A világ első pilótanője: Raymonde de Laroche

Olvasási idő
less than
1 minute
Eddig olvastam

A világ első pilótanője: Raymonde de Laroche

augusztus 18, 2017 - 22:40

A világon az első nő, aki repülőgépvezetői jogosítványt szerzett. Fiatal színész  volt, amikor megismerkedett a neves repülőgéptervező és -építővel, Charles Voisin-el, aki lelkesedését látva megtanította  vezetni. 1909. október 22-én kapta meg pilótaengedélyét és azonnal használta is. A korabeli gépek törékenyek voltak, rendkívül veszélyes volt velük a repülés. Tíz héttel  engedélyének megszerzése után Raymonde balesetet szenvedett, eltörte a kulcscsontját, agyrázkódása volt. Felgyógyulása után folytatta a repülést, légibemutatókon vett részt Egyiptomban, Budapesten, Szentpétervárott. Minden új gépet kipróbált, 1919-ben egy kísérleti géppel szenvedett halálos balesetet.

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Amelia Earhart amerikai pilóta, az első ember, aki mind az Atlanti-, mind a Csendes-óceánt átrepülte

július 30, 2016 - 12:01

Amelia Earhart 1897. július 24-én született a kansasi Atchisonban, kora gyermekkorát főként felső-középosztálybéli anyai nagyszüleinél töltötte testvérével, Muriellel. Anyja összeházasodott egy emberrel, aki rengeteget ígért, de az alkohol kötelékéből sohasem tudott szabadulni, emiatt többször elhagyta a férfit.

Első nőként a La Manche felett: Harriet Quimby pilóta

május 11, 2016 - 13:31

San Franciscoban a Dramatic Review, a  San Francisco Call és a Chronicle lapok munkatársa volt. 1903-ban New York-ba költözött, ahol a Leslie’s Illustrated Weekly alkalmazta fotós újságírónak. 1911-ben a Moisant School of Aviation-ban tanult repülni, sikeres vizsga után augusztus elsején az Aero Club of America-tól megkapta pilótaengedélyét. A Moisant International Aviators csapat tagjaként a repülést bemutató és népszerüsítő rendezvényeken vett részt. 1912. április 16-án hajtotta végre repüléstörténeti szenzációját a La Manche csatorna átrepülésével.

Az első brit, aki szólóban körülrepülte a Földet: Sheila Scott

április 27, 2017 - 00:12

Az első brit, aki szólóban körülrepülte a földet 1966-ban. 1927-ben született. Színésznő volt, színpadon és televízióban kisebb szerepekben lépett fel. Az ötvenes évek végén ismerkedett meg a repüléssel, ami szenvedélyévé vált. Első versenyét 1960-ban nyerte meg, haláláig több, mint száz rekordot állított fel. Három világkörüli szóló repülést teljesített, 1967-ben megnyerte a The Harmon International Aviation Trophy-t, 1968-ban megkapta az Order of the British Empire elismerést. Élményeiről két könyvet írt I Must Fly és On Top of the World címmel.

Anne Morrow Lindbergh amerikai pilóta, író, költő (1906–2001)

június 21, 2017 - 23:25

Egyetemistaévei alatt már elismert költő volt.1934-ben elnyerte a National Geographic Society Hubbard Gold Medalt, nő előtte nem kapta meg ezt az elimerést. 23 évesen az első transzatlanti szólórepülést végrehajtó Charles Lindbergh felesége lett. Anne Lindberg volt az első nő, aki vitorlázórepülő-vezető jogosítványt szerzett, 1931-ben pedig a repülőgép vezetéshez való jogosítványt is megkapta. Gyakran repült férjével közösen és egyedül is, élményeiről több könyvet írt.

5000 méterrel a föld felett: az első német női léghajós

március 31, 2017 - 22:29

Az 1788-ban született Wilhelmine Reichard első alkalommal férjével szállt fel, aki a német léghajózás pionírjai közé tartozott. Első önálló útja 1811. április 16-án volt, Berlinből indulva kb. 5000 méter magasba emelkedett és 33,5 km megtétele után Genshagenben ért földet. Ugyanabban az évben harmadik útja során átsodródott Svájcba és lezuhant, a balesetet csodával határos módon túlélte. Öt év szünet után – közben négy gyereket szült – Wilhelmine újra felszállt.

Freda Thompson ausztrál pilóta (1906–1980)

április 03, 2018 - 22:06

Az első ausztrál nő, aki egyedül vezetett egy gépet Angliából Ausztráliába. A Toorak College hallgatója volt Melbourne-ben, 1923-ban végzett. 1930-ban tette le az A kategóriás  pilótavizsgát, 1932-ben megszerezte a B kategóriát.  A következő évben az első nő lett Nagy-Britanniában, aki repülőoktatói jogosítványt kapott. 1934-ben sikerült letennie a Great Britain Air Ministry Private Pilot Certificate vizsgát. 1934 szeptemberében 19 tényleges repülési nappal tette meg az Anglia – Ausztrália közötti utat.

Christa McAuliffe amerikai tanár (1948–1986)

szeptember 01, 2017 - 14:12
Christa McAuliffe (balra) és Barbara Morgan

A Challenger űrhajó legénységének tagja Bostonban született, az egyetem elvégzése után egykori középiskolájában, Marylandban tanított angolt és történelmet. Mindig érdekelte az űrutazás, és amikor 1984-ben Reagan elnök és a NASA meghirdette a „Tanár az űrben”  programot, azonnal jelentkezett. 1985 júliusában George Bush alelnök bejelentette, hogy több mint 11 ezer jelentkező közül őt választották be a csapatba. 1985 szeptemberében Houstonba utazott és az űrközpontban megkezdte a felkészülést. Többszöri halasztás után a Challenger indítására 1986.

Marguerite Canal francia zeneszerző (1890–1978)

január 28, 2018 - 09:36
Marguerite Canal

Toulouse-ban született zenészcsaládban. Korán megkedvelte a zenét és a költészetet, egyik fő inspirációjaként Charles Baudelaire versiet tartotta számon. Párizsban tanult, 1919-től az ottani konzervatórium tanára. 1917-ben ő lett az első női francia karmester, aki nyilvános koncerten a Palais de Glacé-ban vezényelhetett.Több mint száz dalt szerzett, és Don Juan című szimfonikus költeményével 1920-ban Grand Prix de Rome nyertes lett.

Jelena Kondakova szovjet űrhajós (sz. 1957) 

március 25, 2017 - 02:15

A harmadik orosz női űrhajós és az első nő, aki több hónapot töltött az űrben. Moszkvában végezte el az egyetemet, 1980-tól a rakétákat, űrhajókat gyártó Energia cég mérnöke volt. 1989-ban választották be az űrhajósjelöltek közé, a Gagarin kiképzőközpontban tanult. Első űrutazása 1994 október 4-én indult, öt hónapot töltött a Mir űrállomáson. Második útja az amerikai-orosz együttműködés keretében volt, az Atlantis űrhajón amerikai társaival kilenc napot töltöttek az űrben. 1999-ben parlamenti képviselőnek választották.

„Az egek Greta Garbója”: Jean Batten új-zélandi pilóta (1909–1982)

szeptember 15, 2017 - 17:34

A múlt század harmincas éveiben ő volt a legismertebb új-zélandi. Tehetséges zongoristának indult, de 18 éves korában a repülés felé fordult az érdkelődése. Angliába költözött és London Aeroplane Club tagja lett, néhány éven belül sorra döntötte a csúcsokat. 1934-ben szólóban repült Angliából Ausztráliába, megdöntve az addigi pilótanők rekordját. Két évvel később megtette ugyanezt az utat, de most már a férfiak rekordját is megdöntötte. Utazásaira rendszeresen magával vitte Buddy nevű macskáját. 

Émilie du Châtelet francia matematikus, fizikus (1706–1749)

december 03, 2017 - 11:15

Émilie du Châtelet (ejtsd: émili dü satele) hivatalos oktatásban nő lévén nem részesülhetett. Apja a királyi udvar magasrangú tisztviselője volt, gondos nevelésben részesítette. 12 éves korára anyanyelvén kívül beszélt németül, olaszul, latinul és görögül. Felnőtt korában tanárokat fogadott, akik matematikára, fizikára és filozófiára oktatták. Ismeretségben volt kora tudósaival, levelezett külföldi professzorokkal.

Eleonore Noll-Hasenclever német hegymászó (1880–1925)

augusztus 18, 2019 - 16:45

Jómódú értelmiségi család lánya, svájci intézetben tanult, ott ismerkedett meg a hegymászással. Az Alpok kisebb csúcsainak leküzdése után a Matternhorn és a Mont Blanc következett. Nem  csupán az ismert útvonalakat követte, sok csúcsot ő mászott meg először. 1909-ben Die Besteigung des Dôme de Rochefort über die Aiguille de Rochefort und des Mont Mallet címmel írt könyvet expedícióiról. Következő könyvét 1913-ban publikálta In den Saaser Bergen címmel. 1914-ben házasságot kötött Johannes Noll-lal, aki osztozott a hegyek iránti szenvedélyében.