Maria Pellegrina Amoretti olasz jogász (1756–1787) 

Olvasási idő
less than
1 minute
Eddig olvastam

Maria Pellegrina Amoretti olasz jogász (1756–1787) 

május 12, 2018 - 16:00
Az első jogot végzett nő és a harmadik diplomás nő Olaszországban.

Nagyapja ismert tudós volt, a kislány 12 éves korában már beszélt latinul és görögül, fizikai, matematikai és filozófiai könyveket olvasott és joghallgató bátyja egyetemi tankönyveit tanulmányozta. Egyetemi jelentkezését a turini egyetem elutasította, de Paviában felvették a hallgatók közé. 1777-ben húzhatta ujjára a jogtudományi doktoroknak kijáró gyűrűt. Giulio Natali történész szerint ez volt a XVIII. század leghíresebb doktori avatása. Korai halála ellenére számos művet hagyott hátra, elsősorban a hozomány- és házassági jog témájában - ezeket egy rokona posztumusz kiadatta. 

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Gerty Cori cseh/amerikai orvos, biokémikus (1896–1957)

május 30, 2015 - 21:55

Az első amerikai nő volt, aki tudományos, és az első nő, aki orvostudományi Nobel-díjat kapott. Gerty Radnitz  Prágában született, 1920-ban diplomázott az ottani Orvostudományi Egyetem. Ugyanabban az évben összeházasodott Carl Corival, az Egyesült Államokba emigráltak, először Buffaloban, majd 1931-től a Washington University Medical School-ban kaptak kutatói állást. Kutatásaik a glikogén lebomlására és tárolására irányultak.

A világ első női idegsebésze: Sofia Ionescu-Ogrezeanu román orvos (1920–2008)

május 25, 2015 - 22:02

1939-ben a bukaresti orvosi egyetemen kezdte meg tanulmányait. 1943 nyarán a Fălticeni kórház sebészeten dolgozott önkéntesként, főleg amputációkat végzett. 1943 októberétől a bukaresti 9. számú kórház rezidense volt, a város bombázása alatt neki kellett egy sürgős agyműtétet elvégeznie. Diplomájának kézhezvétele után a kórház híres vezető idegsebésze, Dimitrie Bagdascar felajánlotta, hogy lépjen be a csapatába. Az ott töltött 47 év alatt szakterületén nemcsak hazájában, de az egész világon elismert lett.