„Még nem késő!" – vasárnap újra tüntetnek a lengyel nők a tervezett abortusztilalom ellen

Olvasási idő
1 minute
Eddig olvastam

„Még nem késő!" – vasárnap újra tüntetnek a lengyel nők a tervezett abortusztilalom ellen

szeptember 16, 2016 - 23:11
Ha törvény lesz a javaslatból, akkor a nőre is terjed majd a vád (ma nem, csak az orvost és a segítőket büntetik), és az abortusz minden esetben bűncselekménynek fog minősülni, azaz a magzat akármilyen súlyos deformációja esetén is; abban az esetben is, ha a terhesség nemi erőszak vagy incesztus következménye; és még a nő életét mentő esetben sem lesz szabad abortuszt végezni. 

Fotó: Czarek Sokolowski

Arkadiusz Karskitól kaptuk a hírt: 

Vasárnap tiltakoznak Lengyelországban az abortusztiltást még szigorúbbá tevő törvényjavaslat ellen, amelyet tavasszal polgári kezdeményezésként terjesztettek be az Alsóház elé. Ha törvény lesz belőle, a nőre is terjed majd a vád (ma nem, csak az orvost és a segítőket büntetik), és az abortusz minden esetben bűncselekménynek fog minősülni, azaz

  • a magzat akármilyen súlyos deformációja esetén is;
  • abban az esetben is, ha a terhesség nemi erőszak vagy incesztus következménye;
  • és még a nő életét mentő esetben sem lesz szabad abortuszt végezni

A ma (1993 óta) érvényben levő abortusztiltási törvény egyébként nem sokkal jobb a tervezettnél. (Erről lásd a Lengyel Szövetség a Nőkért és a Családtervezésért „.) 

Összejöttek a szükséges aláírások az ellenterjesztés, azaz az abortuszt liberalizáló törvényjavaslat érdekében is, szintén polgári kezdeményezésként – eddig 215 ezren írták alá a Ratujmy Kobiety (Mentsük meg a nőket!) címet viselő petíciót. Eddig az összes parlamenti párt előzetesen elutasította, de előbb-utóbb lesz szavazás róla.

A demonstráció vasárnap délben kezdődik a varsói Parlament épületénél. A csatlakozó szervezetek közt megtaláljuk az Amnesty Internationalt, a KARAT-ot, a Feminoteka Alapítványt és több politikai pártot is.  

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Anyaság és társadalmi szerepek

október 03, 2014 - 16:14

"Miként határozhatjuk meg az anyaságot a nemi szerepek kontextusában? Hogyan körvonalazódik az anyaság fogalma a különböző politikai és vallási nézőpontokból? Mit jelent az anyaság különböző szakpolitikai, és mit a feminista megközelítések számára? Milyen válaszokat lehet adni az anyasággal kapcsolatos társadalmi kihívásokra, ideértve a természetes szülést, a munkaerő-piac és a bérezés kérdéseit, valamint az egyedülálló anyák speciális szükségleteit? Beszélhetünk-e az anyaságról anélkül, hogy érintenénk az apaság kérdését?

Keményebb ítélet Geréb Ágnes ügyében

február 10, 2012 - 12:35
Geréb Ágnes

A Fővárosi Ítélőtábla pénteken súlyosbította a Fővárosi Bíróság ítéletét Geréb Ágnes ügyében. Öt év helyett tíz évre tiltották el a szülész-nőgyógyászi, valamint szülésznői tevékenység gyakorlásától, és a két év letöltendő fogházbüntetést is helyben hagyták, de egy év után nem szabadulhat feltételesen. Ráadásul még több mint másfél millió forintos bűnügyi költséget is ki kell fizetnie.