MEGHÍVÓ - NANE

Olvasási idő
1 minute
Eddig olvastam

MEGHÍVÓ - NANE

október 08, 2009 - 08:50

A NANE Egyesület és a PATENT Egyesület a rendőrséggel együttműködve közös akciót szervez, mellyel arra buzdítja a lakosságot, hogy lépjenek fel a párkapcsolaton belüli és a családon belüli erőszak ellen, álljanak ki az áldozatok mellett és ítéljék el a bántalmazók tetteit.

A bántalmazás azért érint olyan nagy tömegeket Magyarországon, mert a társadalom nem ítéli el határozottan a nők elleni erőszakot. A legtöbb bántalmazott nő környezetében vannak olyan családtagok, szomszédok vagy munkatársak, akik tudnak az ellene elkövetett erőszakról. Azzal, hogy tudunk róla, de nem teszünk semmit, az elkövetőt támogatjuk.
A bántalmazás bűncselekmény, melynek áldozatai az erőszaksorozatnak köszönhetően nem tudják megvédeni magukat, ezért közös felelősségünk, hogy segítsünk nekik. Amikor a szomszédból átszűrődő veszekedésből, sírásból, hangos dübörgésből vagy sikoltozásból arra következtethetünk, hogy erőszak történik, segíthetünk, ha kihívjuk a rendőrséget. Ezzel megszakítjuk az éppen folyó erőszakot, és támogatásunkról biztosítjuk az áldozatot.
Akciónkat, melynek során szórólapok és hangosbeszélő segítségével kívánjuk a lakosságot elérni, Zugló kertvárosi övezetében tartjuk, ezzel hívva fel a figyelmet arra, hogy a bántalmazás nem válogat társadalmi státusz szerint, éppúgy megtalálható az előkelőbb, kertvárosi övezetekben, mint a lakótelepeken vagy a kis falvakban.
Az akciónkat beharangozó videót itt tekinthetik meg: 
http://www.youtube.com/watch?v=eEt5HlRe-MU
 
Az akciónk időpontja: 2009. október 11. vasárnap, 14 óra
 Találkozó: XIV. kerület, Kacsóh Pongrác út és Columbus utca sarok
 Kapcsolattartó: Benkő Fruzsina, 06-70-570-4950

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



" Várjuk, hogy a dinoszauruszokkal együtt a nőgyűlölet is kihaljon!" - Tanos Áron (Magyar Szolidaritás Mozgalom) beszéde a Nők Lázadása tüntetésen

szeptember 24, 2012 - 14:34
Tanos Áron (Fotó: Ökrös Attila)
Ma Székely Sándor beszélt volna, de otthon ápolja a beteg feleségét.

Tanos Áron vagyok, 25 éves, párkapcsolatban élő, gyermektelen férfi, és nem verem a barátnőmet, vagy a szüleimet. Pedig valószínűleg kéne, hiszen, a Fidesz-KDNP vonatkozó kutatásaiból az derül ki, hogy minél több gyerek van a családban, annál ritkább a családon belüli erőszak.

A neveltetésemnek köszönhetően nem fogom verni a gyerekeimet és a feleségemet.

Nincs szükségem arra, hogy állandóan azt demonstráljam: férfi vagyok, erős vagyok, hatalmas vagyok.

Én jól érzem magam a bőrömben.

Jeney Orsolya (igazgató, Amnesty International Magyarország) beszéde a Nők Lázadása tüntetésen - 2012. szeptember 16.

október 05, 2012 - 13:45
Jeney Orsolya
Üdvözlök mindenkit!  

Nagy öröm számomra, hogy ilyen sokan megjelentünk ma - alig látni az embertömeg végét.

Nagyon fontos dolog miatt vagyunk ma itt, de sokan, sokat is tettünk azért, hogy ma itt legyünk, és ne engedjük, hogy az erőszakot elszenvedő nők védelem nélkül maradjanak.

Az Amnesty Internationalt képviselem, egy olyan nemzetközi szervezetet, amely az emberi jogok érvényesítéséért küzd.