Elisabeth Gnauck-Kühne német közgazdász, író, nőjogi aktivista (1850–1917)  

Olvasási idő
less than
1 minute
Eddig olvastam

Elisabeth Gnauck-Kühne német közgazdász, író, nőjogi aktivista (1850–1917)  

március 31, 2018 - 17:45
Az első német szociálpolitikus nő.

Blankenburgban született, értelmiségi családba. A tanítóképző elvégzése után Párizsban majd Londonban vállalt magántanítói állást. 1875-ben szülővárosában Erziehungsinstitut für Töchter höherer Stände elnevezéssel lánynevelő iskolát nyitott, amelyet házasságáig vezetett. 1890-ben elvált, és külön miniszteri engedéllyel szociológiát és közgazdaságtant tanult Berlinben. Az 1895-ben Erfurtban tartott 6. Evangelisch-Soziale Kongress egyik előadójaként ő volt az első, aki a nőkérdést keresztény nézőpontból mutatta be. Nagy feltűnést keltett a Tägliche Rundschau-ban  "Der Wettbewerb zwischen Mann und Frau" címmel megjelent cikke.  Katholischen Frauenbundes néven 1903-ban katolikus nőszövetséget alapított. 

Néhány munkája: Das Universitätsstudium der Frauen. Ein Beitrag zur Frauenfrage; Die soziale Lage der Frau; Einführung in die Arbeiterinnenfrage; Warum organisieren wir die Arbeiterinnen; Die Organisation der Patronagen, Christine; Aus Wald und Flur. Märchen für sinnige Leute. 

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Mary Lee ausztrál szakszervezeti aktivista, szüfrazsista (1821–1909)  

február 14, 2018 - 14:50

Az írországi Monaghamban született, ottani életéről kevés az információ. Korán megözvegyült, 1879-ben lányával együtt Ausztráliába, Adelaide-ba utazott beteg fia ápolására.

1883-ban csatlakozott a Social Purity Society egyesülethez, melynek céljai a gyerekmunka betiltása, a fiatal nők zaklatásának, szexuális kiszolgáltatottságának megszüntetése és a beleegyezési korhatár felemelése voltak. Határozott fellépésük eredményes volt, 1885-ben a beleegyezési korhatárt törvényileg 13-ról 16 évre emelték.

Lucretia Mott amerikai reformer, abolicionista, feminista (1793–1880) 

január 05, 2018 - 00:14

Lucretia Coffin Nantucketben született, kvéker családba. A Society of Friends kvéker intézetben tanult, végzés után tanítóként alkalmazták. Amikor rájött, hogy a férfi tanítók kétszer annyit keresnek, mint a nők, szóvá tette, egyenlő elbírálást követelt – és ettől kezdve megtalálta életcélját.

Olympia Brown amerikai lelkész, szüfrazsett (1835–1926)

január 04, 2018 - 22:26

Pionírcsalád lánya, a szülők annyira fontosnak tartották a tanulást, hogy farmjukon iskolát építettek a család és a környék gyerekei számára. Olympia egyetemi jelentkezését több helyről – neme miatt – visszautasították, végül a alapította Mount Holyoke Female Seminary hallgatója lett. Az intézmény vallásos előírásait azonban túl szigorúnak találta, és elriasztotta egyik férfi tanára nyílt szexizmusa is.