Arlene Blum amerikai hegymászó, tudós (sz. 1945) 

Olvasási idő
less than
1 minute
Eddig olvastam

Arlene Blum amerikai hegymászó, tudós (sz. 1945) 

március 01, 2017 - 19:50

A világ 1978-ban ismerte meg a nevét, amikor vezetésével egy kizárólag nőkből álló expedíció megmászta az Annapurnát, amelyet az egyik legnehezebb és legveszélyesebb csúcsnak tartanak. (Az Annapurnát ráadásul első amerikaiakként mászták meg. 1990 előtt, amikor ők másztak, a halálozási arány 66% (!!) volt ott, és azóta is 20%, összességében rosszabb, mint a hírhedtebb K2-n.) Az expedícióról Annapurna: A Woman's Place címmel  írt könyvet. Doktori értekezését a Berkeley-n készítette biofizikai kémiából 1971-ben. Oktatott és kutatómunkát végzett a Stanford egyetemen, a Wellesley Collegeban és a Berkeleyn. Több mint 20 expedícióban vett részt a Himaláján, Nepálban és Indiában. Az Alpokot lányával a hátán járta be. 2005-ben jelent meg önéletrajzi kötete Breaking Trail: A Climbing Life címmel.

 

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Florence Sabin amerikai orvos, kutató (1871–1953)

május 30, 2015 - 22:35

Az úttörő tudós nők közé tartozott. Az első nő volt, aki a Johns Hopkins Medical School-ban diplomázott (1900), az első nő, aki ugyanott egyetemi tanári kinevezést kapott (1917), az American Association of Anatomists első női elnöke (1924), az első nő, akit a National Academy of Sciences tagjai közé választott (1925) és a Rockefeller Institute for Medical Research első női tanszékvezetője (1925). Legfontosabb kutatási területei az agyszerkezet, a vérsejtek, a nyirokrendszer voltak.

Hattie Alexander amerikai mikrobiológus, gyermekgyógyász (1901–1968)

május 25, 2015 - 21:49

A Johns Hopkins School of Medicine-en diplomázott, gyakorlóévét a baltimori Harriet Lane gyermekgyógyászatán töltötte. Itt találkozott azzal a betegséggel, amely egész további tudományos munkáját meghatározta: az influenzás agyhártyagyulladással, amely gyermekeknél 100%-os halálozással járt. A New York-i Babies Hospital mikrobiológiai laboratóriuma vezetése alatt szakmai etalonná vált. Első komoly tudományos sikere 1939-ben volt, amikor az általa kikísérletezett gyógyszerrel influenzás agyhártyagyulladásos csecsemők teljes gyógyulásáról tudott beszámolni.