A világ első pilótanője: Raymonde de Laroche

Olvasási idő
less than
1 minute
Eddig olvastam

A világ első pilótanője: Raymonde de Laroche

augusztus 18, 2017 - 22:40

A világon az első nő, aki repülőgépvezetői jogosítványt szerzett. Fiatal színész  volt, amikor megismerkedett a neves repülőgéptervező és -építővel, Charles Voisin-el, aki lelkesedését látva megtanította  vezetni. 1909. október 22-én kapta meg pilótaengedélyét és azonnal használta is. A korabeli gépek törékenyek voltak, rendkívül veszélyes volt velük a repülés. Tíz héttel  engedélyének megszerzése után Raymonde balesetet szenvedett, eltörte a kulcscsontját, agyrázkódása volt. Felgyógyulása után folytatta a repülést, légibemutatókon vett részt Egyiptomban, Budapesten, Szentpétervárott. Minden új gépet kipróbált, 1919-ben egy kísérleti géppel szenvedett halálos balesetet.

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Az első angol nő, aki körbemotorozta a Földet: Elspeth Beard

április 28, 2017 - 16:46

Fiatal lányként rajongott a motorokért, 16 éves korában kapta első gépét. Diákkorában először hazájában, majd Európában tett kisebb-nagyobb utakat. 1982-ben, diplomájának kézhezvétele után indult világkörüli útjára, a kaland három évig tartott. Az első állomás New York volt, az útvonal Ausztrália, Thaiföld, India, Nepál, Pakisztán, Irán, Törökország, Görögország, Jugoszlávia, Nyugat-Európán át vissza Angliába. Motorját maga szerelte, javította, több balesete is volt, kétszer kórházba került, de teljesítette álmát. 

Clara Immerwahr német vegyész (1870–1915)

június 21, 2017 - 15:09

Az első nő, aki kémiából doktori címet szerzett Németországban. Kelet-Poroszországi zsidó értelmiségi család lánya, a tanárképző elvégzése után vegyész apja támogatásával engedélyt kapott tanulmányai folytatására a breslaui egyetemen. 1900-ban védte meg doktori értekezését, egy évre rá házasságot kötött az ismert vegyésszel, Fritz Haberrel. Abban bízott, hogy folytathatja kutatásait, de keservesen csalódott. A gyerekszülés, háztartás, gyakori vendégfogadás mellett önálló munkát nem végezhetett, csak férje publikációihoz gyűjthetett anyagokat.

„Az egek Greta Garbója”: Jean Batten új-zélandi pilóta (1909–1982)

szeptember 15, 2017 - 17:34

A múlt század harmincas éveiben ő volt a legismertebb új-zélandi. Tehetséges zongoristának indult, de 18 éves korában a repülés felé fordult az érdkelődése. Angliába költözött és London Aeroplane Club tagja lett, néhány éven belül sorra döntötte a csúcsokat. 1934-ben szólóban repült Angliából Ausztráliába, megdöntve az addigi pilótanők rekordját. Két évvel később megtette ugyanezt az utat, de most már a férfiak rekordját is megdöntötte. Utazásaira rendszeresen magával vitte Buddy nevű macskáját.