Maria Sibylla Merian német természettudós, illusztrátor (1647–1717)

Olvasási idő
1 minute
Eddig olvastam

Maria Sibylla Merian német természettudós, illusztrátor (1647–1717)

április 09, 2017 - 14:21
Gyerekkorától érdeklődött a virágok, lepkék iránt, megfigyelte és aprólékos pontossággal lefestette őket.

A világhírű rézkarcművész és könyvkiadó Matthäus Merian lánya gyerekkorától érdeklődött a virágok, lepkék iránt, megfigyelte és - a barokk túldíszítettségétől mentesen - aprólékos pontossággal lefestette őket. Apja halála után virágfestő mostohaapja tanította rajzra és rézmetszésre. Házassága és két lánya születése sem szabott gátat a tevékenységének, amit 1665-ben Nürnbergbe költözve még festőiskola nyitásával és könyvkiadó működtetésével is tetézett.

Virágos könyve 1675 és 1680 között jelent meg három folytatásban, és elsősorban a hímzést kedvelő nők körében aratott sikert. Az 1679-ben megjelent Hernyókönyve tudományos szenzáció volt. A hernyókat, bogarakat ugyanis az ő korában ördögtől való, gusztustalan lényeknek tekintették, amelyek nem alkalmasak keresztény emberek érdeklődésére - Mariát azonban nem gátolták ilyen előítéletek, így mintegy mellékesen megteremtette a rovartant (entomológia). 

Házassága végül férje szakmai féltékenysége miatt tönkrement. Maria ekkor a hollandiai Wieuwerdbe költözött és csatlakozott a labadista szektához. A szekta misszionáriusai hoztak hírt Suriname gazdag állatvilágáról. 1699-ben egyik lányával odautazott. A dzsungel növényeit és a rovarokat tanulmányozta, az ott töltött két év alatt több új felfedezéssel gazdagította a tudományt. Elborzadt az ott látott rabszolgaságon, és megpróbált a helyi vezetőknél közbenjárni az elnyomottak érdekében.

Hazatérve sokáig élvezhette új könyve sikerét, ám az út alatt megromlott egészsége többé nem állt helyre. 1717-ben hunyt el. Két lánya, Johanna és Dorothea is festő-rézmetsző lett. 

Néhány munkája: Blumenbuch; Neues Blumenbuch; Der Raupen wunderbare Verwandelung, und sonderbare Blumen-nahrung; Metamorphosis insectorum Surinamensium. 

 

 

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Poldi Fuhrich osztrák barlangkutató (1898–1926)

július 28, 2017 - 22:09

Salzburgban született, a leánylíceumban tett érettségi után tanulmányait az innsbrucki egyetemen folytatta, többek között botanikát, ásványtant, kőzettant hallgatott. Lelkes barlangász volt, nevét Európa-szerte megismerték, szakértelmével nemzetközi hírnevet vívott ki. Ausztrián kívül megjárta Németország, Dalmácia, Szlovénia, Írország, Franciaország, Brazília barlangjait. Tagja volt az osztrák Barlangkutató Egyesületnek. 1925-ben tagja volt a híres írországi Poulnagollum barlangrendszer feltárására szervezett expedíciónak.

Ulla Mitzdorf német tudós (1944–2013) 

március 31, 2017 - 21:47

Az egykori polihisztorok modern képviselője, több, egymástól eltérő tudományterületen ért el kimagasló eredményeket. Publikációi jelentek meg fizika, kémia, pszichológia, élettan, gyógyszertan, gender témában. 1974-ben a müncheni egyetemen védte meg doktori értekezését elméleti kémiából. 1983-ban élettanból, 1984-ben pszichológiából és neurobiológiából szerzett tudományos fokozatot a müncheni Ludwig Maximilian  egyetemen. 1974-től a Max-Planck Intézet pszichiátriai osztályának tudományos munkatársa volt, 1983-ban kapta meg egyetemi tanári kinevezést a müncheni egyetemre.

Antonie Strassmann német pilóta, színész, üzletasszony (1901–1952)

április 14, 2017 - 00:40

Berlinben született, jómódú értelmiségi családba. Mindenfajta sport érdekelte, tornázott, úszott, hegyet mászott, boxolt, síelt. 16 évesen lett színésznő, 1920-ban Schiller és Goethe darabjaiban szerepelt nagy sikerrel. Igazán ismertté az 1929-ben készült Die Ehe című film tette. A repüléssel egyik bátyja ismertette meg, 1928-ban szerezte meg pilótaengedélyét. 1931-ben az Egyesült Államokba emigrált, New Yorkban élt. A következő évben saját gépével Európába repült, útjáról írt cikkei több lapban megjelentek.