Jó sokan vagyunk, ezt örömmel látom, de sajnos jónéhányan fájóan hiányoznak közülünk. Elsősorban is az a hetven nő, aki évente meghal Magyarországon párkapcsolati erőszak miatt. Ez a hetven lehetne kevesebb is: például Amerikában negyven, Németországbn tizennyolc, Spanyolországban csak tizenhat. Mindez azért, mert ott sikerült megtalálni azt a jogi keretet, a beavatkozásnak azt a módját, ahogy csökkenteni lehet ezt a számot.

De nemcsak ők nincsenek ma köztünk. A minap kérdeztem egyik ügyfelünket a jogsegélyszolgálatnál, hogy jön-e velünk ma táncolni az erőszak ellen. Azt válaszolta, hogy nincsen táncos kedvében. Érthető: múlt héten a bíróság jogerősen elhelyezte két kicsi lányát a bántalmazó apánál, figyelmen kívül hagyva, hogy évekig sanyargatta őket testileg és lelkileg egyaránt. De fontosnak tartottam hangsúlyozni – és ezt mondom most is: ez nem mindenkinek örömtánc, ez lehet a fájdalom tánca. Ez egy figyelemfelhívás, egy kiáltás, egy felkiáltójel.

A magyar nőknek különösen nagy oka van táncot járni, hiszen jelenleg a magyar igazságszolgáltatás nem kezeli megfelelően az ügyeiket. Táncolunk ezért ma értük is, azokért, akiknek túlságosan reszket a lába ahhoz, hogy eljöjjenek ide most táncolni. Például azért az anyáért, akinek ügyében szintén szentesítette a bíróság a gyerekrablást, egy olyan esetben, ahol pedig az apa a távoltartás szabályait megszegve, annak ideje alatt rabolta el a gyerekeket.

Táncolunk most azért a sok tízezer nőért, akik a gyerekeiket védelmezve nem biztosítják az apjuk számára a láthatást. Ezeket a nőket a gyámhatóság keményen megbírságolja, minden elmaradt láthatás után akár ötszázezer forintos bírságot kiszabva, és ha még ezzel sem tudják megtörni őket, akkor szabadságvesztéssel is büntethetőek.

Táncolunk most azokért a bátor nőkért, akik bár nagyjából tisztában vannak azzal, hogy mi vár rájuk, szólni mernek, elmondják az őket érő erőszakot, akár a nyilvánosságnak, akár a jogi fórumokon, ezért ma ők rágalmazás vagy hamis vád miatt ülnek a vádlottak padján.

Táncolunk azokért a nőkért, akik nemi erőszak áldozataivá váltak, még akkor is, hogyha az eljárás végén felelősségre vonják az erőszaktevőket. Azért illeti őket ez a tánc, mert az eljárás során többszörösen újratraumatizálódnak; az áldozathibáztatást nagyon súlyosan átélik: az ő szexuális előéletüket firtatják, nagyító alá kerülnek szokásaik, előző párkapcsolataik száma, még az általános iskolai érdemjegyeik is, a miniszoknyájuk hosszáról már nem is beszélve.

Táncolunk most azokért is, akik bár szeretnének a terhességmegszakításnak a gyógyszeres módjával élni, mégsem lehet nekik, mert az egészségügyi kormányzat úgy határozott, hogy nem teszi lehetővé az abortusztabletta forgalomba hozatalát.

Táncolunk most azokért a nőkért is, akik szeretnék sterilizáltatni magukat, de egy közelmúltban hozott döntés következtében nem tehetik meg, míg nem szültek három gyereket.

Táncolunk a szülészeti erőszakkal érintett nőkért is – ők azok a nők, akik a kórházakban felesleges, orvosilag nem indokolt rutinszerű eljárások miatt egy életre szóló testi és lelki sérülést szenvednek el.

Nem utolsósorban táncolunk Dr. Geréb Ágnesért, aki nem táncolhat itt velünk, mivel már több, mint három éve házi őrizetben ül. Azért van ez így, mert kiállt és harcolt a nők háborítatlan szüléshez fűződő jogaiért.

Táncolunk azokért, akik még nem tudják, de a márciusban életbe lépő polgári törvénykönyv miatt kötelezve lesznek a bántalmazójukkal való mediációra. Annak ellenére van ez így, hogy valamennyi vonatkozó nemzetközi egyezmény kifejezetten károsnak, avagy veszélyesnek is gondolja a közvetítésnek ezt a formáját.

Azért táncolunk itt ma most, hogy a magyar nők is egyszer megtudják, hogy az igazságszolgáltatás nemcsak jogszolgáltatást jelent. Köszönöm.

u.i. Geréb Ágnes házi őrizetét időközben megszüntették, de Pest megyét továbbra sem hagyhatja el (a szerk.)

http://hvg.hu/itthon/20140220_Megszunt_Gereb_Agnes_hazi_orizete_de_Pest