Františka Plamínková (1875–1942)

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam

Františka Plamínková (1875–1942)

március 10, 2021 - 17:27
A Cseh Centrum nőnap alkalmából Cseh Hős Nők címmel ismeretterjesztő sorozatot indított.

Egy monarchia korabeli feminista, aki benső meggyőződése miatt még a szerelemről is lemondott – politikus, újságíró, a cseh és a nemzetközi nőmozgalom szervezője és oszlopos tagja, aki a két világháború közötti időszakban számos, a nők és anyák helyzetének javítását célzó törvény keletkezésénél működött közre. A német megszálló rezsim elleni kiállásáért végül életével fizetett.

Egy bátor cseh nő, akinek különösen nagy szerencséje volt, hogy egy olyan biztonságot nyújtó harmonikus családban nőhetett fel, ahol a szülők közti viszonyt az abban az időben merőben szokatlan egyenlőségre törekvés jellemezte. Gyermekkora óta érzékelte a nők társadalomban betöltött hátrányos helyzetét. Ez az erős szociális érzékenység végül a tanári pálya felé terelte: szerette volna más fiatal nők számára is megmutatni a függetlenség felé vezető utat. Sikert sikerre halmozott, de ahogy az lenni szokott, az ő életébe is beköszöntött a szerelem, választottja Vilém Feyer orvostanhallgató volt. A sorsszerű szerelmet idilli jövőről szóló álmodozások kísérték, de az esküvő, ami azokban az időkben, amikor a tanítónők nem házasodhattak és kényszerű cölibátusban éltek, karrierjének végét jelentette volna. A fennforgó igazságtalanság tudatában Františka nehéz személyes áldozat meghozatalára kényszerült. A házasságkötést végül elutasította és helyette inkább a munkát választotta. Ezzel a példátlan, ámde határozott lépéssel indult el a női emancipáció rögös útján.

Bár az Osztrák – Magyar Monarchia idejében a nők választójoga csupán a távoli jövő zenéje volt, mégis sikerült érvényesülnie a politika világában is. Ő volt az a rendkívüli nő, akinek az újonnan alakult csehszlovák államban a nők szavazati jogukat köszönhették! Később ő lett az első női cseh szenátor, az általa támogatott jogszabályi változtatások nők és gyermekek ezreinek életét könnyítették meg számottevően. Ráadásul akkor is jelentősen megelőzte korát, amikor következetesen a nők azon jogát követelte, hogy az anyaságot és keresőtevékenységüket összeegyeztethessék, valamint az államilag támogatott iskola-előkészítő oktatást szorgalmazta.

Rendkívüli erkölcsi integritása és bátorsága a második világháború előtti és alatti időszakban is megmutatkozott. Rögtön a háború elején nyílt levelet írt Adolf Hitlernek. Ebben többek között a Führert hibáztatta a nemzeti és történelmi tévedések, félreértések terjesztéséért. Nem volt hajlandó emigrálni, habár egyre fokozódó üldöztetéssel kellett szembenéznie. 1942-ben a birodalmi helytartó, Heydrich meggyilkolásával kapcsolatos eseményekkel összefüggésben letartóztatták és koncentrációs táborba deportálták. Egy hónappal később a nácik kivégezték. 

Františka Plamínková személyében a mai napig a nők függetlenségéért folytatott küzdelem cseh úttörőjét, valamint a későbbi politikus hős nők szimbolikus előképét tiszteljük.

 

Illusztráció: ©Alina Pylaeva

Forrás: Tučková, Kateřina: Bojovnice za ženská práva, učitelka, novinářka a politička 1875 – 1942, In: Hrdinky. Příběh významných českých žen, Universum (EUROMEDIA GROUP, a.s.), Plzeň, 2020, 79.

 

Eredeti megjelenés: 

 

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



"Nő, ébredj fel, fedezd fel jogaidat" - Olympe de Gouges, a kivégzett feminista

május 23, 2012 - 11:30

Marie Gouze szülőhelye a dél-franciaországi kisváros, Montauban. Szülei a hivatalos papírok szerint egy hentesmester és felesége, de nyílt titok volt, hogy a kislány apja az arisztokrata Jean Jacques Lefranc de Pompignan, aki azonban, bár állítólag találkozott a gyerekkel, soha nem ismerte el.

Zoé de Gamond belga pedagógus, író, feminista (1806–1854) 

február 11, 2018 - 15:28
Zoé de Gamond

Brüsszelben született, jómódú értelmiségi, szabadelvű családba. Gondos nevelést kapott, az irodalom és a természettudományok mellett a filozófiával és a politikával is fiatalon megismerkedett. Kezdetben Saint-Simon követője volt, később Charles Fourier lelkes híve lett. Marie de G*** írói álnéven főleg filozófiával, oktatással, feminista témákkal kapcsolatos cikkeket és tankönyveket publikált. Jean-Baptiste Gatti olasz művésszel kötött házassága után néhány évet Párizsban töltöttek. Brüsszelbe való visszatérése után a lányiskolák és tanítőképző intézetek tanfelügyelőjévé nevezték ki.

Gárdos Mariska (1885–1973) író, újságíró, nőmozgalmi vezető

június 26, 2014 - 07:49

Gárdos Mariska 1885.május elsején született, a kereskedelmi iskola befejezése után egyik alapítója, majd vezetőségi tagja volt a Kereskedelmi Alkalmazottak és Magántisztviselők Szakegyletének. Fiatal korától kezdve foglalkozott a dolgozó nők problémáival. Alapító tagja a Nők Asztaltársaságának, az 1905-ben induló Nőmunkás című lap belső szerkesztője, valamint a havonta megjelenő A dolgozó nő című szociális női lap felelős szerkesztője volt.