A Szent Imre kórház szülészetén az alternatív módszerek és a bensőséges légkör megvalósításán kb. 15 éve dolgozó főorvos magát félig orvosnak, félig bábának vallja, és mindkét szakma előnyeit egyesíti magában. Második gyermekem kizárólag bábai segítséggel, szintén a Szent Imrében látta meg a napvilágot, hiszen dr. Bálint Balázs tudja, hogy az orvos nyugodtan háttérben maradhat, ha minden úgy megy, ahogy a természet elrendelte.
Ön körülbelül 15 éve kezdeményezte az alternatív szülés bevezetését itt a Szent Imre Kórházban.
Mély felháborodással olvastam az Önök által kiadott "Gyermeket nevelni Isten félelmében" című könyvet. A könyvről akár csak belelapozva is azonnal kiderül, hogy egyértelműen brutális gyermekbántalmazásra buzdít: