Barack Obama, a feminista

Olvasási idő
1 minute
Eddig olvastam

Barack Obama, a feminista

augusztus 06, 2016 - 12:20
Barack Obama elnök feministának tartja magát, legalábbis ez derül ki egy női magazinnak írt cikkéből.

Barack Obama (Fotó: abclocal.go.com)

Barack Obama elnök feministának tartja magát, legalábbis ez derül ki egy női magazinnak írt cikkéből.

Obama elnök nem is cikket, hanem miniesszét írt a Glamour című magazinnak. Mondandójának lényege: ő magát feministának tartja, a női jogok elkötelezett harcosának, és szerinte "abszolút" a férfiak kötelessége, hogy harcoljanak a nők hátrányos megkülönböztetése ellen.

Az elnök a többi között leszögezi, hogy életében a főszerepet nők játszották. Obamát ugyanis az édesanyja egyedül nevelte, és serdülőkorának éveit pedig jobbára az anyai nagymamájánál töltötte. Külön csodálattal adózik Obama a hitvesének, Michelle-nek, aki szerinte rendkívül sok áldozatot hozott, mert a gyermeknevelés minden gondja szinte egyedül reá hárult. Szeretettel ír a lányairól, s mint megállapítja: az a jó a Fehér Házban, hogy egyetlen percnyire esik az otthona az Ovális Irodától, azaz a hivatalától, s így közelről szemlélheti leányai felcseperedését. 

"Igen, fontos, hogy az édesapjukat feministának lássák, hiszen így alakul ki bennük, hogy mit is várjanak el majd minden férfitól"

- szögezi le az elnök. Hozzáteszi: amikor az ember két kislánynak az édesapja, akkor jobban látja a társadalomban meglévő sztereotípiákat a nőkkel szemben.

"Teljes mértékben a férfiak felelőssége, hogy küzdjenek a szexizmus ellen is. És házastársként, udvarlóként, partnerként keményen dolgoznunk kell azért, hogy a férfi-nő kapcsolatok igazán egyenjogúak legyenek"

- írja Barack Obama.

Az elnök kitér arra is, hogy az idei választás történelmi jelentőségű: az egyik nagy párt elnökjelöltje ugyanis nő. S történik ez az Egyesült Államok alapítása óta eltelt 240 évben először és csaknem száz évvel azt követően, hogy az amerikai nők szavazati jogot kaptak. "Teljesen mindegy, hogy kinek milyen a politikai beállítottsága - írja Obama - ez történelmi pillanat."

Az elnök azzal zárja eszmefuttatását, hogy a XXI. század feminizmusának lényege úgy fogalmazható meg: mindenkit még szabadabbá tesz az egyenjogúság eszméje.

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Kőműves Kelemenné a választások küszöbén

január 03, 2010 - 17:57
Adamik Mária

2010 választási év lesz, amit nemcsak most, az új esztendő hajnalán, de már az óév utolsó felében is bőven érzékelhettünk.
A jelen politikai helyzet ismét olyanra sikeredett, amely eltereli a figyelmet a nők politikában betöltött – egészen pontosan be nem töltött -  szerepéről.
Holott igazság szerint éppenhogy inkább ráterelhetné ez a folyamatos kudarc a figyelmet – de NEM ÉS NEM.
Internetes böngészéseim közben időnként gyöngyszemekre lelek.
Ezek között is kiemelt helyet foglal el az alábbi, épp a témába vágó tanulmány.

Lesz utánpótlás: egy hatéves kislány levelet írt a Hasbrónak a nemek közötti egyenlőtlenségről

december 28, 2012 - 13:40
Van egy jó hírem: találtam egy újabb hőst, mégpedig egy kislány személyében, aki immár felkerülhet a „még 10 éves sincs és milyen jól nyomja” típusú ismerőseink listájára. De tényleg, mi ütött ezekbe a kis Duracell-nyuszikba? Kezdem miattuk nagyon rosszul érezni magam... Én 15 éves korom előtt még rendesen fésülködni se kezdtem el, ők pedig már irányítják a világot. Komolyan, lányok, lazítsatok. (JK, te viszont soha ne hagyd abba!)