Feminista gondolataim a Feltétel Nélküli Alapjövedelem kapcsán

Olvasási idő
7perc
Eddig olvastam

Feminista gondolataim a Feltétel Nélküli Alapjövedelem kapcsán

február 19, 2015 - 12:41

A feltétel nélküli alapjövedelemről sokan és sok helyen értekeznek, én ebből a filmből tájékozódtam róla először:

https://www.youtube.com/watch?v=UGj8Xx0BD8Y#t=82

A film világosan elmagyarázza, hogy az elképzelés reális, egyáltalán nem abszurd és nem megvalósíthatatlan, nem utópia. Ezért elgondolkodtató, hogy miközben emberek élnek az utcán és fagynak halálra százával, és a statisztikai adatok szerint a nők és gyerekek egyre aránytalanabb  mértékben nyomorognak nálunk, miért ekkora a hallgatás róla.

Úgy látom, a nem kis agyonhallgatás és ellenpropaganda egyik fő oka lehet, hogy ez az új rendszer a most - jogosnak vélten - hihetetlenül sokat kaszálók, így gyakorlatilag  láthatatlanul megfutók alól húzná ki (részben) a talajt. És ezt azért érzékelik. Nem csak itthon, persze, hiszen a gazdaság hasonló igazságtalan alapokon nyugszik szinte minden mai társadalomban a Földön - legfeljebb nálunk még inkább.

Nem csoda, hogy az eddigi igazságtalan rendszer vámszedőinek nem érdekük a változtatás. Ráadásul, mivel náluk landol a pénz messze legjava, nyílván van miből megvenniük az ellenpropaganda-rendszert is.

Az emberi irigység hullámait meglovagolva, a jól ismert "oszd meg és uralkodj" elvén még az új  rendszerrel messze jól járó köznépet is ellene lehet hangolni - sőt, még magától is ellene fúj.

Női szemszögből ez nagyjából ez így hangzik : " inkább hagyom, hogy a milliókat érő és termelő reproduktív munkám hasznát továbbra is ingyen nyúlja le tőlem az állam és ajándékozza oda másoknak - csak az a lusta szomszédasszony az ezredannyi munkájáért nehogy már ugyanannyit kapjon, mint én... pláne, ha még roma is..."

 

Az FNA elsősorban nem azt jelenti, amit a köznép hisz róla : hogy sokan majd munka nélkül kapnak pénzt - hanem elsősorban azt, hogy az eddig nem kifizetett munkák ki lesznek fizetve. No nem piaci áron, csak amúgy élhetően. Marad ugyan benne némi igazságtalanság - de ez lényegesen kisebb és minőségileg más, mint ami most van.

 

 

 

Hasonlóképpen a prostitúciót is azért tűnik hiábavalóságnak felszámolni, mert akiknek jelenleg hatalmas hasznuk van belőle, azok gátlástalan gazemberek, kegyetlen és szervezett alvilággal, rengeteg pénzzel. Ők azok, akik ezerrel nyomatják az egyébként hazug "mindigvoltésmindiglesz" meg "legősibbmesterség" meg "hatiltaninemtudjuklegalábbtámogassuk" propagandahengert.  Ők azok, akik megvéve a jogalkotást, a emberi méltóságot überelik a hamisan értelmezett szólásszabadság jogával, és ennek örve alatt  gyártják, forgalmazzák, terjesztik, sőt egyenesen "felnőttfilmnek" neveztetik mindannyiunkkal a nők tömegeinek  kamerák előtti, lehetőleg minél méltatlanabb megerőszakolását. És főleg: ezt tálalják a ma  felnövekvő generációk számára emberi szexként, gyakorlatilag az egész világon.

Nem mellesleg  hihetetlen károkat okozva ezzel az egész emberiség  egyéni és kollektív pszichéjében egyaránt.  Elvéve mára gyakorlatilag mindenkitől a legszebb emberi kontaktus személyes tapasztalaton keresztüli, az emberi pszichéhez igazodó lépéseken keresztüli, minőségi örömökkel teli, boldogságos megismerését. Ma még vannak, akik tapaszatlatból ismerik ezt a csodát és tudják, miről beszélek - ám 50 év múlva egy se lesz. Süket fülekre és lelkekre talál Demjén Rózsi egykor örökérvényűnek gondolt dala : "Azt sem tudtuk, hogyan szeressünk, csak fogtuk egymás..." Óriási ez a veszteség amúgy, felfoghatatlan.

Ma  az  egyre  kórosabb fantáziákhoz egyre fiatalabban  hozzászoktatott fiúk a való életben nem kapják meg mindazt a túlpörgetett, a másik számára örömtelen, sőt kegyetlen kielégülés-fajtákat, amivel bedarálja őket már érdeklődő zsengeként a pornográfia gépszíja. Ezért jól kiszámíthatóan megvásárolják maguknak mindezt a nekik biztosított húspiacon. S lőn : máris napi  tapasztalat az a látszólag ellentmondásos helyzet, hogy a lányok ugyan már egyre korábban és lassan bármire hajlandóak ( egyéb információk hiányában, hiszen ők is ezt az erőszakot látják, ha érdeklődnek, és ők is kíváncsiak, tévedés ne essék, épp ettől menő lányok körében a szürke 50, mert megpróbálja  ehetőnek tálalni az egyre ehetetlenebb és öncélúbb szart ). Szóval mindennek az így  kikényszerített, egyoldalú adakozási hullámnak ellenére is évről évre folyamatosan és egyre meredekebb ütemben nő a prostítúció ügyfélköre a fiatal nyugati férfiak körében(!)

Van és lesz is miből fizetni ezt a  szó szerint és elvontan is  minden jóérzést elsöprő propagandagépezetet, hisz a globális szexipar a szegény országok anyái által nem kevés energiával kihordott, megszült és felnevelt lánygyermekekből egy heti brutál erőszakkal, élvezettel, különösebb megerőltetés  nélkül  gyárt az alvilágnak milliókat tejelő, teljes kimerüléskor eldobható és könnyen pótolható haszonállatokat. 

 

A nővédőknek meg nincs ugye semmijük az igazságukon kívül : hogy az már csak nem lehet rendben, hogy évente nők millióinak kell a prostitúció szeméthegyére dobódni csak azért, mert a férfiaknak lassan már milliárdjai nem hajlandóak becsületes partnerkapcsolatban, egészséges módon vagy önállóan elintézni a mesterségesen túlajzott szexuális késztetésüket, hanem ahhoz női testeket kell gyalázniuk tömegesen betegre és halálra, immár évtizedek óta - csak mostmár globális szintű iparként űzve ezt is, hatalmas médiabirodalom propagandájával adva hozzá a jobbnál jobb nőgyűlölő ötleteket. Épp csak a valahai felső tízezer abszurd és embertelen szórakozása  mára már szinre valamennyi fiúgyerek és férfi alaplehetőségévé válik a Földön. Képi és fantázia szinten egész biztosan, és a valóságban is, egyre nagyobb arányban.

Két évtized alatt Magyarország leggazdagabb embere lehetett valaki -  pontosan miből is ? Párszár vagy párezer, szegénysorsú kelet-európai és ázsiai lánygyermek testének és lelkének a világ tetszőleges férfijai részére való, webkamerák előtti online kiszolgáltatásából !!! Hát hány bőrt lehet vajon lenyúzni a milliószám létező női testekről ? És hol, kiknél landol ez az óriási haszon ?

Hasonlóképp az is smafu, hogy gyenge a gazdaság és nincs pénz az FNA-ra. Épp csak lerabolnak minket más szálakon - és a mai társadalmak jórész ezen alapulnak.

Elsősorban és mindenekelőtt azt a rengeteg nőt lehet persze észrevétlen automatizmussal  kirabolni, akik szakadatlan reprodukciós munkájukkal ingyen húzzák az igát, biztosítva a humán munkaerőt és felvevőpiacot - ami minden gazdasági tevékenység elsőrendű forrása és motorja. Szülik és nevelik az adófizetőt és a nyugdíjfizetőt - elsősorban azoknak, akik ilyen ingyenmunkát soha nem végeztek. Akik minden munkát csakis hivatalosan kicsengetett, járulékos pénzért végeztek - azaz a tipikus férfi életutat járták.

 

Akármerről is nézem, az valahol rohadtul nem rendjénvaló, ami most van : hogy egy nő kihord és megszül 2-3 gyereket, és ezzel pl. csak a fogazatában piaci áron átlagosan 2 millió Ft kár keletkezik - és akkor neki ezt magának kell kicsengetnie a többivel együtt, úgymint :  terhesvitamin, egészséges táplálkozás, ultrahang, szülés, szoptatás, komplikációk, korrekciós műtétek, gyereknevelés...20 éven át éjjelnappal, a  legminimálisabb költségen számolva is 20 milla, de inkább 40. Ahhoz, hogy egy kizsákmányolható ember létrejöjjön, ennyi befektetés szükséges, amit gyakorlatilag nők végeznek a világon mindenütt. Az ehhez társuló, bár csak járulékos, mégis rohadt jól fizető szakmákat jellemzően férfiak uralják és lovagolják meg - nekik viszik kis pénzeiket hangyamód a rájukeső munkát ingyen viselő nők. Azt a pénzüket viszik,  amit persze nem ezzel keresnek, hanem egyéb, roszzul bár, de legalább fizetett  munkáikért kapnak. Persze nekik még azt is szégyentelenül alulfizetik, hisz kiszolgáltatottak és szakmailag is hátrányban vannak, épp a gyerek miatt. S ha ez még nem volna elég, vihetik és pumpálhatják a maradék kevés pénzecskéiket a szintén ellenükre kitalált és működtetett szépség- és divatiparba is. Vagy jó pénzekért ők is megnézhetik a jellemzően szintén  férfiak által gyártott és rájuk szabott, nekik fizető filmalkotásokat is. Az autók, motorok, yachtok, vadászatok, fizetős szex öncélú világa már nem rájuk van szabva. Ahhoz sok pénz kell. Munkával annyit ember nem tud keresni.
És mindez így megy millió és millió nő vonatkozásában, mivel a humán erőforrás előállítása ingyenes, hisz arra csak nők képesek. És ennek a gyermekenként minimum 20 év ingyenmunkának is valahol lecsapódik a haszna éppúgy, ahogy a szegénysorsú lányok testének -  amiben nem mellesleg szintén benne volt az anyjuk részéről a felsorolt reprodukciós starpa, ugye. Mert a Jázminos prostitúcióval szemben a reprodukciós munkát  nem csak a válogatottan szép és válogatottan szegénysorsú fiatal lányok csinálják ezerszám - hanem csaknem minden nő, milliárdszám. Ha párezerből ilyen mesés haszon tud válni - úgy lehet kalkulálni, hogy a többiből vajon mennyi származhat ? És hol van ez a bődületes summa ? Kiknek a zsebében landol ? És kik veszítik el ?

 

Most majd dolgozhatnak a magyar nők tömegével még az eddiginél is ingyenesebben, hiszen pl. megszüntetik a javarészt nekik fizetett kis összegű ápolási díjat is. Bölcsődék, óvodák alig. Az egész rendszer nyomja bele őket az ingyenmunkába és az ezzel járó kiszolgáltatottságba, ellehetetlenülésbe.

Minden egyes kormányzati intézkedés nemek szerinti lebontásban vizsgálva női zsebekből férfi zsebekbe csoportosítja át a pénzeket. Az egykulcsos jövedelemadótól kezdve a vasárnapi boltbezárásokon át a stadionépítésekig, bizony.

Épp csak senki sem nézi és firtatja... mert még kiderülne.

És miközben ebben az országban a nagyurak egyfolytában széttárt karokkal mutogatják üres tenyereiket a nőknek, a mi mini országunk az offshore kimentett vagyon tekintetében abszolút értékben 13. a világon (!)

 

Ami azért nem semmi.

http://www.napi.hu/magyar_gazdasag/dobbenetes_mennyisegu_penz_hagyta_el_magyarorszagot.554501.html

 

 

Kapcsolódó cikkünk:

Segíti-e az alapjövedelem a női egyenjogúság elérését? (Pál Móni)

 

 

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



"A pártok (mind!) szűrjék ki maguk közül a bántalmazókat!" - Dr. Wirth Judit beszéde

május 24, 2013 - 18:48
Wirth Judit (Fotó: Kati Holland)
Magyarországon a nők és gyerekek elleni családon belüli erőszak szégyenteljesen van szabályozva. Nincsen ellátórendszer az áldozatoknak, nincsenek ismeretek a jogalkalmazók fejében, a hatóságok legtöbbször a józan észt és bármely jóérzésű laikust megszégyenítő tudatlansággal és rosszindulattal állnak az áldozatokkal szemben, és megértéssel és megengedéssel az elkövetők oldalán.
 
Magyarországon 10 éve igyekeznek elodázni, hogy valóban működő jogszabályok szülessenek, és az áldozatokat valóban segítő intézmények jöjjenek létre.

Egy anyától csak úgy el lehet venni a gyerekét? Hát hogyne!

október 23, 2011 - 20:28
(A kép illusztráció.)
Talán még emlékeznek kedves olvasóink arra a spanyol esetre, amikor is egy nevű nőtől elvették a 15 hónapos gyerekét a hatóságok, mindenféle idétlen okokra hivatkozva.
Nos, aki esetleg abban a hitben élt volna, hogy Spanyolország messzire van, illetve ilyen csak afrikai bevándorlókkal eshet meg, annak bizonyára hidegzuhany a valóság: igen, ilyet Magyarországon is megtehetnek.