Anne Morrow Lindbergh amerikai pilóta, író, költő (1906–2001)

Olvasási idő
less than
1 minute
Eddig olvastam

Anne Morrow Lindbergh amerikai pilóta, író, költő (1906–2001)

június 21, 2017 - 23:25

Egyetemistaévei alatt már elismert költő volt.1934-ben elnyerte a National Geographic Society Hubbard Gold Medalt, nő előtte nem kapta meg ezt az elimerést. 23 évesen az első transzatlanti szólórepülést végrehajtó Charles Lindbergh felesége lett. Anne Lindberg volt az első nő, aki vitorlázórepülő-vezető jogosítványt szerzett, 1931-ben pedig a repülőgép vezetéshez való jogosítványt is megkapta. Gyakran repült férjével közösen és egyedül is, élményeiről több könyvet írt. Tragédia árnyékolt be életüket, első gyermeküket a mai napig kiderítetlen körülmények között elrabolták és később holtan találták meg. A házaspárnak később még öt gyermeke született. 

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



5000 méterrel a föld felett: az első német női léghajós

március 31, 2017 - 22:29

Az 1788-ban született Wilhelmine Reichard első alkalommal férjével szállt fel, aki a német léghajózás pionírjai közé tartozott. Első önálló útja 1811. április 16-án volt, Berlinből indulva kb. 5000 méter magasba emelkedett és 33,5 km megtétele után Genshagenben ért földet. Ugyanabban az évben harmadik útja során átsodródott Svájcba és lezuhant, a balesetet csodával határos módon túlélte. Öt év szünet után – közben négy gyereket szült – Wilhelmine újra felszállt.

Charlotte Perkins Gilman amerikai író, feminista (1860–1935)

december 27, 2016 - 20:40

Gyerekkorában hányatott sorsa volt, a könyvekhez menekült, a könyvtárban az irodalom mellett történelmi, filozófiai munkákat is elolvasott. 1883-tól jelentek meg írásai a Providence Journalban, a Woman’s Journalban és más folyóiratokban.  1982-ben publikálta a "The Yellow Wallpaper" () című, ma is népszerű novelláját, mely a világhírt jelentette számára.

Gene Stratton Porter amerikai író, természetfotós, feminista (1863–1924)

május 05, 2017 - 23:31

A Limberlost lápvidék növény- és madárvilágáról készített felvételei a Recreation és az Outing folyóiratban jelentek meg. Első regényét is kedvezően fogadták, az igazi sikert azonban második könyvével, a Freckles-el aratta: Műveit számos nyelvre lefordították, az eladott példányszám jóval meghaladta a tízmilliót. 1920-ban Kaliforniába költözött, ahol – az első nők között - filmstúdiót alapított és saját munkáit vitte filmre. Néhány munkája: A Girl of the Limberlost, Laddie, Michael O'Halloran, A Daughter of the Land.