Ikeda Ryoko

Olvasási idő
1 minute
Eddig olvastam

Ikeda Ryoko

augusztus 09, 2009 - 16:08
Ikeda Ryoko japán grafikusművész és énekes 1947. december 18-án született Osakában. A hetvenes években egyike volt a legnépszerűbb képregény rajzolóknak Japánban. Az elsők között volt, akik megújították a shojo, az immár nők által lányoknak készült manga műfaját.

Ikeda Ryoko

Ikeda Ryoko japán grafikusművész és énekes 1947. december 18-án született Osakában. A hetvenes években egyike volt a legnépszerűbb képregény rajzolóknak Japánban. Az elsők között volt, akik megújították a shojo, az immár nők által lányoknak készült manga műfaját.

Ikeda irodalmi és filozófiai tanulmányait szakította félbe, hogy minden idejét a manga-rajzolásnak szentelhesse. Első sikere, a Bara Yashiki no shojo 1967-ben jelent meg, és a történelmi manga előfutáraként tartják számon. Az ezt követő évben Ryoko minden addigi eladási rekordot megdöntött egy olyan közönség meghódításával, amelyet a nagy kiadók addig nem igazán vettek figyelembe.

## A művész így emlékszik vissza arra az időre:

> Őszintén szólva, azt hiszem, hogy a jelenség teljesen túlnőtt rajtam. Asszonyoktól és lányoktól kaptam leveleket, akik megköszönték munkásságomat, és hálásak voltak azért, hogy a manga történelmében először egy mangaka közvetlenül nekik készítette műveit. Pokoli tempóban kellett dolgoznom, hogy minden héten leadhassam a rajzaimat megjelentető magazinnak a következő munkáimat, és meglehetősen nagy nyomás nehezedett a vállamra. Túlságosan fiatal voltam ahhoz, hogy ezt az állandó feszültséget elviseljem. Időnként percekig áztattam a kezeimet jeges vízben, hogy a görcs alábbhagyjon…

Leghíresebb mangája, a Rose of Versailles, először 1972-ben a Weekly Margaret antológiában jelen meg, amelyben 82 héten keresztül, 1973-ig futott. Angolra, olaszra és német nyelvre is lefordították.

Ikeda munkáira jellemző az alapos, kidolgozott háttér. Rengeteg kutatómunkáról és kiváló történelmi ismeretekről tanúskodik a korról és az eseményeket kialakító tényezőkről, amelyek mangái hátterét alkotják (A francia vagy az orosz forradalom például). A történetekben rendszeresen megjelenik a nemi identitás problémája is (Orpheus no Mado, Claudine, Rose of Versailles)

Mára már több millió példányban kelnek el a művei, és a mai napig a shoujo mestereként tartják számon, akinek folyamatosan újranyomtatják alkotásait.
Régóta visszavonult a nyilvánosságtól, hogy gyermekkori szenvedélyének, a lírai éneknek hódoljon. A zenében is sikeres. Legutóbb 2009. július 9-én lépett fel Magyarországon a Művészetek Palotájában.

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Kalivoda Kata festő, karikaturista (1877–1936)

augusztus 20, 2017 - 00:00

Budapesten a Mintarajziskolában, majd a női festőiskolában, később Münchenben és tanult. Leginkább a portré- és tájképfestészet foglalkoztatta, rendszeresen szerepelt a Műcsarnok és a Nemzeti Szalon kiállításain. Az első női karikaturisták közé tartozott, a Borsszem Jankó több évtizeden át közölte rajzait. Néhány munkája: Templombamenők, Kendőpróbálók, Bucsusok, Emlék, Lány guzsallyal, Kézimunkázó lány.

1913-ban a Vasárnapi Újság riportere, Kovács Lydia otthonában felkereste, és így írt róla: 

Forgács Hann Erzsébet szobrász, festő, grafikus (1897–1954)

április 03, 2018 - 17:22

Budapesten született, a Pázmány Péter Tudományegyetemen filozófiát és művészettörténetet hallgatott. 1925-től  Kisfaludi Strobl Zsigmond volt a mestere. 1927-ben Párizsba ment, ahol az Académie des Beaux-Arts tanulója volt, ott volt első kiállítása is a Salonban. Egyik alapító tagja volt az Európai iskolának. A harmincas években az ún. „harmadik szobrásznemzedék” tagjaként tartották számon. Munkáival rendszeresen szerepelt a KUT (Képzőművészek Új Társasága) kiállításain, hazai és külföldi galériákban, több egyéni kiállítása is volt.

Judith Leyster holland festő (1609–1660)

július 25, 2019 - 22:19
Judith Leyster: Önarckép (1633, részlet)

A holland barokk festője Frans Hals tanítványa volt, korában elismert, kedvelt művész. Csendéleteket, tájképeket, portrékat egyaránt készített, képein a nők mindennapi élete is megjelent. Házassága után kevesebbet festett, vélhetően öt gyerekének világrahozatala, nevelése foglalta le. Bár korában népszerű volt, később elfeledték, pontosabban munkáit Frans Hals-nak tulajdonították. 1898-ban a Louvre szakemberei adták vissza festményeinek jogos alkotójuk nevét.