„A Cornellen és a Columbián egyfajta csodagyereknek tartottak, a tanárok rettenetesen elkényeztettek, azt mondogatták, egyike vagyok a legjobbaknak, és mindent megtettek értem. Előfordult, hogy az órarendjüket is megváltoztatták a kedvemért. Akkoriban kórházi nővér voltam. Délutánonként tizenkét órát dolgoztam, így nem tudtam bejárni az előadásokra. Úgyhogy megtörtént, a professzor délelőttre tette előadásait, amit hallgatni szerettem volna. Ezért volt, hogy nem foglalkoztam fizikával és kémiával, mert nem tudtam laboratóriumi gyakorlatokra járni... Szóval, azt hittem, én vagyok a világon az egyik legnagyobb, legkiválóbb matematikus. Amikor az MTP tagja lettem, rájöttem, hogy buta, tájékozatlan teremtés vagyok, aki azt se tudja, mi fán terem a számelmélet ...”