A megparancsolt szeretet - Balázs Juli meséje

Olvasási idő
6perc
Eddig olvastam

A megparancsolt szeretet - Balázs Juli meséje

június 26, 2011 - 08:31

Hol volt hol nem volt, volt egyszer egy királyság. Ebben a királyságban az öreg uralkodó hamar megözvegyült. Mivel volt már trónörököse, így nem nősült újra, hanem a talpnyaló udvaroncaira bízta a gyermek nevelését. A királynét is annak idején államérdekből vette el, hogy legyen örököse. Rossz nyelvek azt pletykálták az udvarban, hogy az asszonyt a szeretet hiánya emésztette fel, abba betegedett bele. Az öreg király ugyanis nem szerette a feleségét, csak a lovagi tornákat és a csetepatékat. Állandó harcban is állt a szomszédaival, ami a népét nagyon megviselte, és mély nyomorba döntötte.

A kis királyfi szerette a hatalmat, és előre büszke volt magára, hogy milyen nagy uralkodó lesz. Ezen nem lehetett csodálkozni, hiszen kiskorától csak azt hallotta az udvaroncoktól és a nevelőitől, hogy micsoda tehetséges, szép, okos, és milyen tekintélyes, harcos, hős uralkodója lesz a népének. Ennek megfelelően, bármekkora butaságot is tett, megdicsérték. Ha lovagi bajvívás volt, az ellenfél szépen leesett a lóról, kifeküdt, mielőtt a királyfi hozzáért volna a fegyverével. A matematikai feladatot megoldotta helyette a tanára, és megdicsérte érte a királyfit az apja előtt. Így élt, éldegélt az örökös, a széltől is óvva a királyi palotában.

Mikorra felcseperedett, már meg volt róla győződve, hogy a világ körülötte forog, és a nap nélküle nem is süt. Mikor idős apja meghalt, az amúgy is kifosztott ország az ebek harmincadjára került. Az ifjú király nem törődött a népével. Csak bálokat, tornajátékokat rendezett. Kedvenc versenye, a "Ki tud nagyobbat köpni?" állami ünnepség lett, hatalmas felhajtással. Háromnapos lakoma előzte meg és százszámra érkeztek az előkelő vendégek. A nemes versengés első díja három zsák arany, a második helyezetté két zsák arany, a harmadik helyezetté pedig egy zsák arany volt. Természetesen ő volt mindig a győztes. Az örökös ünneplésre és a tornajátékokra kellett a pénz. A háborúkban már korábban tönkrement országot ezentúl a hízelgő udvaroncai és az ő kapzsisága is sújtotta. Adóbehajtók jártak mindenfelé katonai kísérettel. Kiseperték a padlástól a pincéig a házakat. Az emberek utolsó marék lisztjét is elszedték. A nép mély nyomorban élt, s utálta a zsarnok királyt és a fosztogató talpnyaló, udvaronc martalócokat.

Lassan elérkezett az ideje, hogy az ifjú király megnősüljön, és felesége trónörököst szüljön a királyság részére. Mivel éppen közeledett a nagy állami ünnepség, a "Ki tud nagyobbat köpni?", ezért sebtében a szomszéd királlyal – akinek egy szépséges hajadon leánya volt – békét kötött, és meghívta az ünnepségre. A szomszéd király nagyon örült neki, mert nagyon jó, békeszerető uralkodó volt, aki a saját népét féltette az örökös határbetörések miatt, amit a fiatal király parancsára a rabló martalócok tolvajlás céljából nap mint nap megtettek. Annak rendje és módja szerint meg is érkezett az ünnepre a szomszéd király a leányával. Útközben elszörnyedve látták a nép nyomorát és nagyon rossz szájízzel vettek részt a hatalmas, káprázatos pompával megrendezett ünnepségen. Rossz kedvük ott sem múlt el. Hiába járta el a fiatal király a királykisasszonynak az udvarban akkor nagyon divatos kakadu táncot –  az udvarhölgyek elaléltak a gyönyörűségtől –, bizony a királykisasszony szívét nem nyerte el az ifjú király. Amit sietve az értésére is adott, mikor a fiatal, nősülésre vágyó férfi sürgető lánykérésére udvariasan nemet mondott. A díjátadás után a meghívott szomszéd király és szépséges leánya szinte menekült. Az udvartartásuk sebtében összepakolt, és illa-berek, nádak-erek, hipp és hopp, elszeleltek, vissza sem néztek.

A fiatal király nem keseredett el. Hallotta, hogy a harmadik szomszédban van egy királykisasszony, aki szintén hajadon. Tanulva az előző leánykéréséből, úgy határozott, ő megy személyesen lánykérőbe. Igaz, volt közelebb egy másik királykisasszony is, ő azonban az örökös harcok miatt nem állt szóba az ifjú királlyal. Óriási udvartartása kíséretével, hatalmas csinnadrattával, pompával megindult a harmadik szomszédba háztűznézőbe. A fiatal király, aki addig még nem járt a hatalmas palotáján kívül, az országán keresztül utazva mindenhol csak szomorú, rosszkedvű embereket látott. Sehol sem éljenezték, vagy üdvözölték. Az emberek összegyűltek a népes pompa hírére és rosszkedvűen nézték a gyűlölt zsarnokot a léhűtő kompániája élén.

– Mért nem jókedvűek? Mért nem nevetnek? Mért nem éljeneznek engem az emberek? – kérdezte.

– Ti mindig jókedvűek vagytok, mosolyogtok, nevettek velem.

A talpnyalók némi zavarral összenéztek, és végül a legbátrabb előrukkolt.

– Mert nem szeretik felségedet. – mondta, és sietve hozzátette: – Mert nem ismerik a szeretetet, és így egymást sem szeretik. Azért nem nevetnek, azért nem jókedvűek.

– Lám, mi ismerjük a szeretetet, szeretjük felségedet és szeretjük egymást is nagyon! – tódított gyorsan egy másik.

– És ezért vagyunk mosolygósak, nevetősek és jókedvűek. – bizonygatták az udvaroncok.

– Én is szeretek mindenkit! Én is, én is...! Felségedet és egymást is nagyon szeretjük! – kiabálták túl egymást fellelkesülve.

A király elgondolkodott, és amikor a lánykérésből hazajött, azonnal intézkedett. Az országban a kisbírókat utasították, hogy a következő királyi parancsot dobolják ki a legeldugottabb helyen is. „A király parancsára! Közhírré tétetik! Felséges királyunk megdöbbenve tapasztalta, hogy az országában a nép nem szereti őt és egymást sem! Ezért, minden város, minden falu közadakozásból, fehér márványból szeretetházat köteles építeni! Minden szeretetházban egy nagy teremnek kell lennie, ahol egy aranytrónusnak kell állnia a felséges király urunkat jelképezve! Naponta kétszer – de ha lehet, háromszor –, minden férfi, asszony, gyerek köteles az aranytrónus elé járulni, és a királyt és egymást kötelesek szeretni! Aki nem jelenik meg legalább naponta kétszer, az deresre húzatik! Elrendeltetik továbbá, hogy ezentúl mindenki köteles nevetni, mosolyogni! Akit azon kapnak, hogy nem nevet és mosolyog, szintén deresre húzatik! Visszaesők esetében börtön, kényszermunka jár! A király parancsára!”

Az embereket katonák terelték össze az építkezésekhez és hamarosan mindenütt álltak a királyi szeretetházak. Előírás szerinti fehér márványból a falak, és aranytrónus a terem közepén. Mindenki – még a haldoklók és a csecsszopók is –  naponta kétszer megjelentek, ha lehetett, háromszor, és fennhangon, nevetve bizonygatták az ő nagy szeretetüket a király és egymás iránt. Nevetve szültek az asszonyok, nevetve jártak dolgozni az emberek, kacarászott a pap a temetésen a gyászolók hangos hahotája közepette. Vigyorogva gyilkoltak a gyilkosok, röhögve raboltak a rablók. Az áldozatok vicsorogtak. Szeretetkatonák járták az utcákat, és aki nem nevetett, azonnal deresre feszítették. Mivel mindenütt vannak engedetlen emberek, így megteltek a kőtörő bányák a kényszermunkásokkal, és új börtönöket is kellett építeni.

Az emberek lassan meggyűlölték a szeretet szót. Titokban senkit sem akartak szeretni. Titkos szeretetellenes társaságok jöttek létre, ahol az emberek egymást biztosították a gyűlöletükről. És nem nevettek. Valóban elkezdték egymást gyűlölni. Futótűzként járta végig az országot a gyűlölet hite, a titkos szeretetelleni társaságok titkos szeretetelleni kiáltványa. "Senkit se szeressünk! Sohase nevessünk! Éljen a gyűlölet!" Férfiak asszonyaikat, gyermekeiket verték, gyilkolták. Asszonyok gyermekeiket verték, eltaszították maguktól. És senki sem szeretett már senkit. A gyűlölet nevében felkelések robbantak ki. Katonák özönlötték el az utakat és a városokat, hogy a nevetést és a szeretetet biztosítsák. A szeretetkatonák nem győztek rajtaütni a titkos társaságokon. Polgárháború tört ki az egész országban. A felkelők a királyi palotát felgyújtották. A királyt és az udvaroncokat megölték. A kincseket elrabolták. A szeretetházakat földig lerombolták. És még ma is gyilkolják egymást szépen, módszeresen az utolsó élő emberig.

 

 

Néma? Alszik? Halott? Sebaj, csak szép legyen! - avagy mit üzennek a mesék a kislányoknak?

május 29, 2010 - 10:31
Mesék

Hófehérke, Csipkerózsika, Hamupipőke és társaik. Ha a gyerekkori kedvenc mesék iránt érdeklődök, ezek gyakran szerepelnek nők válaszaiban. Azonban ha megnézzük, mit üzennek ezek a történetek a gyerekeknek a nemi szerepekről, arra jutunk, nem jó, ha egy kislány CSAK ilyeneket hall.

A gyerekkor feldolgozása az irodalomban

október 05, 2011 - 09:08
Fotó: Pixabay

Nem vagyok irodalmár, és nem tudok sokat arról, hogyan születik egy vers, egy novella vagy egy regény. Legfeljebb annyit, amennyit azokból a fikciós könyvekből tudok, amik magáról az írásról, annak folyamatáról, nehézségeiről szólnak (legutóbbi ilyen jellegű olvasmányom Joanne Harris: Szederbor című könyve). Ezért ebben a cikkben elsősorban a saját, szubjektív véleményem kap szerepet.

Ha már szóba hoztátok a szülés utáni depressziót...

január 03, 2010 - 22:50
Charlotte Perkins Gilman (Kép: Wiki)

... olvassátok el Charlotte Perkins Gilman témába vágó, önéletrajzi ihletésű novelláját, melyben megörökíti a "zseniális" Dr. Silas Weir Mitchell "rest cure" nevezetű módszerét, ami minden volt, csak "kúra" nem. Az orvos egyébként a novella hatására, mely szembesítette annak káros hatásaival, változtatott módszerén.

A nők kirekesztése a kánonból - egy nyugdíjas magyartanár eszmefuttatása

november 11, 2012 - 14:06
Illusztráció (Fotó: Pixabay)

Aktív pályafutásom mintegy felében magyar-történelemszakos tanárként dolgoztam. E tevékenységem során mindig végigkísért a kötelező olvasmányok problémája – most nem arról van szó, hogy egyes „kötelezőkkel” világnézeti okokból nem értettem egyet – hanem mert ugye a tanítványaim jó fele lány volt. És egyébként is felmerül akérdés: miért maradtak ki az iskolai oktatásból az írónők és költőnők? (Leszámítva Kaffka Margitot.) Így nagyon is egyetértettem Péntek Orsolyának a eszmefuttatásával: