Mary Whiton Calkins amerikai pszichológus, filozófus (1863–1930)

Olvasási idő
less than
1 minute
Eddig olvastam

Mary Whiton Calkins amerikai pszichológus, filozófus (1863–1930)

március 31, 2017 - 22:21

Mary Whiton Calkins pszichológus, különösen két dologról híres: ő volt az első nő, akit az American Psychological Association elnökévé választott, és ő az, akitől a Harvard egyetem megtagadta a doktori címet. 

A Smith College filozófia szakának elvégzése után a Wellesley College tanára lett. Itt a pszichológiai tanszék is szerette volna foglalkoztatni, de ehhez nem volt meg a képesítése, ezért jelentkezett a Harvardra. Először visszautasították, női hallgatókat nem fogadtak, majd speciális engedéllyel vendéghallgató lehetett. Tanulmányai befejezése után benyújtott doktori téziseivel azonban az egyetem illetékesei nem foglalkoztak. 

A Wellesleyben közreműködésével létrejött az első pszichológiai laboratórium, amely rövid idő alatt komoly eredményeket produkált. Mary az oktatás mellett rengeteget publikált, hamarosan komoly tekintélyt szerzett. Szakmájának kimagasló szintű művelése mellett gondja volt arra is, hogy kiálljon a női egyenjogúság elfogadtatásáért.

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Irène Joliot-Curie francia fizikus (1897–1956)

szeptember 12, 2017 - 10:38

Szülei már 10 éves korában észrevették matematikai tehetségét. A Sorbonne természettudományi karán kezdett tanulni, a háború alatt röntgentechnikusként dolgozott, utána tudta befejezni tanulmányait. 1925-ben védte meg a polónium alfa sugárzásáról írt doktori disszertációjat, utána anyja laboratóriumában kezdett dolgozni. 1926-ban házasságot kötött Frédéric Joliot-val, kutatásaikról közös publikációkban számoltak be. A mesterséges radioaktivitás felfedezéséért 1935-ben megosztott Nobel-díjat kaptak. 1936-ban rövid időre a tudományos kutatásért felelős államtitkári posztot töltötte be.

Hedwig Hintze német történész (1884–1942)

február 06, 2018 - 12:23
Hedwig Hintze

Müchenben és Berlinben tanult, franciatanár lett, majd a Friedrich Wilhelm egyetemen történelem szakon folytatta tanulmányait. 1912-ben feleségül ment az egyetem professzorához, Otto Hintze alkotmánytörténészhezhez, és együtt dolgoztak addig, amig a férfi egészségügyi okok miatt vissza nem vonult. Hedwig 1924-ben kitüntetéssel doktorált és francia történelmet tanított az egyetemen, 1933-ban zsidó származása miatt elbocsátották , 1939-ben Hollandiába emigráltak.

Maria Mitchell csillagász (1818–1889)

július 29, 2017 - 13:54

Massachusetts államban, Nantucket szigetén született. Az első nő, akit az American Academy of Arts and Sciences tagjai közé választott. Nemzetközi elismerést aratott 1847-ben, amikor apja teleszkópjával meghatározta egy új üstökös pályáját. 1865-ben lett a Vassar kollégium professzora, az obszervatórium vezetőjének nevezték ki. Elérte, hogy a férfi professzorokkal azonos fizetést kapjon. 1873-ban megalapította az American Association for the Advancement of Women-t (Amerikai Egyesület a Nők Helyzetének Jobbításáért). Sokszor idézik a tanítványainak leggyakrabban feltett kérdését: