• Wu életében számos elismerésben részesült: első nőként kapta a Research Corporation Awardot (1958), valamint a Cyrus B. Comstock-díjat (1964). Hetedik nőként választották a National Academy of Sciences tagjai közé, 1962-ben John Price Wetherill-éremmel jutalmazták, 1975-ben a National Medal of Science birtokosa, 1978-ben pedig az első Wolf-díj kitüntetettje lett.
  • 1974-ben az Industrial Research Magazine az év természettudósaként jelentette meg nevét, 1976-ban az Amerikai Fizikai Társulat első női elnökévé vált. 1990-ben a Kínai Természettudományi Akadémia róla nevezte el az Asteroid 2752 karaktersor alatt számon tartott égi objektumot.

Csien-Siung Wu kínai-amerikai kísérleti atomfizikus

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam

Csien-Siung Wu kínai-amerikai kísérleti atomfizikus

augusztus 04, 2016 - 21:48
Csien-Siung Wu 1912. május 31-én született Kína Jiangsu tartományában. Liuhei családjában fontos szerepet játszott az oktatás, anyja tanár, apja mérnök volt; fiatal korától kezdve ösztönözték érdeklődését a matematika és a természettudományok iránt.

Csien-Siung Wu kínai-amerikai kísérleti atomfizikus

Csien-Siung Wu 1912. május 31-én született Kína Jiangsu tartományában. Liuhei családjában fontos szerepet játszott az oktatás, anyja tanár, apja mérnök volt; fiatal korától kezdve ösztönözték érdeklődését a matematika és a természettudományok iránt.

1930-ban beiratkozott a Nanjing Egyetemre, ahol először matematikát kezdett tanulni, viszont Marie Curie által inspirált érdeklődésének középpontjába hamar a fizika került. 1934-ben kiemelkedő eredménnyel kapta kézhez diplomáját, ezután tovább folytatta tanulmányait a Zhejiang Egyetemen és Jing-Wei Gu mentoraltjaként 1935 és 1936 között először vett részt kutatásban, röntgenkrisztallográfiával foglalkoztak az Academia Sinicán.

Dr. Gu biztatására 1936-ban az Amerikai Egyesült Államokba költözött, a Kaliforniai Egyetemre látogatott, itt találkozott Ernest Lawrence professzorral, a ciklotron megépítőjével. 1940-ben doktorált, kutatómunkájában az urán radioaktív bomlására fókuszált.

1942-ben összeházasodott Luke Csia-Liu Juannal, átköltöztek a keleti partra, Wu először a Smith College alkalmazásában állt, majd néhány év után ajánlatot kapott a Princetontól, az egyetem első női előadóvá vált.

1944-ben csatlakozott a Manhattan-tervhez, részt vett az uránérc-gazdagítás módszerének kidolgozásában. 1947-ben fiuk született, Vincent Wej-Cseng Juan, aki később anyja nyomdokait követte a fizika területén.

Wu karrierje nagy részét a Fizika Tanszéken töltötte a Columbián a gyenge kölcsönhatással és a béta-bomlással kapcsolatos vizsgálatok aktív kivitelezőjeként. 1956-ban Csung-Dao Lee és Csen Ning Jang elméleti fizikusok felvetették a paritássértés jelenségének lehetőségét. Az egyik bizonyító kísérletet Lee-vel való konzultációja után Wu tervezte meg, ám a szükséges – majd 0 K-es – hőmérsékletet a Columbián nem tudták biztosítani, ezért felkereste Ernest Ambler brit kutatót, hogy Washingtonban az alacsony hőmérsékletű laboratóriumokban lássanak neki. Három specialista csatlakozott a munkához: Ralph Hudson, Raymond Hayward és Dale Hoppes.

Velük párhuzamosan további két kutatócsoport végzett szinte egy időben sikeres méréseket más módszerekkel. 1957 tavaszán mindhárom cikket megjelentették a Physical Review-ban. Ugyanebben az évben Lee és Jang Nobel-díjat kaptak, a kísérleti fizikusok száma és vizsgálataik időrendisége nehézséget okozott volna a harmadik hely betöltésének lehetőségében.

Wu utolsó projektje a molekuláris változásokra koncentrált a sarlósejtes vérszegénység okozta hemoglobin-deformálódás során. 1981-ben nyugdíjba vonult, szabadidejét oktatási programokra fordította Kínában, Tajvanon és az Egyesült Államokban. Támogatta a nők jelenlétét az STEM-ben (Science, Technology, Engineering and Mathematics), előadásokat tartott, hogy példát mutasson a természettudományokkal foglalkozó lányoknak szerte a világon.

Wu életében számos elismerésben részesült: első nőként kapta a Research Corporation Awardot (1958), valamint a Cyrus B. Comstock-díjat (1964). Hetedik nőként választották a National Academy of Sciences tagjai közé, 1962-ben John Price Wetherill-éremmel jutalmazták, 1975-ben a National Medal of Science birtokosa, 1978-ben pedig az első Wolf-díj kitüntetettje lett. 1974-ben az Industrial Research Magazine az év természettudósaként jelentette meg nevét, 1976-ban az Amerikai Fizikai Társulat első női elnökévé vált. 1990-ben a Kínai Természettudományi Akadémia róla nevezte el az Asteroid 2752 karaktersor alatt számon tartott égi objektumot.

1995-ben Csung-Dao Lí, Csen Ning Jang, Samuel C. C. Ting és Juan T. Lee megalapították a Wu Csien-Siung Education Foundationt Tajvanon azzal a céllal, hogy a szervezet biztosítsa a fiatal természettudós tehetségek ösztöndíjas oktatását.

Csien-Siung Wu 1997. február 16-án stroke-ban hunyt el New York Cityben.

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Freda Bage ausztrál biológus, egyetemi tanár, feminista (1883–1970)

április 08, 2017 - 22:46

A University of Melbourne hallgatója volt, 1907-ben diplomázott. A következő évben elnyert egy ösztöndíjat az angliai King's College-be, ahol három évig volt kutató. 1911-ben tért haza, a melbourne-I egyetemen oktatott, 1914-ben ő lett a The Women's College első vezetője. Sokat utazott az országban, női hallgatókat toborzott az egyetemre. Útjainak jelentős részét saját autójával tette meg, amit, hölgyhöz nem illő módon, maga vezetett és javított is.

A neves kutyaszánhajtó-verseny első női győztese: Libby Riddles 

március 31, 2017 - 13:48

Az Iditarod Trail Sled Dog Race első női nyertese 1985-ben. (Az Alaszkában évente megrendezett kutyaszán verseny Anchorage és Nome között  9 – 15 napig tart, gyakori hó- és szélviharok, kemény fagyok közepette.) Libby 1956-ban született, 17 éves korában költözött Alaszkába, ahol egy szánhajtó verseny láttán úgy döntött, ott a helye. Első versenye a Clines Mini Mart Sprint volt, amit rögtön meg is nyert. Kutyatenyészetet nyitott, onnan válogatta és nevelte ki saját versenyzőit. 

Bertha Van Hoosen amerikai orvos, feminista (1863–1952) 

március 25, 2017 - 01:46

Családja véleményével dacolva lett orvostanhallgató, magántanítványokat és betegápolást vállalt, hogy előteremtse a tanulmányaihoz szükséges pénzt. 1888-ban végezte el a University of Michigan Medical School-t. Négy év kórházi munka után 1892-ben nyitotta meg nőgyógyászati rendelőjét, emellett a Northwestern University orvoskarán tanított. 1902-ben, a férfikollégák rosszallása ellenére, az Illinois University Medical School egyetemi tanárává nevezték ki. 1918-ban ő volt az első nő, aki koedukált egyetemen tanszékvezetői kinevezést kapott.