„Eljátszottuk azt a színjátékot, hogy ebben az országban demokrácia van" - Új Egyenlőség, Marikovszky Andrea

Körösi Zsuzsa 1973-ban az ELTE angol–történelem szakos egyetemistája volt. Amikor társaival megtudták, hogy szigorítani akarják az abortusztörvényt, 17 évvel az 1956-os forradalom fegyveres leverése után, egy csapat kortársával elsőként indított el egy alulról szerveződő nőmozgalmi akciót. Hogyan látja a nők helyzetét és mozgalmát ma?

Azt látva 2015-ben, hogy mennyire hiányzik a történelmi emlékezetből a Parlamentbe benyújtott petíció, és mennyire ismeretlen az akkor összegyűjtött több mint 1500 aláírás története, egy Visegrád ösztöndíjjal levéltári kutatást folytatott, és interjúkat készített az akcióban résztvevő 19 emberrel. A szöveget 2020-ban publikálta.

Beszélgetésünk apropója, hogy az 50 évvel ezelőtti eseményeket felidéző konferenciára került sor idén februárban Budapesten, a Nőkért Egyesület szervezésében.

Marikovszky Andrea: A konferencián Márkus Piroska, a mozgalom egykori aktivistája elmondta, hogy édesapját 1956 után bebörtönözték, így gyakorlatilag apa nélkül volt kénytelen felnőni. Az általa érzett düh miatt tudott nagyon könnyen kapcsolódni a mozgalomhoz. Te milyen családi háttérből érkeztél? Mennyire voltak tudatosak a politikai motivációid?

Körösi Zsuzsa: Két kommunista munkás gyereke vagyok. A mamám szakmunkás volt, szűcs, zsidó családból származott. Tagja volt a szakszervezetnek, ami valamennyire még a kommunisták illegalitása idejében is létezett. A náci időszakban ellenálló is volt. Évekkel később, a Kádár-korszakban megkapta a Szocialista hazáért érdemrendet is.

A papám raktárvezető volt, 1948-tól a Hungarotextnél dolgozott, három nyelvet beszélt, mert Munkácsról származott, ami többnyelvű település volt. 1938-ban egy cionista szervezet őt és a húgát Palesztinába vitte. Közel tíz évet töltött ott, kibucot építettek, ott vált kommunistává, és lett az ottani Kommunista Párt tagja. Ez meghatározta az ő világképét.

Egyik beszélgetésünkkor elmondta, hogy akkor lépett be, amikor a Kommunista Párt egyedüliként állt ki azokért az arabokért, akiket a régi és friss zsidó telepesek elüldöztek a földjeikről, és földönfutóvá tettek. Aztán 1948-ban, amikor a Magyar Kommunista Párt győzött, papám elmondása szerint felhívást tettek közzé, hogy a magyar származású kommunisták jöjjenek haza, és itthon építsék tovább a szocializmust. Nemcsak a papám és a húga jött haza, hanem sokan mások is.

M.A.: Te mit érzékeltél kisgyerekként a Rákosi-korszakból?

K.Zs.: Semmi rossz emlékem nincs róla, mert a szüleim rákosisták és aztán kádáristák voltak, mindig az utolsó brossúrával értettek egyet. Az én gyerekkori emlékeim közé tartoznak a május elsejei felvonulások, ahol Rákosi elvtárs üdvözölte a vállalatok, gyárak dolgozóit a tribünről. Emlékszem, hogy a papám rendszeresen elvitt a munkahelyére a párttaggyűlésekre, ami mindig az Internacionálé éneklésével ért véget.

A Hungarotex óvodájába jártam, nem maradtak rossz emlékeim. Azért volt valami, amit mégis érzékeltem. A Rajk-per után elindult a tisztogatás. Gyanússá kezdtek válni azok, akik a háború előtt külföldön élt kommunisták voltak. A mamám ekkor egy-két évig a belügyminisztérium könyvtárában dolgozott könyvtárosként, ez a tisztogatás őt is elérte. Az ok az volt, hogy a férje korábban Palesztinában (akkor már Izrael) élt. A mamámat akkor, úgy emlékszem, ez nagyon megrázta.

M.A.: 1956-ban hat éves voltál. Maradtak róla emlékeid?

K.ZS.: Az egyik szomszédasszony átjött, és mondta, hogy itt jártak a szabadságharcosok, és keresték a mamámat. Akkor összeszedett néhány ruhát, és gyalogosan elindultunk otthonról. A mostani Ferenciék teréről a Szív utcába kellett mennünk rokonokhoz, majd onnan tovább, más rokonokhoz a Váci útra.

Mi, gyerekek nagyon jól érzetük egymással magunkat, de persze voltak olyan helyzetek, hogy a mamám lement kenyérért sorba állni, és amikor hazajött, mesélte, hogy a füle mellett süvítettek el a golyók. Pontos emlékem van arról, ahogy néztük az ablakból, amikor bevonultak a szovjet tankok a Váci úton. Arra is emlékszem, mennyire fellélegzett a család, hogy na, megjött végre a szovjet segítség.

M.A.: Mit szóltak az aláírásgyűjtéshez a szüleid? Ezzel tulajdonképpen megkérdőjelezted azt a rendszert, amiben ők hittek.

K.Zs.: A viták már korábban elkezdődtek közöttünk, gimnazista koromban, 1966–67-ben. Ezek nagyon komoly viták voltak, mivel a gimnázium utolsó két évében már kapcsolatba kerültem baloldali ellenzékiekkel, mondjuk így, egy mozgalmacskával.

Ez akkor például azért kritizálta a kormányt, mert nem támogatta eléggé a vietnámi háborúban az amerikaiakkal szemben a vietnámi népet.

Voltak úgynevezett Vietnámi Vasárnapok, amikor elmentünk dolgozni, kőműves munkát végezni, és a pénzt, amit kerestünk, a csoporttagok elvitték a Vietnámi Követségre, és felajánlottuk a vietnámi harcosok javára."

„Emlékeztessük magunkat arra, mennyire fontos, hogy kiálljunk az emberi önrendelkezési jog mellett” - BCool Magazin, Szöllősi Tímea 

„Az abortusz éles viták tárgya a világ számos országában, miközben a biztonságos, minőségi terhességmegszakításhoz való hozzáférés alapvető feltétele a nők testi autonómiájának. Hazánkban is a jogalkotás szigorítása figyelhető meg, megkérdőjelezve a nők alapvető jogát, ami a testükkel való önrendelkezés, azaz annak eldöntése, hogy kivel, mikor, milyen körülmények között és egyáltalán akar-e gyereket.

„Az abortusz tiltása vagy korlátozása nemcsak az abortuszt akaró nők jogait sérti, hanem minden nőt ” – mondta Antoni Rita, a Nőkért Egyesület elnöke megnyitó beszédében, kitekintve a jelenlegi nemzetközi abortuszhelyzetre, például Lengyelország és az Amerikai Egyesült Államok jogi szabályozására és annak lehetséges következményeire. „Salvadorban például az emberöléssel egyenértékű az abortusz  elkövetése, így a több évtizedes börtönbüntetéshez elég, ha csak abortusszal vádolnak egy nőt, aki akaratán kívül vetélést szenvedett el, vagy halva született a gyermeke. Az Amerikai Egyesült Államok több államában lehet példát látni arra, hogy az abortusztilalom több olyan betegcsoportot érint, akiknek olyan gyógyszert kell szedniük, amelyek lehetséges mellékhatásai között a vetélés is szerepel például az artritisszel, lupusszal vagy a hosszú coviddal küzdők is kárt szenvedhetnek ezekben az államokban, mert nem jutnak hozzá az úgymond »abortívnak«  ítélt gyógyszerekhez.” Míg egyes országokban az első trimeszterben valóban a nő döntése alapján lehet abortuszhoz jutni, máshol adminisztratív, anyagi, időbeli és egyéb gördítenek a nők elé."

„Ha a rendszernek árthatok vele, aláírom” – a megtorlás sem maradt el Kádár idején, miután nyíltan tiltakoztak az abortusz korlátozása ellen - RTL.hu, Medvegy Gábor 

„A hétfői konferencián Dalos György író, Hodosán Róza szociológus, Horváth Ágnes egyetemi oktató, Klaniczay Gábor történész, Márkus Piroska szociálpolitikus, szociális munkás és Szil Péter pszichoterapeuta részvételével tartottak kerekasztal-beszélgetést az ötven évvel korábban történtekről és azok kontextusáról.

A beszélgetés során Dalos György elárulta, hogy a petíció kezdeményezőivel szolidáris volt, ugyanakkor elszánta magát arra, hogy „nekem akármilyen papírt dugnak az orrom alá, ha valamit a rendszernek árthatok vele, akkor én azt aláírom."

Horváth Ágnes később ehhez csatlakozva azt mondta, bármit aláírt volna, ami a szabadságról szól. Számára a petíció a szabadságot jelentette, a közös fellépés felszabadító érzést adott.

Dalos György elmondta, hogy mély ismerete nem volt az abortusz témájában, szerinte ekkor még a női test feletti önrendelkezés fogalmával sem voltak igazán tisztában. A későbbi demokratikus ellenzék még nem alakult ki, de a rendszerrel szembekerült emberek már keresték egymás társaságát. Ebben a korai ellenzéki politizálásban a nők háttérbe szorultak, nem volt olyan megmozdulás, amiben látható szerephez jutottak volna, így annál meglepőbb volt, hogy megvalósult a petíció, az 1500 aláírás összegyűjtését pedig azért tartja elképesztőnek, mert később, más ügyekben közel sem sikerült ennyit összegyűjteni – akkor sem, amikor a Charta ’77 kezdeményezés vezetői mellett álltak ki.

Szil Péter arról beszélt, hogy az abortuszról szóló történetek mögött nemcsak nők, de férfiak is állnak, és az abortusz szabadsága a férfiak szabadságát jelenti. Azt mondta, „az úgynevezett demokratikus ellenzék köreiben” látta, hány nő kényszerült abortuszra, mert a terhességet okozó férfi politikai pályafutásába nem fért bele a gyerek felvállalása. Szerinte a szabad választásnak ott kellene kezdődnie, hogy a nőknek van valós lehetőségük arra, hogy választhassák a szexet a nemkívánt terhesség nélkül.

Hodosán Róza arra a kérdésre, hogy a demokratikus ellenzékben hogyan élte meg a nők és férfiak viszonyát, azt mondta, hogy ez a szempont akkoriban fel sem merült. Ma már fontos kérdés, de szerinte ennek az elmúlt 15-20 évben lett jelentősége. Elmondta azt is, hogy később azért nem gyűlt össze más ügyekben ennyi aláírás, mert tanultak az abortuszpetícióból: mivel retorziók érték az aláírókat, a demokratikus ellenzék nem engedte egyetemistáknak, hogy aláírjanak."

Megtorolta a Kádár-rendszer az abortuszpetíciót - Jelen, Ónodi-Molnár Dóra 

„Kevés olyan időszak van, amikor aktuálisabb lehetne ez az ötvenéves történet, mint napjainkban. Egyrészt az Orbán-kormány folyamatos szigorításai miatt, másrészt, mert a rendszerváltás óta nem folyt le az a vita, hogy kinek is a szabadsága az, ha a terhességmegszakításra van mód legális keretek között. S bár kormányok jöttek-mentek, a szexualitás „kockázatának” csökkentésére nem történt társadalompolitikai beavatkozás. Azaz: se a fogamzásgátló tablettákon, se más fogamzásgátlóeszközön nincs tb-támogatás. (Az abortuszt a népesedési kérdések közé csomagolni illogikus, a kettőnek nincs köze egymáshoz. Az elvégzett abortuszok és a születések száma között ma nincs kapcsolat.)”

Szil Péter, a Stop-Férfierőszak Projekt alapítója, aki megrázó módon hozta be a vitába az addig jelöletlenül hagyott férfit. „A szexuális forradalom megteremtette az igen szabadságát, de a nem szabadságát egyáltalán nem, pont ellenkezőleg. Az abortusz a férfiak szabadsága volt. Nekem meghatározó személyes élményeim vannak arról, hogy az úgynevezett demokratikus ellenzék köreiben hány nő kényszerült abortuszra, mert a terhességet okozó férfi politikai pályafutásába nem fért bele a gyerekvállalás. Az, hogy férfiak vannak a nem kívánt terhességek mögött, az, hogy a szabad választásnak ott kéne kezdődnie, hogy a nőknek van-e valós lehetőségük arra, hogy választhassák a jó szexet a nem kívánt terhesség nélkül” – fogalmazott.

Az évtizedek óta Londonban élő Márkus Piroska szociális munkás 1973-ban harmadikos gimnazistaként vett részt a petíció szervezésében.

„Én soha nem mondom azt, hogy demokratikus ellenzék úgy, hogy ne tenném a demokratikust idézőjelbe, mert ahol olyan szörnyű viszony volt férfiak és nők között, ami sajnos nagyon gyakran volt ebben az ellenzéki baráti társaságban a hetvenes években, ami nem tudom, hogy folytatódott később, de mi részben ettől menekültünk el. Majdnem mindenki, aki akkor feministának mondta magát és benne volt az abortuszpetícióban, emigrált néhány éven belül. Ez szerintem a mai napig egy tabu – mondta, hozzátéve, hogy az analízis hiánya fájó.

A konferencia egyik nehezen felejthető pillanata volt, amikor Körösi Zsuzsát egy fiatal nő arról kérdezte, mi volt 1973-ban az a népesedési koncepció, amire a petícióval válaszoltak. Kiderült, hogy ekkor tudták meg azt, hogy a kormány az abortuszjog szigorítását tervezi. „A nőknek ez nagyon fontos szabadság volt, a nőknek kellett a fogamzásgátlást vállalni, a férfiak nem vállalták, a nőknek kellett végigcsinálni az abortuszt. Nekem húsz éves koromban volt az első abortuszom, és akkor nekem ez óriási dolog volt, hogy nem kellett megszülnöm egy gyereket, akit nem akartam, akire nem voltam érett, nem voltak meg az anyagi feltételei” – tette hozzá.

A petíció lényegében egyidős a magyarországi demokratikus ellenzékkel. Aláírása politikai hozzáállást, a Kádár-rendszerrel szembeni éles szembenállást tükrözte. Erről már Dalos György író, történész beszélt a konferencián, aki azzal kezdte megszólalását, hogy az aláírásával egyértelműen a rendszerrel szembeni ellenállását akarta kifejezni. Bevallotta, hogy nem volt sok fogalma a téma mélységéről, de rendszeres újságolvasóként valamennyire képben volt. A petíció kapcsán a magyar társadalom „kényes kérdésekben való felkészültségét” tartotta fontosnak. „Az én nemzedékem, akkor kezdett kamaszként figyelni a női kérdésre, amikor megjelent az első nemi felvilágisító könyv, Hirschler Imre, A nők védelmében című kötete, igen, ez a jellegzetes címe volt a könyvnek, ami az első egzakt információkat tartalmazta a nemi életről, mint olyanról, ami teljesen tabu volt. Aztán 1961-ben A nemi életünk kérdései, ez a kissé a kommunista brossúrák stílusában megfogalmazott felvilágosító könyv, amelyből olyan témákról lehetett hallani, mint a nem kívánt terhesség, és az akkor szintén tabutémának számító homoszexualitás, azt taglalták benne, hogy a szüzesség az milyen érték. Ha levette róluk az ember a marxista álarcot, akkor ezek mélyen konzervatív szövegek voltak. De ezek voltak az elsők” – fogalmazott.

Dalos György beszélt a filmművészet hatásáról is, felidézve olyan magyar szocreál és szovjet filmeket, amelyek arról szóltak, hogy a terhesen elhagyott nők mégis megszülik gyerekeiket, és rájuk talál az igaz szerelem, így győz a szocializmus. Aztán amikor a lánya 1973 elején megszületett, találkozott azzal, hogy ezen a téren mit követel és mit nyújt az állam. Az ő születése kapcsán ismert meg olyan fogalmakat, mint védőnő vagy a „szakszervezet által támogatott járóka”. Az állam bizonyos szolgáltatásokkal segíteni akart a gyereket vállaló családoknak, de két dolgot nem tudott megtenni: nem tudta enyhíteni a lakásínséget, és nem tudott elégséges számban bölcsődei-óvodai férőhelyeket biztosítani. „A levert forradalom utáni konszolidációban az emberek a túlnépesedett fővárosban szükséghelyzetben éltek” – mondta Dalos György, felvetve azt is, hogy ekkortájt kezdtek begyűrűzni a jóléti problémák. Felidézte, hogy a hatvanas években megjelent a „kicsi vagy kocsi”, vagyis a gyerek vagy autóvásárlás dilemmája. Hatással volt rá, hogy az Írószövetség gyűlésén hallotta Fekete Gyula írót szenvedéllyel kiállni az abortusz betiltása mellett. És akkor eljött 1973 nyara, amikor megkeresték őt az aktivisták a petícióval. „Egyrészt, el voltam szánva, hogy akármilyen papírt raknak elém, ha az valami bajt okoz a rendszernek, akkor aláírom. A másik, ami miatt természetesen aláírtam, mert ezek a lányok a társaságunkhoz tartoztak. Még barátságból is szolidáris volt velük az ember”.

Dalos György beszélt arról is, hogy akkoriban az ellenzék még alig létezett, de azért voltak fontos események. Zajlott például a Haraszti-per (Haraszti Miklós ellen a Darabbér című műve kapcsán indult per, ami a Kádár-rendszer utolsó írópere volt 1973-ban – a szerk.), illetve ebben az évben zárták ki a pártból a lukácsistákat és rúgták ki őket az állásaikból is. Dalos elképesztőnek nevezte, hogy sikerült az abortuszpetícióhoz megnyerni 1553 aláírót: „még 6 év múlva sem sikerült Charta ’77 ügyében 250 aláírásnál többet összegyűjteni”.

Hímsoviniszta ellenzékből indult az első, abortuszszabályozás elleni magyar mozgalom - 444.hu, Fődi Kitti

„Svégel Fanni kitér arra, hogy az akkoriban formálódó demokratikus ellenzék még inkább csak kisebb csoportokból álló, baráti társaságok kapcsolathálózata volt, ez a petíció volt az első közös, kollektív megmozdulásuk. A kizárólag egyénekben gondolkodó szocialista országban a petíció, egy ilyenfajta összefogás, teljesen új tiltakozási formának számított, amire az ellenzék tagjai nyugaton, például Franciaországban láttak példát.

A petícióban 4+4 pontban fogalmazták meg a szerzők az elképzeléseiket a nemkívánt terhesség megelőzéséről és az abortusz feleslegessé tételének módjairól. A petíció az abortuszt egy szükséges rossznak tartja, amellyel szemben a megelőzést pártolja, a fogamzásgátlók széles körű elterjesztését. Nem volt célja a petíciónak, hogy enyhítsenek a meglévő, 1956-os szabályozáson, hanem csak az, hogy tartsák meg, és ne változtassanak azon.

„Az abortuszt lelkileg és testileg káros születésszabályozási módszernek tartjuk. Megszüntetésének azonban egyetlen kívánatos módja van: feleslegessé kell válnia. Nem az abortusz lehetősége okozza a gyermekszülések alacsony számát, sem a megelőző fogamzásgátlás alacsony arányát. Ebből következik, hogy estleges megszigorítása nem csökkentené a nem kívánt terhességek számát, hanem csak kihordásuk kikényszerítésére lenne alkalmas. Ha a népszaporulat az abortusz korlátozásának eredményeképp nőne, ez a növekedés a nem kívánt gyermekek számának növekedéséből származna. A népszaporulat ilyen növelése nem lehet érdeke sem a társadalomnak, sem pedig az egyénnek” - hangzik a petíció első pontja.

A petíciót terjesztették az ELTE-n, a Magyar Rádió Szerkesztőségében, de még házibulikban is. Márkus Piroska, aki mindössze 17 éves volt, amikor aláírta és terjesztette a petíciót, úgy emlékszik vissza, hogy hétvégente járta a házibulikat, hogy aláírókat szerezzen. Állítása szerint mindenki aláírta, akinek az orra alá dugta, de volt olyan, amikor órákon keresztül vitatkozott a nála jóval idősebb bulizókkal. Mint utólag kiderült, nem merült fel, hogy ne írják alá, csak heccből kérdezgették Piroskát.

Körösi Zsuzsa úgy emlékszik vissza, hogy nem volt olyan, aki ne írta volna alá, mert szerinte az emberekben élénken élt, hogy mennyire rossz volt a Ratkó-korszakban, amikor az abortuszhoz nem lehetett hozzáférni."