Rahel Hirsch német orvos (1870–1953)

Olvasási idő
1 minute
Eddig olvastam

Rahel Hirsch német orvos (1870–1953)

május 30, 2015 - 22:12
Az első nő, aki Poroszországban orvosprofesszori kinevezést kapott.

Rahel Hirsch

11 gyermekes zsidó értelmiségi család lánya, tanítóképzőt végzett 1889-ben, néhány évig tanított is, de orvos szeretett volna lenni. Hazájában a nőket akkoriban nem vettek még fel egyetemre, így tanulmányait Zürichben kezdte el 1898-ban. Mivel később a német egyetemeken is elindult a nők képzése, hazatért és diplomáját 1903-ban Strassburgban szerezte meg.
 
Berlinben a Charité kórházban kapott orvosi állást és 16 éven át ott dolgozott. 1913-ban ő volt az első nő, aki Poroszországban orvosprofesszori kinevezést kapott.
 
1906-ban észrevette, hogy az erekből és artériákból parányi szilárd részecskék kerülhetnek a vizeletbe. Felfedezését nem hitték el, gúnyolták, lehetetlenné tették, ("Biztosan belepottyant a fiatal hölgy púderpamacsa a bilibe"), ezért távozott a kórházból és Berlinben magánrendelőt nyitott.
 
A nácik hatalomrakerülésekor nem dolgozhatott tovább, 1938-ban Angliába menekült. Komoly csapást jelentett számára, hogy diplomáját nem ismerték el. Laboratóriumi asszisztensként, később fordítóként dolgozott. A megpróbáltatások megviselték, depressziós lett, 83 éves korában elszegényedve, betegen egy londoni kórház elmeosztályán halt meg 1953-ban.
 
Az először általa felismert és leírt folyamatot az orvosi terminológiában Hirsch-hatásnak nevezik.

 

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Az első norvég női miniszterelnök: Gro Harlem Brundtland

április 19, 2020 - 22:39

Az első norvég női miniszterelnök 1939-ben Osloban született, az ottani egyetem orvostudományi karán végzett 1963-ban, két évvel később a Harvardon doktorált közegészségtanból. 1965-ben Oslo városának tisztiorvosává nevezték ki.

Gyerekkorától az Arbeiderpartiet (Munkáspárt) ifjúsági tagozatának tagja volt, egész életében aktívan politizált. 1974-től 1979-ig a környezetvédelmi miniszteri posztot töltötte be. 1981-ben volt első miniszterelnöki megbizatása, majd 1986-89 és 1990-96 között viselte ezt a tisztet. Miniszterelnöksége alatt a 18 fős kabinetnek legalább 8 női tagja volt.

Maria Montessori, orvos, tanár (1870–1952)

augusztus 28, 2017 - 23:41

Ő volt az első nő, aki a Római Orvostudományi Egyetemen diplomát szerzett. A tanítás akkor kezdte csak érdekelni, mikor orvosként fogyatékos gyerekekkel foglalkozott. Orvosi képesítésének köszönhetően a nevelést nem pedagógusként közelítette meg, hanem tudósként. Pedagógiájának középpontjában a gondosan megtervezett és felépített környezetben szabadon tevékenykedő gyerek áll. Véleménye szerint minden gyerek belülről motivált a tanulásra.