Május 12-én tartják az ápolónők világnapját, annak az angol nőnek a születésnapján, aki kidolgozta a modern ápolási elveket és az ápolónői munkát megbecsült hivatássá emelte. 

 

Nevét Firenzéről kapta, a városról, ahol született. Az előkelő társasághoz tartozó gazdag szülők két lányukat a kor igényeinek megfelelően nevelték – irodalmat, nyelveket, zenét és rajzot tanultak és készültek a rangjuknak megfelelő házasságra. 

 

Florence azonban kilógott a sorból. Nem akart férjhez menni, a szociális problémák iránt érdeklődött, rendszeresen látogatta a környékbeli családok betegeit, bejárt a kórházakba. Családja elszörnyedt, hogy a korabeli kórházak többnyire sötét, piszkos helyek voltak, tanulatlan, nemritkán iszákos személyzettel. Figyelmének elterelésére szülei európai körútra küldték Florencet. Barátaival bejárta Olaszországot, Egyiptomot, Görögországot és 1850 júliusában Németországon át tervezték hazaútjukat. Közben látogatást tettek a Düsseldorf melletti kaiserswerthi kórházban, ahol ápolónőképzéssel is foglalkoztak. Hazatérése után Florence meggyőzte szüleit és visszatért Kaiserswerthbe, ahol elvégezte a három hónapos nővértanfolyamot. Az itt tanultakon kívül komolyan tanulmányozta a különböző kórházak ápolási szokásait és terveket dolgozott ki hatékonyabb, humánusabb módszerekre. 

 

1853-ban a Hospital for Invalid Gentlewomen főfelügyelőjének nevezték ki, ahol meg tudta valósítani elképzeléseit, melyek közül szerinte a legfontosabb:

 

A kórház ápolási munkájának irányítása mellett cikkeket, tanulmányokat írt az ápolónői munka és a kórházi környezet megreformálása érdekében.

 

1854-ben cikkek jelentek meg a Times-ban, hogy a krími háború angol sebesültjei rendkívül rossz, elhanyagolt körülmények között, ellátatlanul szenvednek. Sidney Herbert hadügyminiszter, aki ismerte Florence tevékenységét, felkérte őt, hogy vegyen részt a katonai kórházak munkájában. Florence Nightingale 1854 novemberében érkezett Scutariba az általa kiválasztott 28 ápolónővel. Az orvosok, mivel női ápolók eddig nem dolgoztak a katonák között, eleinte bizalmatlanul fogadták őket, azonban néhány nap alatt bebizonyították hozzáértésüket. A szigorú higiéniai szabályok és a jobb ellátás eredményeként a katonai kórházakban drámaian csökkent a halálozási arány. A katonák komolyan tisztelték és mivel lámpájával kézben éjszaka is ellenőrizte állapotukat, a “lámpás hölgynek” hívták Florencet. A költő, Henry Wadsworth Longfellow írta "Santa Filomena" című versében:  

 

 

"In that hour of misery, a Lady with a lamp I see ..." (Gyötrelmemnek órájában egy hölgyet láttam lámpásával ...)

 

A fronton és a betegek között töltött kemény munka Florence egészségét is megtámadta, amelyet teljes mértékben sohasem nyert vissza. 

 

1859-ben közreműködésével alakult meg az első Visiting Nurse Association (körzeti ápolónők egyesülete), 1860-ban pedig megalapította a Nightingale Training School-t, amely a modern nővérképzés modelljévé vált. A próbaidős nővérek itt egyéves képzést kaptak, amely elméleti, de főleg gyakorlati munkából állt. 

 

Az évek során Florence Nightingale munkásságát nemcsak Angliában, de az egész világon elismerték. Nemzetközi tekintélynek számított az ápolástudomány területén, több, mint 200 cikket, tanulmányt, könyvet publikált. A polgárháború idején az Egyesült Államok tőle kért tanácsot a sebesült katonák ellátásához. 

 

Munkássága elismeréseként Florence Nightingale-t Viktória királynő 1883-ban a Royal Red Cross-al tüntette ki, 1907-ben pedig, elsőként a nők között, megkapta az Order of Merit érdemrendet. 1910. augusztus 13-án, kilencvenéves korában hunyt el.

 

Kertész Erzsébet A lámpás hölgy címmel regényt írt róla.