Alaíde Foppa guatemalai költő, kritikus, tanár, feminista (1914–1980?)  

Olvasási idő
less than
1 minute
Eddig olvastam

Alaíde Foppa guatemalai költő, kritikus, tanár, feminista (1914–1980?)  

december 17, 2016 - 21:37

Barcelonában született, anyja guatemalai zongoraművész, apja argentin diplomata volt. Olaszországban végezte az egyetemet, történelmet, irodalmat tanult. 1940-ben házasságot kötött a guatemalai baloldali politikus Alfonso Solórzanoval és Guatemalába költözött, ahol a San Carlos egyetemen tanított. Az 1954-es katonai puccs után Mexikóba menekültek, a Nacional Autónoma de México egyetemen olaszt tanított, és elindította az első gender képzést. Cikkeket és kritikákat publikált, több verseskötete is megjelent. 1972-ben Foro de la Mujer címmel nőjogi témájú rádióprogramot indított, 1975-ben egyik alapítója volt a Fem című feminista lapnak, amely jelenleg is megjelenik (2005-től online). Rendszeresen részt vett az Amnesty International és az International Association of Women Against Repression rendezvényein. 1980 decemberében Guatemalába utazott anyját meglátogatni. Megérkezett a fővárosba, ahol egyike lett annak a közel 45 ezer embernek, aki a diktatúra alatt „eltűnt”. Gyerekei, valamint a mexikói kormány és több nemzetközi szervezet eredménytelenül követelte az ügy kivizsgálását.

Néhány munkája: Poesías; Los dedos de mi mano; Guirnalda de primavera; Elogio de mi cuerpo; Las palabras y el tiempo.   

2014-ben életéről dokumentumfilm készült (Maria Carmen de Lara r. “Alaíde Foppa, la sin ventura”)

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Atuki Turner ugandai nőjogi aktivista, a MIFUMI alapítvány létrehozója

április 19, 2013 - 13:47
Atuki Turner

 „A nők minden napot tegyenek nőnappá azzal, hogy harcolnak a jogaikért és harcolnak az erőszak ellen. Tudniuk kell, jogukban áll megtiltani, hogy a lányukat kivegyék az iskolából vagy korán férjhezadják. Joguk van visszautasítani, hogy (megözvegyülve) a férjük fivérének tulajdonába kerüljenek, és joguk van a gyermekeik, ingó. és ingatlan vagyonuk ügyeinek intézésére.” 
 

"Szavak helyett tettek" - aki meghalt a nők szavazati jogáért: Miss Emily Davison (1872–1913)

június 03, 2012 - 14:21

Emily Wilding Davison angol szüfrazsett Londonban született sokgyermekes családban. Felsőfokú tanulmányaira nevelőnői munkával szerzett pénzt. Irodalmat, biológiát és kémiát hallgatott, kiváló eredményekkel végzett.