Anna Ahmatova néhány verse

Olvasási idő
1 minute
Eddig olvastam

Anna Ahmatova néhány verse

november 11, 2009 - 17:11
"Rémület kavarta éji árnyak"
 

Rémület kavarta éji árnyak,
Hullongó holdfényben fejszefej.
Házfal mögött zajok motoszkálnak.
Patkány? Szellem? Tolvaj illan el?

Fülledő konyhámon vízbe csobban,
Rozzant padlón számvevést kopog,
Szikrázó koromszakállat ontva
Szökken túl a padlásablakon.

Villan föl, de elhalványul nyomban,
Gyufám dugta el, gonosz manó,
Mécslángom kioltja. Csillanó
Fegyver jobb – puskák mellembe nyomva.

Volna jobb csak zöldellő mezőben
Nyers, ácsolt vérpadra dőlve, kint
Örömszó és nyögdelések közben
Piros vérem elfolyatni mind.

Én keresztem, szívemhez szorítlak,
Isten, add, jaj, vissza lelkemet,
Édes-rothadó enyészetillat
Émelyít. S az ágyam jéghideg.

1921.

 

Nincs a szív a szívhez kötve tán...

(“Szerdce k szerdcu nye prikovanno...”, 27.)

Nincs a szív a szívhez kötve tán,
Ha akarod, jobb, ha mész,
Boldogság itt arra vár csupán,
Aki elszánt, s útra kész.

Szót se szólok, s nem rimánkodom,
Boldogság rám nem talál.
Csók se kell, bú ül a vállamon,
Majd megcsókol a halál.

Szívem szörnyű kínokban búsong,
Fehér téllel élve már.
De mitől vagy te, mitől vagy te, mondd,
Jobb a választottamnál.

1911.

 

Élek, mint órában a kakukk...

(“Ja zsivu, kak kukuska v csaszah…”, 30.) **

Élek, mint órában a kakukk,
Nem irígylem én az erdő lombjában lakót.
Felhúznak, s szólok.
De, lásd, ezt a sorsot
Az egész világon
Az ellenségnek kívánom.

 

Jóslat

(Predszkazanyije, 137.) **

Láttam én az aranyból vert koronát.
Rosszul teszik, akik irígylik,
mert hiszen azt a koronát úgy lopták,
és az archoz sehogy nem illik.

Ágas-tüskés vessző - szorosra fonva,
ez a koronám, s nézd, hogy’ ragyog,
az a fény hull fehér, finom arcomra,
hűs árnyékok, rózsa-bíborok.

1922. május 8.

 

Jósoltam én kedveseimnek

(“Ja gibelj naklinala milüm...”, 163.)

Jósoltam én kedveseimnek
Halált, s meghaltak sorra mind,
Jaj, jaj nekem, e sok sírvermet
Előre látták szavaim.
Keringnek, mint hollók, kavarva
A vért, mely frissen párolog,
Jaj, szívem kéjes riadalma
Zúdítja őket, vad dalok.
 
Mint szív a mellemben, közel vagy,
Oly’ édes nékem ily’ közel.
Jöjj és hallgass meg – engem elhagyj,
Bűvöllek – menj, menj tőlem el.
Ne tudjalak, úgy küldenélek,
Jaj, Múzsa, ne hívd őt sosem,
Éljen, s ne mondja őt az ének,
Ki ismeretlen kedvesem.
 
1921.

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Amy Lowell (1874–1925), amerikai költő élete és néhány műve

május 12, 2011 - 11:02

"A különcség bélyege olyan ár, melyet a szűklátókörű világ mindig megfizettet a zsenivel." (Amy Lowell, Keats kapcsán)

 

Brookline-ban, Massachussets államban született előkelő család gyermekeként. Két fiú testvére volt, akik családi támogatással igen sokra vitték (csillagász, illetve harvardi professzor vált belőlük), de ő maga nem tanulhatott, mivel szülei ezt nem tartották nőhöz illőnek. Az intelligens lány ezt mohó olvasással és megszállott könyvgyűjtéssel próbálta kompenzálni. Fiatal nőként kiterjedt társasági életet élt, sokat utazott.

„Nekem ne mondd, hogy nők nem lehetnek hősök” - Csiu Csin kínai író, forradalmár, feminista (1875–1907)

november 17, 2016 - 18:06

Zhejiangban született, jómódú családba - 1875-ben, amikor még a lánygyerekek lábát elkötötték. Tanult irodalmat és művészeteket, harcművészetet, jól lovagolt. 1894-ben a tradíciók szerint apja férjhez adta egy befolyásos tisztviselőhöz, két gyermekük született.

A házasság rosszul sikerült, így Csin a családját elhagyva Japánba utazott tanulni, ahol megismerkedett a forradalmi eszmékkel és a feminizmussal. (A lábáról is állítólag ekkor vette le a kötést, más források szerint már hamarabb.) Feminista cikkei és több verse megjelent a Bai Hua Wen című lapban.