Kezdjük a sztereotípiákkal. Ezek megvannak mind a nőkre, mind a férfiakra vonatkozóan. Az évszázadok, évezredek alatt belénk nevelték a "férfias férfi", és "nőies nő" mítoszát. És akkor "hirtelen" képbe jött a feminizmus, és az antifeminizmus.

Acsády Judit "A varázstalanító emancipáció mítosza"c. tanulmányában olvastam a következőket – ezzel mutatnám be, hogy milyen képzetek voltak/vannak az ideális nőre vonatkozóan:

"Madách Imre az 1864-ben elhangzott akadémiai székfoglalójában esztétikai szempontból vizsgálja a nőt. A nők szépségét, elesettségükben, gyenge tehetetlen mivoltukban, labilis érzelemvilágukban ragadja meg. A nő az erős férfi lelkében oly érzéseket kelt, mint „elhagyott gyermek, hervadó virág, megdermedt madárka”, mint „utunkban fetrengő bogárka”. Az erő és az elesettség szembeállításával Madách pontosan jelöli ki a két nem közt fönntartandó hatalmi viszonyokat. A nőkérdés irodalmában sokszor felmerül a nő elesettségében, tudatlanságban, akarat nélküliségében, és természetesnek tartott érzékiségében rögzített szépsége. Madách Imre a szépséget vonja meg azoktól a nőktől akik nem elégszenek meg a rájuk szabott hagyományos szerepkészlettel."

A tanulmány arra is kitér, hogy Madách e nézetekkel messze nem volt egyedül: Falk Miksa szerint akkor marad „költői” a nő, ha férjének kiegészítője, felesége lesz, a politikától távol tartja magát és első kötelességének tekinti, hogy a „házi élet” apró- cseprő dolgainak szentelje magát. Madách barátja, Almási  Balogh Pál orvos egyenesen úgy nyilatkozik, hogy a nők biológiai adottságuknál fogva képtelenek az értelem magasabb világába emelkedni. Néhány évtizeddel későbbi vélemény szerint a tanult lány nem nőies, és a képzett értelmiségi nő kifejezetten „undort kelt”. 

A mai sztereotípiák talán már nem ennyire szélsőségesek. A mai felfogás szerint a nő: gyengéd, gyenge, érzékeny, megértő, szereti a gyerekeket, gondoskodó, önfeláldozó, esetleg „hisztis” vagy túlságosan érzelgős.  De a „régi” sztereotípiák is még éreztetik hatásukat: pl: "a nők matematikai/műszaki érzéke rosszabb, mint a férfiaknak."

A sztereotípiákból a férfiak sem maradhatnak ki! Az „igazi” férfi erőt, és tiszteletet sugároz. Intelligens, magabiztos, jól keres, eltartja a családját. Egy férfi nem mutatja ki az érzelmeit, egy „igazi” férfi soha nem sírhat. Ezek a sztereotípiák oly mélyen benne vannak a férfiak túlnyomó többségében, hogy még saját maguk is elhiszik, hogy egy férfi ezektől a tulajdonságoktól válik igazán férfivá.

Ezekkel egy nagyon nagy gond van. Mindig valamihez, valakihez viszonyítva lesz erős, okos, gazdag, bátor stb.  Ez a „valaki” lehet egy másik férfi. Egy másik férfihoz képest válik  Ő férfiassá, helyesebben férfiasabbá. De nagy többségében –főleg, ha az előző nem jött be- akkor egy nőhöz képest lesz erősebb, okosabb, magabiztosabb stb. Hiszen az „igazi” férfi a „törékeny” nő védelmezője, menedéke, támasza.

 Egy férfi ritka esetben lesz önmagában férfi, illetve férfias. Erre van egy idézet is Karinthy-tól,  így hangzik: „ha egyedül vagyok egy szobában, akkor ember vagyok. De ha bejön egy nő, akkor már férfi. És annyira vagyok férfi, amennyire nő az, aki bejött a szobába." Nos feminizmus ide- vagy oda, ezek a sztereotípiák sajnos még mindig tartják magukat. És ebből sok minden következik.

A feminizmus hatására, a mai nő már határozott, tanult, okos, el tudja magát tartani, esetleg még erős is. És – szerencsére – egyre több nő ilyen.  A mai nőt már nem kell támogatni, védelmezni, hiszen megvédi Ő saját magát is. Már pedig – mint említettem – a férfi máshoz képest lesz férfi. Persze még megpróbálja „eljátszani” a belésulykolt régi szerepkörét. Aztán rájön, hogy az a nő, a kit Ő védelmezne, az már korántsem olyan gyámoltalan; hogy a nő, már nem hajlandó eljátszani a neki osztott szerepet; hogy az a nő legalább olyan okos, és bátor, mint Ő. És szépen lassan kicsúszik a talaj a lába alól, hiszen Ő a férfi… Ettől először frusztrált lesz, majd kisebbrendűségi komplexus, a végén pedig jelentős önértékelési probléma alakul(hat) ki, amiről saját maga sem tud.  És mivel saját maga sem tudja, a problémát sem tudja megoldani (sztereotípiák negatív hatása), ami továbbra is ott lappang, és szépen lassan kifejti hatását. Kompenzálni kezd: jóval fiatalabb szerető(k), alkoholizmus, súlyos esetben drog.  Ha nyitott szemmel járunk a világban, észre lehet venni, hogy a férfiak rejtett önértékelési problémáinak milyen színes megnyilvánulási formái léteznek a felsoroltakon kívül is.

Itt jegyzem meg, ha egy nőnek van valamilyen önértékelési problémája, az soha sem rejtett. Egy nő mindig nyíltan panaszkodik: hogy pl: „hú de nagy fenekem van, vagy de szeretnék nagyobb melleket, de jó lenne fogyni” stb.  Én még nem láttam férfit a tükör előtt, amint éppen magát vizsgálja, és negatív megjegyzéseket tenne a sörhasáraJ.

Komolyra fordítva a szót, azt hiszem, ezért vannak a férfiak nehezebb helyzetben, mint a nők. Mentálisan. A beléjük nevelt sztereotípiáknak „köszönhetően”. Ezért van az, hogy az ilyen típusú férfiak nem szeretik az olyan nőket, akinek önálló gondolata van, és azt el is meri mondani.

És – legalábbis szerintem – ezért választ sok férfi kimondottan buta nőt. (De ezzel a probléma okát még nem szüntette meg…) Egy ilyen nő mellett férfiasabbnak érzi magát: erősnek, okosnak, bátornak.  Ha véletlenül az ilyen típusú férfi, mégiscsak okos nőt választott, akkor mindent elkövet, hogy a nő önbizalmát leépítse. Ennek is sok módja létezik: pl:  egy tipikus mondat: „mert a Te kezedben minden elromlik”, utána jön, az, hogy ismerősök előtt beszól, esetleg megalázza. Az ilyen jellegű lelki terrort nagyon kitartóan tudják alkalmazni a cél érdekében. A végeredmény: a nő önbizalma romokban hever. A férfi ezzel valóban elérte célját, bebizonyította, mégiscsak Ő az okosabb, és a nő nélküle „életképtelen”. Bármilyen furcsán is hangzik: a hímsovinizmus és a rejtett kisebbrendűségi komplexus nem kizárják, hanem még ki is egészítik egymást, méghozzá egész jól.

Az a férfi, aki nem küzd rejtett önértékelési problémával, az soha nem hangsúlyozza kényszeredetten az eredményeit, és a versenyszellem sincs meg benne annyira, hiszen tisztában van a saját maga értékeivel, és hibáival egyformán. Tisztában van vele, hogy minden ember különböző, és mindenki másban jó. Csak és kizárólag az az ember tudja elfogadni a többit embert olyannak, amilyen, aki saját magát is el tudta fogadni..Az ilyen férfi valóban egyenrangú félként fogja tudni kezelni a nőket.