Emma Ihrer német politikus, szakszervezeti vezető (1857–1911)

Olvasási idő
less than
1 minute
Eddig olvastam

Emma Ihrer német politikus, szakszervezeti vezető (1857–1911)

május 20, 2015 - 19:46

1857. január 3-án született. Középosztálybeli, vallásos család gyermeke.

24 éves korában Berlinbe költözik , kapcsolatba kerül a szocialistákkal és a szakszervezetekkel. 1881-ben alapítója és vezetőségi tagja a szocialista-feminista Frauen-Hilfsverein für Handarbeiterinnen (Munkásnők segélyegylete) szervezetnek. 1885-en több társával létrehozzák a Verein zur Wahrung der Interessen der Arbeiterinnen (Munkásnők érdekvédelmi egyesülete) egyesületet, ahol orvosok és ügyvédek ingyen álltak a tagok rendelkezésére. Amikor egy évvel később a rendőrség betiltotta, ezernél több tagjuk volt. Szerkesztője a Die Arbeiterin (A dolgozó nő) című hetilapnak, amely később a Gleichheit (Egyenlőség) címmel jelent meg.

 

Kapcsolódó tartalom

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Marie Baum német tanár, politikus, szociális munkás, író, feminista (1874–1964) 

március 18, 2017 - 22:57

A nőmozgalom egyik legsokoldalúbb alakja az első nők közé tartozott, akiket beválasztottak a német parlamentbe. Apja orvos, anyja ismert nőmozgalmár volt. Mivel német egyetemek nem vettek fel női hallgatókat, a zürichi egyetemen tanult, 1896-ban doktorált. Hazatérése után vegyészként dolgozott, a gyárakban tapasztalt körülmények felháborították, különösen a női-  és gyerekmunkások kizsákmányolása. 1909-től a  Deutschen Vereins für öffentliche und private Fürsorge vezetőségi tagja volt.

Marie Juchacz német politikus (1879–1956)

március 02, 2017 - 01:31

Az első nő, aki a Reichstagban felszólalt. Iparoscsaládból származott, 14 éves korában abba kellett hagynia az iskolát. Volt cseléd, gyári munkás, elmegyógyintézeti ápoló, megtanult varrni. 1908-ban az első nők között volt, akik beléptek a szociáldemokrata pártba. Gyorsan kiderült, hogy jó szónok, frappáns vitázó, megválasztották a párt felső-rajnai tartományi titkárává.  1917-ben beválasztották a párt végrehajtó bizottságába, ugyanazon évben a Die Gleichheit című lap szerkesztője lett.

Clara Zetkin (1857–1933), az első szocialista feminista

március 08, 2012 - 11:32

Clara Eisnner 1857. július ötödikén született egy németországi kisvárosban, Wiederauban. 1878-ban osztályelsőként a Von Steyber Institute-ban szerzett tanítói oklevelet, és szeretett volna egyetemre menni, de németországi egyetemek abban az időben nőket nem vettek fel, és külföldön való továbbtanulását pedagógus szülei nem tudták fizetni. 

Emmeline Pankhurst és lányai a nők szavazati jogáért

október 11, 2010 - 12:02
Emmeline, Christabel és Sylvia Pankhurst

Az anya: Emmeline (Goulden) Pankhurst

1858. július 14-én Manchesterben születik Emmeline Goulden, Robert Goulden és Sophia Crane leánya. Apja sikeres üzletember, radikális politikai nézetekkel, a rabszolgaság elleni mozgalom támogatója. Anyja szenvedélyes feminista, aki kamasz lányát magával viszi a nőmozgalmi rendezvényekre. Emmeline Manchesterben kezdi iskoláit, majd szülei 15 éves korában a párizsi École Normale de Neuilly internátusba küldik, ahol a megszokott női tárgyak mellett természettudományt és közgazdaságtant is tanítottak.

Elisabeth Altmann-Gottheiner német közgazdász, feminista (1874–1930)

március 18, 2017 - 23:11

Az első német nő, akit egyetemi tanárrá neveztek ki, Mannheimben született. Angliában és Svájcban járt egyetemre, doktori értekezését 1904-ben Zürichben védte meg. 1908-tól Mannheimben a Handelschochschule tanára lett, professzori kinevezését 1924-ben kapta meg. Szakmájában több könyvet és cikket publikált, de érdeklődése a genderproblémákra is kiterjedt. 1912-től a Jahrbuch der Frauenbewegung című feminista évkönyv szerkesztője volt. A mannheimi egyetem minden évben az Elisabeth Altmann-Gottheiner-Preis díjat adományozza a genderkutatásban legjobb hallgatónak.

Auguste Schmidt német tanár, feminista (1833–1902)

május 23, 2016 - 22:50

Porosz katonacsalád lánya, tanári oklevelének megszerzése után Poznanban tanított. 1861-ben Lipcsébe költözött, ahol egy leányiskola igazgatójának nevezték ki (egyik tanítványa volt). 1866-ban Louise Otto-Peters-szel megalapították az Allgemeiner Deutscher Frauenverein-t (Német nők szövetsége).

Nemzeti közétkeztetést és mosodákat! Desirée Gay francia feminista

március 31, 2017 - 22:57

Párizsban született, varrónő volt a szakmája. Sokat olvasott, foglalkoztatta a nők helyzete a társadalomban. 1831-ben lett az utópista szocialista Saint-Simon követője. Hamar rájött, hogy a mozgalomban a nők nem lehetnek döntéshozók, ezért társaival meglapították a Tribune des femmes egyletet, melynek legfontosabb célja a nők érdekeinek képviselete volt. Az 1848-as forradalom idején javaslatot tett a dolgozó nők életének megkönnyítését szolgáló olcsó nemzeti éttermek és mosodák felállítására. Egyik alapítója volt a Voix des Femmes című lapnak.

Monika Hauser svájci/olasz orvos, humanitárius aktivista (sz. 1959)

május 25, 2015 - 22:11

Svájcban született, az ausztriai Innsbruckban járta ki az orvosegyetemet és az olaszországi Bolognában tette le az államvizsgát. Nőgyógyászati szakvizsgáját Németországban szerezte meg, Kölnben kezdett praktizálni. 1992-ben Boszniába utazott, ahol segélyközpontot nyitott a háborúban erőszak áldozatává lett nőknek, később segített Koszovóban, Afganisztánban, Libériában. Nemzetközi nőszervezetek és szponzorok segítségével Kölnben létrehozta a Medica Mondiale-t, ami a háborús-  és válságövezetekben lévő nőket támogatja. Felhívja a figyelmet a nők elleni erőszakra és az áldozathibáztatásra.

Betty Gleim német pedagógus, író (1781–1827)

augusztus 13, 2017 - 21:27
Betty Gleim 1815-ben (Georg Schröner festménye, részlet)

Brémában született, jómódú kereskedőcsaládban, ahol a műveltségre is alapos gondot fordítottak. Fiatal korától érdekelte a pedagógia, 1806-ban Lehranstalt für Mädchen néven iskolát nyitott, ahol a kor szokásaitól eltérően földrajzot, matematikát, fizikát is tanultak a lányok. Tankönyveket is írt, és cikkeket publikált a nőnevelés fontosságáról. Tevékeny szerepet vállalt a brémai nőmozgalomban is. 

Néhány munkája: 

Lea Ackermann német szerzetes (sz. 1937)

december 31, 2016 - 20:50

Banktisztviselőként dolgozott, majd belépett a Missionary Sisters of Our Lady of Africa szerzetesrendbe. 1967-1972 között egy lányiskolát vezetett Ruandában. 1977-ben a müncheni egyetemen megvédte doktori értekezését, és a katolikus egyetemen tanított. 1985-től Kenyában dolgozott, ahol megalapította a SOLWODI (Solidarity with Women in Distress) egyesületet, mely a családi erőszak, kényszerházasság, prostitúció, emberkereskedelem áldozatául esett nőket segíti. Az elmúlt évtizedekben a szervezet egyre jelentősebb lett, komoly eredményeket ért el.

Dorothea Leporin (Erxleben), az első német orvosnő (1715–1762)

május 30, 2015 - 22:37

A korszellemmel szembemenő orvos apja támogatta lánya természettudományos érdeklődését, és átadta neki a gyógyítási ismereteket. A lánynak már fiatalon híre ment, mert hatékonyabb volt, mint a többnyire csak természetfilozófiai képzettséggel és vajmi kevés gyakorlati tudással rendelkező, egyetemet végzett doktorok. Hallott Anna Maria van Schurmanról, akinek példája inspirálón hatott rá.