Annie Jump Cannon csillagász (1863–1941)

Olvasási idő
less than
1 minute
Eddig olvastam

Annie Jump Cannon csillagász (1863–1941)

december 27, 2017 - 00:16

Tanulmányait a Wellesley és a Radcliffe College-ban végezte, utána a Harvard College obszervatóriumában kapott állást. A kettős csillagok megfigyelésével és színképelemzéssel foglalkozott, munkája nemzetközi viszonylatban is komoly érdeklődésre tartott számot. 1911-ben az obszervatórium kurátorának nevezték ki. Részt vett a nők választójogáért folytatott harcban, a tagja volt. 

Az első nő volt, aki a Gröningeni Egyetemen doktori címet szerzett, 1925-ben Oxfordban tiszteletbeli doktorátust kapott. Sok cikke és kilenc könyve jelent meg. 1923-ban a tizenkét legnagyobb élő amerikai nő közé választották. 1931-ben ő az első nő, akit a Tudományos Akadémia az – igen ritkán osztogatott – Henry Draper aranyéremmel tüntetett ki. Együtt dolgozott nal is. 

A Hold egyik krátere is viseli a nevét. 1933-ban megalapította a róla elnevezett díjat, amelyet minden évben egy kiemelkedő teljesítményt nyújtó nő kap meg. 1934-ben Cecilia Payne Gaposchkin kapta, 1949-ben

1940-ben nyugdíjba ment, de kutatómunkáját a következő évben bekövetkezett haláláig folytatta.

Kollégájával, -tel 1913-ban

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Ida Falbe-Hansen dán irodalomtörténész, fordító, feminista (1849–1922)

április 08, 2017 - 19:46

Odenseben született, 1877-ben elvégezte a koppenhágai tanárképzőt és ott kezdett tanítani. 1884-ben két társával megalapították a Vældegaard Kvindeskole-t. 1890-ben  az első nő volt, aki professzori kinevezést kapott a koppenhágai egyetemen, a skandináv filológia tanszéken. Sokat publikált, tanulmányokat, tankönyveket, svédből és norvégból fordított. Tagja volt a Kvindelig Læseforening-nak (Női olvasókör) és alapító tagja  a Dansk Kvindesamfund-nak (dán nőszervezet), utóbbinak néhány évig az elnöke volt. 1914-ben megkapta a Fortjenstmedaljen i guld (arany érdemrend) kitüntetést. 

Mary Lyon amerikai pedagógus (1797–1849)

április 12, 2017 - 01:30

Az amerikai nőnevelés egyik úttörője Bucklandben (Massachusetts) született.  Az 1800-as évek elején a lányok taníttatását felesleges időpocsékolásnak tartották, de Mary azok közé a szerencsések közé tartozott, akik tanulhattak és tanárnő lett. Elhatározta, kollégiumot alapít, ahol a nők a férfiakéval egyenértékű, komoly színvonalú oktatást kapnak. Céljának eléréséért rengeteget utazott, előadásokat tartott és adományokat gyűjtött. 1834-ben Nortonban nyitotta meg első iskoláját, a Wheaton Female Seminary-t.  Ezt követte 1837-ben a Mt. Holyoke Female Seminary South Hadley-ben.

Edna St. Vincent Millay amerikai író, költő, feminista (1892–1950)

április 08, 2017 - 20:13

The Harp-Weaver, and Other Poems című verseskötetéért Pulitzer díjat kapott, ő volt az első nő, aki ezt elérte. New Yorkban élt, az 1920-as években ő volt az „új nő”, a szexuális szabadság, a függetlenség, a feminista eszmék, a politikai aktivitás megtestesítője. 

Néhány munkája: Renascence, and Other Poems; A Few Figs From Thistles: Poems and Four Sonnets; The Buck in the Snow, and Other Poems; Wine from These Grapes; There Are No Islands, Any More: Lines Written in Passion and in Deep Concern for England, France, and My Own Country; Second April, The Buck in the Snow, Harper.