A Nők a Pályán szervezésében, külső magánszemélyek támogatásával jelenleg a következő kérdésben zajlik országszerte aláírásgyűjtés: "Egyetért-e Ön azzal, hogy a nők méltó közéleti szerepvállalásának elérése érdekében az európai parlamenti, az országgyűlési és a helyi önkormányzati választásokról szóló törvények egészüljenek ki olyan rendelkezésekkel, amelyek előírják, hogy csak olyan listát lehessen bejelenteni, amelyen egymás után váltakozva hol az egyik, hol a másik nem képviselői szerepelnek?" A női kvóta javaslatát eredetileg Dr. Sándor Klára terjesztette be, ám az országgyűlés nem szavazta meg. Az alábbiakban néhány gyakran felmerülő kérdés kerül kifejtésre. A válaszok megírásánál figyelembe vettem a honlap többi szerkesztőjének, valamint Gyenese Andreának a kiegészítéseit.

Miért fontos az Önök számára, hogy több nő legyen a politikában, közéletben, vezető pozíciókban?

Ezt a kérdést több oldalról lehet közelíteni.

Egyik lehetőség az esszencialista alapú érvelés, mely szerint a nők olyan sajátos tulajdonságokat, tapasztalatokat, nézőpontokat képviselnek, melyek az eddigi politikából kimaradtak, azonban beemelésük pozitív irányba alakítaná azt. Gondolhatunk itt az empátia, a békés konfliktusmegoldás, az együttműködés előnyben részesítésére olyan (természetesen nem minden férfival azonosítható, de férfiakkal társított, azaz) “maszkulin” jellegzetességekhez képest, mint az agresszió, a törtetés, mások eltiprása.

Természetesen ez a bináris felosztás vitatható, a “nőies” és “férfias” tulajdonságok esszenciális (velünk született, “természetes”) jellege mindenképp: a nemekhez társított viselkedésminták nagyrészt a társadalomban tanult szerepmodellekből eredeztethetők.[1] Ugyanakkor a “nőiesnek” titulált tulajdonságok és megközelítési módok értéke már kevésbé vitatható: racionálisan belátható, egyetemes, nemtől független értékeknek is nevezhetjük őket (ahogyan a “férfiasnak” nevezett értékek közül is többet). Egy jó vezetőnek, politikusnak, akár férfi, akár nő, ugyanúgy kellene tudni szükség esetén határozottnak lenni, mint ahogyan más helyzetekben empatikusnak, emberségesnek. Jelen helyzetben ez a kívánatos egyensúly egyáltalán nem tapasztalható a politikai életben – a nők nagyobb szerepvállalása véleményünk szerint ezen pozitív irányban változtatna (mivel  a tapasztalat szintjén, a társadalmi kondícionálás eredményeképpen mégiscsak ők képviselik nagyobb arányban a femininnek tételezett értékeket.)

Továbbá: a nők társadalmilag létrehozott szituációjából eredeztethető specifikus női tapasztalat léte – melyekből a nőket érintő, a férfiak által adott esetben irrelevánsnak ítélt problémák eredhetnek – is aligha kérdőjelezhető meg. Meggyőződésünk, hogy ha nagyobb számú női politikus szerepelne a döntéshozatalban, az pozitívan érintené olyan, nőket érintő problémák kezelését, mint a női munkavállalás, a nők fizetése, a szülés körülményeinek javítása, a nők egészségügyi ellátátása, ennek  társadalombiztosítás általi finanszírozottsága,[2] vagy a nők elleni erőszakkal szembeni hatékony fellépés.[3]

A másik lehetséges megközelítés (mely nem képez az előzővel ellentétet!) az emberi jogok, az egyenlőség mentén érvel. Lényege az, hogy ha a törvények egyformán vonatkoznak a férfiakra és a nőkre, akkor a nőknek a törvények megalkotásában is jelen kellene lenniük. “Nem adózunk képviselet nélkül!”, hangoztatták a szüfrazsettek a 20. század elején, de ennek a nézetnek eredete még korábban, a francia felvilágosodásban keresendő: az 1789-es “Emberi és polgári jogok nyilatkozata” után egy évvel az egyik első feminista, – a később kivégzett – Olympe de Gouges felfedte, hogy a “szabadság, egyenlőség, testvériség” szépen hangzó eszméje a gyakorlatban nem minden emberre, csak férfiakra vonatkozik, ezért megfogalmazta a “Női és polgárnői jogok nyilatkozatát”. Ebben jogegyenlőséget követelt: azt, hogy a nők – ha már a bitófára van “joguk” fellépni! – a törvényhozásban is vegyenek részt, és minden tisztség nyíljon meg előttük, az egyedüli feltétel az érdem és tehetség legyen.[4]

Értem, de biztos, hogy mindezt “mesterséges” kvótával kell megoldani? Ez nem igazságtalan? A kvóta által nem jutnának jogtalan előnyhöz arra érdemtelenek is? Én úgy gondolom, a tehetség, rátermettség kell, hogy legyen a mérvadó, és nem a jelölt neme!

Egyáltalán nem vagyunk arról meggyőződve, hogy jelenleg a tehetség, rátermettség lenne a mérvadó a politikai tisztségek megszerzésében. Sokkal nagyobb szerepet játszik a férfiszolidaritás – a férfiak e politikai és a tudományos életben is hajlamosabbak egymásnak kedvezni –, a férfiak kapcsolati hálója, “urambátyám” viszonyai. Ennek eredménye, hogy jelenleg ma Magyarországon közel 100 százalékos férfikvóta van érvényben – így a jelenlegi helyzet természetességéről, méltányosságáról is vitatkozhatnánk. A kvóta tehát nem jogtalan előnyszerzés, hanem egy hátrány kiküszöbölése.  Nem a “természetes” helyzet eltorzítása, hanem törekvés a valódi egyenlőségre.

De hát jelenleg is szerepelnek nők a politikai életben, ott van pl. X. Y.! Nekem ő nagyon ellenszenves, még több ilyen résztvevő véleményem szerint egyáltalán nem hiányzik a hazai politikából!

Feltételezem, Ön a férfi politikusok mindegyikét sem kedveli. Azon túl, hogy a rokonszenv-ellenszenv viszonylagos kategória, és egy objektív tényekről szóló vitában nincs helye: férfi politikusok közt is szép számmal akadnak olyanok, akik többek számára ellenszenvesek, mégsem jut senkinek eszébe azt a következtetést levonni, hogy “a férfiak nem valók a politikába.”  

De nem lehet, hogy a nők nem is akarnak a politika mocskos, undorító, korrupt világában részt venni, ők túl finomlelkűek, túl “tiszták” ehhez? (Normális ember egyébként is távol tartja magát a politikától, mely annyira visszataszító, hogy teljesen mindegy, férfiak vagy nők vesznek-e részt benne.)

Igazán köszönjük a magyar nők nevében az aggódást, de bízzuk az egyénekre, mire érzik képesnek magukat, és mire nem. Mi mindezt nem érezzük problémának, egyrészt, nem ezeket tartjuk a nők reprezentatív tulajdonságainak, másrészt, a látszólagos aggódó “védelem” gyakran rejt kirekesztő attitűdöt, mint ez az álságos “bóknak” álcázott leértékelés, mely egyúttal a hagyományos szerepkörökben jelölné ki a nők helyét. Ráadásul nagyobb arányú női részvétellel még az is elképzelhető, hogy a politika világa kevésbé mocskos, kevésbé undorító és kevésbé korrupt lenne. A férfiak egymásnak jutattott - jogtalan -  előnyeit kissé visszaszorítva a nők is lehetőséget kapnának, és ők nagy eséllyel próbálnák meg másképp csinálni, azaz kisebb valószínűséggel esnének a tisztán férfiakból álló politikai elit hibáiba.  Mondhatjuk úgy is, hogy a férfiak önmagukban már (le?)szerepeltek – miért nem próbáljuk ki, milyen lenne a politika, ha mindkét nem képviselői közel egyenlő arányban vennének részt benne?

Az eddig marginalizált nők ugyanis szert tettek a “kirekesztettek tisztánlátására.”[5] Jó eséllyel látják a “maszkulin” politikai élet visszásságait, de ez nem jelenti azt, hogy emiatt ők semmiképen ne akarnának benne szerepelni. A NAP statisztikája szerint az emberek 8 %-a szeretne politikával  foglalkozni, közelítően azonos arányban férfiak és nők.

De manapság jogilag semmi akadálya a nők egyenlő közéleti részvételének. “Ez most olyan, mint a viccben, amikor a székely imádkozik istenhez, hogy nyerje meg a lottó ötöst, de szelvényt nem vesz. Akkor lesznek női képviselők, ha a nők végre egyáltalán elkezdenek politizálni. Vagy úgy gondolták, hogy ülnek otthon karba tett kézzel, aztán a megvilágosodott tömeg majd egyszer csak becsönget, hogy ugyan legyél már képviselő?”

Sajnos a jog kevés; nemeknek csupán látszategyenlőségéről beszélhetünk: hatalmas szakadék tátong jog és gyakorlat között. A már említett férfiszolidaritás, illetve a nőket érő előítéletek és hátrányok tudata valóban sok nő kedvét elveheti attól, hogy Don Quijote módjára széllel szemben vállalja a harcot. Ráadásul rengeteg múlik azon, melyik párt, milyen anyagi háttérrel támogatja az illetőt – kis párt jelöltjeként, vagy függetlenként sokszor saját forrásokból kell, hogy a női jelölt megoldja a kampányát, míg a férfi elit által irányított nagy pártok töbnyire férfi jelöltjei jelentős forrásokkal, fizetett segítőkkel kampánypolhatnak. Úgy gondoljuk, még ha eleinte nem is töltik be nők a kvóta által meghatározott összes helyet, a helyzet fokozatosan javulni fog: a nagyobb arányú női részvétel, és az ennek nyomán módosuló politikai élet hatására mindenképpen több nő kap majd kedvet a politikai tevékenységhez. 

Nem lehet, hogy mégis  inkább arról van szó, hogy a nőknek nincs erre idejük és kedvük, és  az otthonnal, háztartással, családdal foglalkoznak szívesebben?

A hagyományos nemi szerepek szerint működő családban, párkapcsolatban, azaz ahol a házimunka és a gyermeknevelés feladatai kizárólag a nőre hárulnak, a nőknek nincs ideje, kapacitása közügyekkel foglalkozni. (Hogy lenne-e kedvük hozzá, véleményünk szerint ez más kérdés.) Néhány kivételesen energikus nő személyében vannak kivételek, ugyanakkor nem gondoljuk, hogy a közszereplés csak a “szupernők” joga, azaz azoké, akiknek a háztartás, gyermeknevelés egyedüli ellátása után még van erre energiája. Itt ragadható meg az egyenlőtlenség egyik aspektusa: férfi politikustól ritkán kérdezi a riporter, hogy a családja nem neheztel-e rá, amiért politizál, illetve azt sem, hogy férj- és apaszerepét miként egyezteti mindezzel össze. (Ha egy férfi politikus egyedülálló, és/vagy nincs gyereke, abban sem talál senki semmi kivetnivalót.) Úgy véljük, a nők közéleti szerepvállalásának növelésével egyidejűleg szükséges lenne a Magyarországon igen konzervatív elvek szerint alakuló nemi szerepek megújítása – a két folyamat erősíthetné egymást az egyensúly érdekében. Úgy véljük, a házimunka, gyermeknevelés egyenlő megosztása lenne kívánatos nő és férfi között, mert így mindkét félnek lenne ideje és lehetősége mind az önálló érvényesülésre, mind a családi élet bensőségesebb megélésre. Emellett hangsúlyoznám, hogy az egyén szabad választási terét és a magánélethez való jogát is fontosnak tartjuk, véleményünk szerint egy nő közéleti szerepvállalásának jogosultságát elsősorban tehetsége, rátermettsége, és nem a hagyományos női szerepeknek való megfelelése, pl. családi állapota, gyermekei száma alapján kell megítélni. Ügyünk támogatói közt vannak egyedülálló, kapcsolatban élő és többgyermekes nők is, az egyik leglelkesebb aktivista például egy négygyermekes anya, akit férje maximálisan támogat e téren is.

De miért áll érdekében egy férfinak támogatni ezt az ügyet?

A feminizmusnak kezdettől fogva akadtak férfi támogatói, például Móra Ferenc, aki, mint leveléből kitűnik, apaként mélyen átérezte a lányára, Pankára váró hátrányos megkülönböztetés súlyát, ezért állt a mozgalom mellé. Ugyanakkor személyes okok is eredményezhetnek egy ilyen állásfoglalást: a hagyományos nemi szerepek nem csak a nőket, hanem a férfiakat is hátrányosan érintik. Vannak nyilvánvaló hétköznapi példái annak, hogy a domináns, “macsó” férfiideálnak való megfelelés kényszere sok férfinak gondot okoz (pl. testalkat miatti szorongás, érzelmek kifejezésének nehézsége, stb.) A kritikai férfitudomány igazolta: a hegemón, családfenntartó férfiszerep, az ezzel járó stressz masszívan hozzájárul a férfiak korai megbetegedéseihez, halálozásához. Ez Magyarországon is probléma, ennek bizonyítéka a több évvel ezelőtt létrejött “Mentsük meg a férfiakat!” mozgalom. A terhek egyenlő megosztása, nyilvános és magánszféra egyensúlya meggyőződésünk szerint teljesebb, boldogabb és egészségesebb egyénekhez járulna hozzá.

Mégsem tartom esélyesnek, hogy az emberek ezt Magyarországon meg fogják szavazni…Ráadásul a népszavazás rengeteg pénzbe kerül!

Ha az emberek úgy gondolják, hogy továbbra is szégyenszemre hátul kullogjunk az EU országai közt, úgy, hogy esetenként még egyes iszlám országok is lekörözzenek minket – legyen. Mi mindent megteszünk a változásért és reménykedünk benne, hogy a magyar nők – az egyenlőség szellemében gondolkodó férfiakkal együtt – eljönnek az aláírásgyűjtésekre, majd a remélhetőleg megrendezésre kerülő népszavazásra, és magukra szavaznak. A népszavazás költsége? Nem merülne most fel ez a probléma, ha a Parlament Dr. Sándor Klára beterjesztését annak idején elfogadja. Így viszont nem maradt más megoldás, mint a lakosságra bízni a döntést – a téma a köztudatba kerül, és egyre több ember fogja a kérdést kritikusan átgondolni. Véleményünk szerint ez már önmagában eredménynek tekinthető.

[1] Jogos a felvetés, hogy a specifikus női értékek nem velünk születettek, hanem a társadalomban tanultak, sőt adott esetben kifejezetten a nők alárendelt helyzetéből következnek (pl. gondoskodás előtérbe helyezése, önfeláldozás, önérdek háttérbe szorítása). 

[2] Gondolunk itt pl. arra, hogy a skandináv országokban ingyenes, vagy nagyon olcsó a fogamzásgátlás, és a menstruációhoz szükséges eszközök illetve gyógyszerek is TB által támogatottak. De említhetném a trombózishajlamnak a fogamzásgátló tabletta felírását megelőző általános szűrését is. (Jelenleg az orvosok szerint 10 ezerből 1 nő kap – életveszélyes, egy hónap állandó fekvést, intenzív osztályos ellátást igénylő – mélyvénás trombózist e szűrés hiánya miatt, az én ismeretségi körömben, mely 10 ezresnél jóval kisebb minta, 3 ilyen eset történt, az érintettek 18-20 éves lányok voltak.)

[3] Spanyolországban pl. a távoltartó intézkedést olyan eszköz felhelyezésével nyomatékosítják, mely a rendőrségen jelez, ha az elkövető bizonyos távolságban megközelíti az áldozatot.

[4] Hell Judit, Van-e feminista filozófia? (Budapest: Áron Kiadó, 2006), 53.

[5] Pierre Bourdieu, „Férfiuralom” in Hadas Miklós szerk. Férfiuralom: Írások nőkről, férfiakól, feminizmusról (Budapest: Replika kör, 1994),  35.