Orgonista Olga műkorcsolyázó (1901–1978)

Olvasási idő
less than
1 minute
Eddig olvastam

Orgonista Olga műkorcsolyázó (1901–1978)

február 22, 2017 - 14:09
A műkorcsolyasport első Európa-bajnokságát nyerték Szalay Sándorral párosban 1930-ban.

" és visszavonulása óta a magyar műkorcsolyázósport nem aratott még olyan klasszikus győzelmet, mint a Wiener Eislauf Verein vasárnapi nemzetközi versenyén, amelyen az elsőiben kiirt hölgy- és páros Európa-bajnokság sorsa dőlt el.A páros versenyt a magyar bajnokpár, Orgonista Olga-Szalay nyerte meg, sőt a második helyre is a magyar Rotter Bébi-Szollás - pár került, míg a harmadik magyar pár: Philippovits-Dillinger hetes mezőnyben a negyedik helyen végzett." - írta a Huszadik Század 1930. január 24-én.

Orgonista Olga és Szalay Sándor a A Budapesti Korcsolyázó Egylet sportolóiként megnyerték az 1928-ban első ízben rendezett magyar bajnokságot, a következő évben a Budapesten rendezett világbajnokságon ők nyerték a magyar páros műkorcsolyázás első világbajnoki érmét, bronzérmesek lettek. 1931-ben megvédték Európa-bajnokságukat, ugyanabban az évben a Rotter-Szollás páros mögött másodikak lettek a világbajnokságon.

 

Kapcsolódó tartalom

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Magyar nő volt az asztalitenisz első női világbajnoka

április 02, 2017 - 12:46

A sportág első női világbajnoka, Mednyánszky Mária 1926-ban Londonban nyerte meg az első alkalommal rendezett asztalitenisz VB-t.  Budapesten született 1901-ben, 1925-től az MTK versenyzője volt. Egyedülállóan eredményes pályafutása során 22 magyar bajnoki címet szerzett (ebből egyet a férfi csapatban). 18 világbajnoki aranyérmet nyert, ebből ötöt egyéniben, egymást követő években. Hazai és nemzetközi versenyeken összesen közel száztíz győzelmet aratott. 1993-ban beválasztották a European Table Tennis Hall of Fame tagjai közé. 

Vargha Ilona tőrvívó (1910–1973)

június 07, 2017 - 22:06

1937-ben Párizsban csapatban világbajnoki aranyérmet nyert. Kétszeres Európa bajnok, 1934-ben Varsóban, 1935-ben Lausann-ban nyertek. A BEAC-ban kezdett sportolni, majd a Detektív Athletikai Clubban és a Bp. Barátság Sport Egyletben folytatta. Ötvenkétszeres válogatott, többször volt csapatbajnokságban a nyertes csapat tagja. Sportpályafutásának befejezése után edző lett. 

Elek Margit tőrvívó (1910–1986)

december 28, 2016 - 13:54

Ötvenszeres válogatott, hatszor volt magyar bajnok, öt egyéni világbajnoki aranyérme van, csapattal háromszor nyert Európa-bajnokságot. Testvérével, Ilonával a Fodor Testnevelő és Vívó Intézetben tanultak vívni. 1929-től a Detektív Atlétikai Club sportolói lettek, ez volt az egyetlen, amelyik zsidókat befogadott. A háború után az MNDSZ, a Lokomotiv majd a Honvéd versenyzője volt. Pályafutásáról, életéről nővérével közösen Így vívtunk mi címmel írt könyvet.