Naomi Mitchison skót író, költő, a születésszabályozás védelmezője (1897-1999)

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam

Naomi Mitchison skót író, költő, a születésszabályozás védelmezője (1897-1999)

május 27, 2016 - 00:26
Saját bevallása szerint a fogamzásgátlással kapcsolatos tudásbeli hiányosságai hívták fel figyelmét a születésszabályozás és az abortusz kérdésére, így lett a nőjogi küzdelemben a születésszabályozás védelmezője, ő segédkezett az első londoni születésszabályozási klinika megalapításában.

Naomi Mitchison számos munkája között 1923-ban "The Conquered" címmel történelmi regényt, 1976-ban "Snake" címmel gyermekeknek szóló könyvet írt.

Naomi Margaret Haldane fiziológus apa és szüfrazsett anya leánya, 1897. november 1-jén született Edinburgh-ban. Az oxfordi egyetemen folytatott tudományos tanulmányokat, de ezt egy időre feladta azért, hogy ápolónő lehessen. Skarlátbetegsége után tért vissza tanulmányaihoz, amelyet magántanulóként fejezett be. 1916-ban feleségül ment bátyja legjobb barátjához, Gilbert Richard Mitchisonhoz (1894 - 1970). Michison munkáspárti politikus volt, 1964-ben nem örökletes bárói rangot adományoztak neki. 

A Mitchison házaspárnak hét gyermeke született, 1939-től Carradale-ben laktak, itt halt meg Naomi is 1999-ben, 102 éves korában. Naomi Mitchison hosszú élete folyamán rendkívül termékeny író és költő volt, még életében több mint 90 könyve jelent meg a legkülönbözőbb műfajokban.

Több történelmi regényt is írt, a pelopponészoszi háborúról, Nagy Sándorról vagy az 1745-ös jakabista felkelésről. Első regénye, a The Conquered (1923) az i.e. 1. századi Galliában játszódik. Legjobb művének a The Corn King and Spring Queen (1931) című regényét tartják, amely három különböző társadalmat mutat be. De írt fantasy-regényt (Graeme and the Dragon, 1954), sci-fit (Memoirs of a Spacewoman, 1962), gyerekregényeket is, továbbá verseket, útirajzokat és egy háromkötetes önéletrajzot. Az 1930-as években, bátyjaihoz hasonlóan, Naomi Michison elkötelezett szocialista volt. Legellentmondásosabb műve a We have been warned (1935), amelyben az 1932-es szovjetunióbeli utazásának tapasztalatait foglalta össze.

A könyv olyan témákat is tárgyalt, mint a szexuális viselkedés, nemi erőszak, abortusz, ezért több kiadó is visszadobta, és magának a szerzőnek is cenzúráznia kellett, hogy megjelenhessen. A könyv végül nem aratott nagy sikert. 1935-ben, amikor az egyetemeknek joguk volt parlamenti képviselőket választani, Naomi Mitchison a skót egyetemek munkáspárti képviselőjelöltjeként indult, sikertelenül. Később kiábrándult a baloldalból, és elkötelezettsége más terepet talált: a skót szigetek közösségének szószólója lett, és a botswanai Bakgatla törzs tanácsadója, valamint a skóciai helyi önkormányzatban is aktív volt 1947 és 1976 között.

Saját bevallása szerint a fogamzásgátlással kapcsolatos tudásbeli hiányosságai hívták fel figyelmét a születésszabályozás és az abortusz kérdésére, így lett a nőjogi közdelemben a születésszabályozás védelmezője, ő segédkezett az első londoni születésszabályozási klinika megalapításában. Jelenleg leginkább a feminizmus támogatójaként ismert, mint aki a korban tabunak számító témákat dolgozott fel műveiben.

Férje már korábban visszavonult a politikától, majd 1970-ben meghalt, Naomi ellenben a 80-as éveiben is aktívan írt. Jó barátja volt J. R. R. Tolkiennek, így Naomi volt A Gyűrűk ura egyik első olvasója. 1981-ben a Brit Birodalmi Rend parancsnoka címmel tüntették ki. Carradale-i otthonában halt meg 102 éves korában.

Első megjelenés: Tűsarok.org

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Katti Anker Møller norvég feminista (1868–1945)

október 23, 2017 - 22:23

Hamarban született tízgyerekes értelmiségi családba, az apja által alapított első népfőiskolán szerzett tanári oklevelet.

Felismerte, hogy a sok terhesség mennyire veszélyezteti a nők egészségét (saját anyja 50 évesen halt meg).

Látta a házasságon kívül született gyerekek és anyjuk gyakran kilátástalan helyzetét és tenni akart értük.

Felvilágosító előadókörutakat tett az országban, megismertette a nőkkel a terhesség megelőzésének lehetőségeit.

Draga Dejanović szerb költő, író, feminista (1840–1870) 

október 06, 2017 - 17:23

Magyarkanizsán (Stara Kanjiza) született értelmiségi családba. Kanizsán, Temesvárott és Pesten tanult, ahol szerb diákokkal, az Ujedinjene omladine srpske (Fiatal szerbek egyesülete) tagjaival kötött ismeretséget. Pesten jelentek meg első versei és cikkei, melyekben a nők tanuláshoz való jogáért állt ki. 1860-ban rövid időre az akkor alakult újvidéki szerb nemzeti színház tagja volt, színdarabokat fordított. 1864-ben Bečej-be (Óbecse) költözött, ahol férjével élt.

Pavlina Pajk szlovén költő, író, feminista (1854–1901)

április 08, 2017 - 21:11

Szüleivel Olaszországban élt, az ő haláluk után, 16 éves korában tért haza. Nagybátyja házában találkozott a kor haladó értelmiségi képviselőivel. Első verse 1874-ben jelent meg, első regényét Občutki na novega leta dan címmel 1876-ban publikálta. Termékeny író volt, friss, egyéni stílusa hamar népszerű lett. Műveiben mindig a nők a főszereplők. 1884-ben megjelent cikke, a Nekoliko besedic o ženskem vprašanju (Néhány szó a nőkérdésről) az első olyan írás, amely a nők társadalomban elfoglalt helyzetéről beszél.