Irene Stuber amerikai újságíró, feminista, a nőtörténet kutatója (1928–2010) 

Olvasási idő
less than
1 minute
Eddig olvastam

Irene Stuber amerikai újságíró, feminista, a nőtörténet kutatója (1928–2010) 

november 17, 2016 - 15:03

A és a létrehozója Clevelandben született. Szeretett sportolni, jól bowlingozott, első cikkei a helyi bowling lapban jelentek meg. 1960-ban Floridába költözött, ahol Miami-Dade megye kereskedelmi kamarájának kiadóját vezette. 1975-től New Orleansban a NASA/Bell Aerospace szerkesztője volt, 1983-ban Hot Springsbe költözött. Többek között az Associated Press és  a Florida Bar Association elismerését kapta meg  tényfeltáró cikkeiért. Tagja volt a -nek, egyik alapítója a Virginia Clinton Kelly Women's Democratic Club-nak. Nyugdíjasként ismerkedett meg az internettel és – bár családja azt javasolta, üldögéljen nyugodtan hintaszékében a verandán – ő belekezdett az ott is hiányzó nőtörténeti ismeretterjesztésbe. 

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Carrie Chapman Catt amerikai feminista (1859–1947)

május 24, 2016 - 11:04

A wisconsini Riponban született Carrie Clinton Lane néven. Apja csak nehezen engedte, hogy felsőfokú tanulmányokat folytasson. Végül, részben saját finanszírozással, az Iowa State College-re került, ahol csatlakozott a Crescent Literary Society diákkörhöz. Nem volt hajlandó tudomásul venni, hogy a szervezet gyűlésein csak férfi hallgatók szólalhatnak fel - kiállása a szabályzat megváltoztatását eredményezte.

Abigail Adams amerikai First Lady (1744–1818)

május 26, 2016 - 22:29

Abigail Smith 1744. november 11-én született a Massachusettsbeli Weymouthban. Anyja a híres Quincy család sarja, apai felmenői pedig a helyi kongregacionalista egyházközség vezetői voltak. Bár nem vett részt intézményes oktatásban, Abigail, nővéreihez hasonlóan, szabad bejárást kapott apjától annak könyvtárába, sőt, apja biztatta őt az írásra is.