltal, hogy megkérdőjelezték a nőkérdés megoldásának sikerességét, mégis ellenzékbe kerültek, még ha nem is konfrontálódtak szigorúan az állammal. Sokat foglalkoztak az 1960-as években zajló szexuális forradalom kérdésével – mivel strukturális változás nem állt be férfi és nő viszonyában, kétségbe vonták a jelenség forradalom mivoltát.

1978 fontos évszám: ekkor került sorra a mozgalomnak az állami nőszervezettől függetlenül megszervezett konferenciájára Belgrádban, ahol több nyugati feminista is részt vett, és kortárs külföldi feminista írásokat osztottak meg egymással, megalapozva a mozgalom tevékenységét a következő évekre.

Az 1980-as évek második felére a gyakorlatban is megvalósultak a szervezet célkitűzései: a nagyvárosokban sorra létesültek SOS női segélyvonalak, megindult a nők elleni erőszakkal szembeni szervezett küzdelem, illetve sűrűn tartottak nők között, nőket érintő kérdésekben, utcai akciók keretében közvéleménykutatásokat.

Az előadást beszélgetés követte, melynek során többek között felmerült a jugoszláv feminizmus, illetve a szovjet blokk országainak feminizmusai közti összehasonlíthatóság problematikája, valamint LMBTQ vonatkozású kérdések.

Lóránd Zsófia munkája nagyban színesíti az európai feminizmustörténettel foglalkozó kutatásokat – írásomat abban a reményben zárom, hogy hallhatunk még tőle hasonló eredménybeszámolókat.

Rada Iveković, Gordana Cerjan-Letica és Lidija Sklevicky

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Kaffka Margit – Miért éppen ő? Hová tűntek a nők az irodalomból?

november 06, 2010 - 14:25

A Rózsaszín szemüveg címet viselő beszélgetéssorozat válaszokat keres arra a kérdésre, hogy hová tűntek a nők az irodalomból? Az írás a férfiak feladata? Nők tollából csak lányregények és lektűrök születnek?  Ki volt Kaffka Margit a magyar irodalomban? Mire volt képes? Miért ő az egyetlen kanonizált nőíró?

"Kísérteties kísértetek és a nőiség kulturális mítoszai az angol irodalomban" - beszámoló Séllei Nóra előadásáról

március 12, 2010 - 10:40
Alfred Kubin: Madame - modern csillárdísz

 Mielőtt valakit elragad az egyre inkább elharapozó ideológiai divathullám, és a hagyományos, veretes értékek nevében elkezdi romantizálni az otthonmaradó, "karrierjének" (általánosító szitokszó) átszellemült mosollyal búcsút intő, önalárendelő családanya képét, esetleg a mindennapi güriként megtapasztalt (valószínűleg rosszul megválasztott) munkától megfáradva nőként kívánatosnak tartaná ezt az életformát, a házasság és az anyaság efféle kizárólagos megélését; nem csak Beauvoir A második nem c.