Csak a nő holttestén át - Ferdinand Hodler látomása

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam

Csak a nő holttestén át - Ferdinand Hodler látomása

december 26, 2009 - 16:03
A Szépművészeti Múzeum Ferdinand Hodler – Egy szimbolista látomás című kiállítását 2008 szeptemberében volt szerencsém megtekinteni.

Ferdinand Hodler: Valentine Godé-Darel a betegágyon 1914

A Szépművészeti Múzeum Ferdinand Hodler – Egy szimbolista látomás című kiállítását 2008 szeptemberében volt szerencsém megtekinteni. Bevallom, korábban nem sokat foglalkoztam Hodler művészetével, ám nőiséggel kapcsolatos festményei igen nagy hatást gyakoroltak rám. Ferdinand Hodler egy 19.-20. századi svájci festő, aki főként tájképeket és portrékat készített, de életművében szép számmal megtalálhatók a szimbolikus témájú festmények is. Amiről azonban szólni kívánok e cikkben, az nem más, mint a festő szeretőjének, Valentine Godé- Darelnek haldoklását és halálát megörökítő festmények és rajzok sorozata, melyek sokkoló momentumai Hodler életművének.

Hodler 1908-ban találkozott Valentine Godé-Darellel, akinél 1913-ban diagnosztizáltak rákot, mely két évvel későbbi halálát okozta. A festő meglehetősen bizarr módon próbálta feldolgozni az őt ért megrázkódtatást: az asszony betegágya mellett töltött órákat arra használta, hogy képeken rögzítse szeretője állapotának változásait. A sorozat egy 1912-es portréval indul, mely a még egészséges nőt ábrázolja, s egy 1915 januárjában készült képpel zárul, mely Valentine holttestét ábrázolja halotti ágyán, a nő halálának másnapján.

A témaválasztás legalábbis bizarr, s etikailag is megkérdőjelezhető: az asszony magatehetetlenségénél fogva mennyiben járult hozzá, hogy szenvedését, testének sorvadását vászonra vigyék? Továbbá mi vezérelte a festőt e számára is óriási lelki próbatétel elvégzésére? Ez utóbbi kérdésre bizonyos fokig maga a festő ad választ: egyik barátjához írt levelében a következőt írja: „Ez a gyönyörű fej, az egész test, mint egy bizánci császárnő Ravenna mozaikjain – ez az orr, ez a száj – és a szemek, azok a csodálatos szemek: mind a férgek tápláléka lesz.” E vallomás egyfajta igazolást ad a festőnek: az asszony múló szépségét kívánja halhatatlanná tenni a művészet erejével.

Elizabeth Bronfen, aki Over Her Dead Body című tanulmánykötetében a halott nő esztétikájával foglakozik, ’Violence of representation – representation of violence’ című írásában a férfi művész rejtett indítékait térképezi fel. Bronfen saját közvélemény kutatásának eredményével indít: férfiak és nők reakciót vizsgálta, hogyan viszonyulnak a festő témaválasztásához. Elmondása szerint egy férfiszemlélő csak a művészetet látta a haldokló nőt ábrázoló festményen, míg egy nő borzasztónak találta a képet, együtt érezve a modell fájdalmával. E két reakció két gyökeresen ellentétes szemléletet reprezentál: a pusztán esztétikai szemléletet, mely szigorúan elhatárolódik a festmény tárgyától, ezáltal nyújtva érzelmi biztonságot a néző számára; és a tisztán empatikus szemléletet, mely teljes mértékben beleéli magát a modell szenvedésébe. Nyilvánvalóan e két szemlélet/reakció a képi stimulusra adott válaszok végleteit képviselik, mindenesetre érdekes a nemek elkülönülése a kérdésben.

Bronfen másik rendkívül izgalmas felvetése a férfi művész és a női modell közti kapcsolatot érinti. Véleménye szerint egy másik ember (legtöbbször nő) halálának ábrázolása, a művész túlélését hivatott szimbolizálni: a haldokló nő passzív közvetítő csupán a szemlélődő művész és a halál között. A nő alakjának önmagában nincs jelentése; mozdulatlan „akadály” csupán, melynek egyetlen funkciója, hogy a festő érzéseit, félelmeit, frusztrációit tükrözze. Éppen ezért, a haldokló nő szenvedése e nézet szerint eltörpül a festő heroikus küzdelme mellett: ő az és nem az asszony, aki a halállal hadakozik, a nő teste felett néz szembe a halállal. A festő bátorsága kiemelendő, s nem a modell halállal folytatott kilátástalan küzdelme.

A kérdés továbbra is ott van a levegőben: a Valentine Godé-Darel haldoklását megörökítő kép-sorozat nőről vagy férfiról szól valójában: az áldozatról vagy a festőről, holtról vagy élőről? Korábban idéztem Hodler indoklását, valamint az is köztudott, hogy a nő halála összetörte a festőt. Így mondhatjuk akár, hogy e képek nő és férfi közös szenvedését ábrázolják, fájdalmuk nem külön-külön, mindinkább együttesen értelmezendő.

Irodalom:

  • Bronfen, Elisabeth. Over Her Dead Body. Death, femininity and the aesthetic. Manchester: Manchester University Press, 1992.

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Ajánlott nőközpontú/feminista filmek listája

szeptember 09, 2010 - 11:49
Köszönjük a szerzőnek, hogy engedélyezte a lista átvételét!

Első megjelenés: Réka M. Cristian. “Gender and Cinema: All Sides of the Camera” in Réka M. Cristian & Zoltán Dragon. Encounters of the Filmic Kind: Guidebook to Film Theories. Szeged: JatePress Szegedi Egyetemi Kiadó, 2008, 83-104. (Ez a lista a 103. oldalon található.)

A dőlt betűs részek a szerkesztő kiegészítései.

 

Nőközpontú/feminista filmek

 

Where Are My Children (1916, dir. Lois Weber)

Mantrap (1926, dir. Victor Fleming)

Női karakterek és science-fiction 2.

január 26, 2010 - 04:07
A szerző rajza

Asimov volt az első író, akivel olvasóként találkoztam még általános iskolás koromban. Azonnal beleszerettem a történeteibe, és ez a szerelem a mai napig megmaradt. Bár felnőtt fejjel be kell ismernem, keveslem a meghatározó női karaktereket a regényeiből, ennél több hiányosságot nem tudnék felróni nagy kedvencemnek és példaképeim egyikének. Talán ezt sem tehetném meg, hiszen egy korábbi nemzedék szülötteként egészen más világban élt, alkotott. Igaz az is, hogy ha végignézzük a sci-fi regényeket, máshol sem a nőnemű főhősök az igazán jellemzőek.

Élet és irodalom Iránban

október 08, 2009 - 08:59
Azár Náfiszi: A Lolitát olvastuk Teheránban

Azár Náfiszi (1955 -) a kortárs perzsa irodalom egyik legnépszerűbb alakja, az iráni egyetemen tanított évekig (amikor hagyták), 1997-től pedig Amerikába emigrált, ahol jelenleg a John Hopkins Egyetemen oktat. Nevét A Lolitát olvastuk Teheránban c. memoárja tette egy csapásra ismertté, 32 nyelvre fordították le, 2007-ben végre magyarul is hozzáférhető.