Dénes Vera gordonkaművész (1915–1970)

Olvasási idő
less than
1 minute
Eddig olvastam

Dénes Vera gordonkaművész (1915–1970)

március 02, 2017 - 01:06

A budapesti Zeneakadémia hallgatója volt, 1935-ben művészi, 1937-ben tanári oklevelet szerzett. Diákévei alatt tanítványokat vállalt és első koncertjét is megtartotta, 1935-ben döntős volt a bécsi nemzetközi gordonkaversenyen. 1936-ban a Budapesti Női Kamarazenekar szólamvezetője lett, 1939-től pedig az OMIKE (Országos Magyar Izraelita Közművelődési Egyesület) zenekarának szólistája. 1944-ben megszökött a nyilasok elől és a felszabadulásig hamis papirokkal bújkált. A háború után a Székesfővárosi Zenekar (későbbi nevén Magyar Állami Hangversenyzenekar) tagja lett. Egyik alapító tagja volt a Tátrai-vonósnégyesnek. 1959-ben a Zeneakadémia tanárává nevezték ki. Itthon és külföldön is komoly sikerrel koncertezett. Lisz Ferenc díjas, Érdemes művész. Lánya, Sándor Anna (sz. 1950) a Liszt Ferenc Kamarazenekar gordonkása. 

 

 

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Badár Erzsi (Simon Sándorné) fazekas (1889–1985)

július 28, 2017 - 21:35

Fazekas apjától tanulta meg a mesterség alapjait. 1935-ben ő volt az első nő, aki mestervizsgát tett fazekasságból. A hagyományos túri díszítőelemeket felhasználva hozta létre saját, jellegzetes alkotásait. Munkái nemcsak hazai, hanem külföldi kiállításokon is komoly sikert arattak. 1968-ban megkapta a Népművészet Mestere címet.  

Róna Emy grafikus (1904–1988)

december 16, 2009 - 21:16
Róna Emy vőlegényével, Deckmann Gyula tisztviselővel (1929, Színházi Élet)

Az Iparrajziskolában Vesztróczy Manónál, majd Párizsban a Colarossi-iskolában tanult. Alkotói pályáját 1921-ben kezdte a Színházi Élet szerkesztőségében. Az Új Művészek Egyesületének tagja volt, melynek kiállításain rendszeresen szerepelt. 1925-ben testvérével, Róna Klárával volt közös kiállítása Párizsban, Ady, Baudelaire és Verlaine verseihez készült illusztrációit mutatta be. 1926-tól 1928-ig Párizsban élt, egy szatirikus lap munkatársa volt, egyben tovább képezte magát. 

Thury Zsuzsa író (1901–1989) 

április 21, 2017 - 23:44

Termékeny és sikeres író volt, első elbeszélései 1921-ben a Pesti Naplóban jelentek meg, 1927-től három évig Párizsból tudósította a lapot. 1930-ban Kolozsvárra költözött, az Ellenzék című lap munkatársa volt, 1936-tól  Budapesten élt. Alapító tagja volt az Ezredvég című folyóiratnak. Könyvei az olvasók minden korosztályában igen népszerűek voltak. Három alkalommal kapta meg a József Attila díjat. 

Néhány munkája: