Nagypál Judit építészmérnök (1924–1980) 

Olvasási idő
less than
1 minute
Eddig olvastam

Nagypál Judit építészmérnök (1924–1980) 

február 18, 2018 - 13:42

1957-ben diplomázott a Budapesti Műszaki Egyetemen, az Országos Műemlékfelügyelőségnél kezdett dolgozni. Az évek során végzett műemlékvédelmi munkáját a szakma itthon, az 1964-ben tartott velencei építészkongresszus óta külföldön is egyaránt elismerte. Nevéhez fűződik a bánfalvi karmelita kolostor impozáns lépcsősorának, a Mágóchy kastélynak és a celldömölki romtemplomnak a helyreállítása, a karcsai református templom újjáépítése. Ő vezette Sopron belvárosának rekonstrukcióját, amely során többek között megújult a Rejpál-, a Caeser- és a Lábas-ház, a Tűztorony, a városfal és az előkapu. Munka közben, váratlanul érte a halál. Tevékenységéért posztumusz Magyar Műemlékvédelemért díjat valamint  Ybl díjat kapott. 

A mágóchi kastély

A karcsai református templom

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Németh Mária operaénekes (1897–1967)

március 12, 2018 - 22:51

A budapesti Zeneakadémián, majd Nápolyban tanult. Első fellépése a Városi Színházban volt, 1923-tól a budapesti Operaház tagja, majd 1924-ben bécsi Staatsoperhez szerződött. Hihetetlen nagyterjedelmű, tiszta szopránja felkeltette a neves operaházak és a közönség érdeklődését egyaránt, rengeteget vendégszerepelt. Fellépett Párizsban, Londonban, Milánóban. 1924-ben Rákosi Jenő díjat kapott, 1929-ben a svéd király a Pro litteris et artibus érdemrend aranykeresztjével tüntette ki.

 

Büttner Lina író, műfordító (1846–1917)  

december 25, 2017 - 23:06

A magyar feminizmus egyik előfutára Sajóvámoson született. Büttner báró hat gyerekének egyformán alapos nevelést adott, a tudományok mellett a gyakorlati életre is nevelte fiait, lányait. Lina – és szintén író testvére, Júlia – fiatalkorától írt a birtokon folyó életről, a természet változásairól. 1874-ben házasságot kötött Náray Iván íróval és a fővárosba költöztek. Bekapcsolódott az irodalmi életbe, a Fővárosi Lapokban megjelent első elbeszélése.

Gyenge Valéria úszó, fotóművész (sz. 1933)

április 03, 2018 - 17:15

Tizenkét évesen egy ifjúsági versenyen a legendás mester, Sárosi Imre fedezte fel és vette szárnyai alá. Első bajnoki aranyérmét 1947-ben, az ifjúsági országos bajnokságon nyerte 100 mellen. 1952-ben Helsinkiben 400 gyorson olimpiai bajnok lett.  Két évvel később a torinói Európa-bajnoksgon a 4x100 méteres gyorsváltóval nyert aranyérmet, a 400 méteres gyorsúszásban a második helyen végzett. 1956-tól Kanadában él, ahol először edzőként, majd fotóművészként dolgozott. Megalapította a Real Image Photography céget és nagysikerű kiállításokon mutatta be munkáit.