Következő cikk
Hamupipőke az Operabálon

Viva la Vida, avagy Frida Kahlo életútja

Olvasási idő
7perc
Eddig olvastam

Viva la Vida, avagy Frida Kahlo életútja

január 19, 2010 - 14:41
Frida Kahlo kétségtelenül az egyik legismertebb és legelismertebb női képzőművész. Bár az 1900-as évek első felében születtek festményei, azok még 2010-ben is aktuálisak és rendkívül hatásosak, hiszen olyan egyetemes, időhöz nem köthető témákról vallanak, mint például a fájdalom, a szexualitás, a születés vagy az elmúlás.

Frida Kahlo

Frida Kahlo kétségtelenül az egyik legismertebb és legelismertebb női képzőművész. Bár az 1900-as évek első felében születtek festményei, azok még 2010-ben is aktuálisak és rendkívül hatásosak, hiszen olyan egyetemes, időhöz nem köthető témákról vallanak, mint például a fájdalom, a szexualitás, a születés vagy az elmúlás. Alkotásainak hatása leginkább a hitelességből ered. Hiteles, hiszen meglepő őszinteséggel ábrázolja saját élettapasztalatait. Festményeinek témája gyakorlatilag saját életútja, ezért műveit igazán csak akkor tudjuk megérteni, ha ismerjük életrajzát is.

1. Gyermekévek

Magdalena Carmen Frida Kahlo y Calderón 1907. július 6-án született a Mexikóváros peremén lévő Coyoacanban, bár az 1910-es mexikói forradalom tiszteletére saját születését mindig is három évvel későbbi időpontban jelölte meg.

Gyermekkorát szülővárosában töltötte lánytestvéreivel és szüleivel. Anyja, az indián-spanyol származású Matilde Calderón y Gonzalez konzervatív és hitbuzgó katolikus volt. Fridára azonban sokkal nagyobb hatással volt édesapja, aki önálló gondolkodásra nevelte lányait. A magyar gyökerekkel is rendelkező német származású Guillermo Kahlo (született Carl Wilhelm Kahlo) viszonylag elismert fotográfus volt. Mikor Porfirio Díaz kormányától megbízásokat kapott, felemelkedhetett a középosztályba. Ekkor építette fel családi házukat, a La Casa Azul-t, azaz a kék házat, ahol Frida Kahlo is született, nevelkedett, illetve később alkotott. (Ma a La Casa Azul ad otthont a Frida Kahlo Múzeumnak is.)

Frida első mestere apja lett, fényképészsegédként kezdett dolgozni nála, hogy kitanulja a szakmát. Így már ekkor sikerült kilépnie és szembefordulnia a mexikói nők többsége által elfogadott hagyományos női szerepkörből.

1922-ben apja beíratta a San Ildefonsó-i állami középiskolába, az intézmény kétezer diákja közé tartozott harmincöt lány egyike lett. Hamarosan az osztály vezéregyéniségévé vált néhány fiúval egyetemben, akik később a mexikói értelmiség krémjéhez és a politikai elithez tartoztak.

 Az 1910-es forradalom óta kaotikus légkör uralkodott Mexikóban: Porfirio Diaz rendszerének megdöntése után véres harcok következtek Francisco Madero, Victoriano Huerta, majd Venustiano Carranza uralma alatt. A nép kezdetben olyan nemzeti hősökben látta a megoldást, mint például Emiliano Zapata vagy Pancho Villa, később azonban egyre jobban terjedtek körükben az új proletáreszmék.

Ebben a zavaros belpolitikai helyzetben kezdett el érdeklődni a fiatal Frida is a szociális kérdések, a politika és a filozófia iránt. A középiskolában töltött évek során ismerkedett meg olyan európai gondolkodókkal, mint például Gogol, Tolsztoj, Spengler, Hegel vagy Kant.

2. 1925. szeptember 17.

Frida Kahlot már gyermekkorában is sok szenvedés érte, hiszen tizenhárom évesen gyermekparalízisen esett át. Ennek következtében jobb lába elsatnyult és rövidebb maradt, így ettől kezdve csak bicegve tudott járni. Ma már az akkori orvostudományi színvonalat ismerve azt mondhatjuk, hogy szerencsés volt, hogy egyáltalán életben maradt.

1925. szeptember 17-e azonban tragikus és majdnem végzetes nap volt a festőnő számára, mely egész életére és alkotásaira is kihatással volt. Ezen a napon az ekkor tizennyolc esztendős Frida épp egy túlzsúfolt buszon ült, amikor karamboloztak egy villamossal. Minden utas megsebesült, mégis a fiatal lány szenvedte el a legsúlyosabb sérüléseket. „Az ütközéskor előrezuhantunk, s a korlát úgy fúródott a testembe, mint a bikába szúrt kard. Egy férfi észrevette, hogy ömlik belőlem a vér, majd egy közeli biliárdterem egyik asztalára fektettek, míg értem nem jött a Vöröskereszt. Amikor megpillantottam az édesanyámat, azt mondtam neki: „Életben maradtam, és van is miért élnem – s ez a festészet.” Mivel gipszben kellett feküdnöm, amely a kulcscsontomtól a medencecsontomig ért, anyám kitalált egy nagyon ötletes szerkezetet, amelynek nekitámaszthattam az íráshoz használt papírtartó állványt. Az ő ötlete volt az is, hogy reneszánsz stílusú tetőt készítsenek az ágyamhoz: egyfajta tükrös baldachint, hogy láthassam magam, miközben önarcképet készítek.”- mesélte el később Frida egy szerzőnek, Raquel Tibolnak

Kissé morbid módon a baleset helyszíne olyan borzalmas, bizarr és szürreális látványt nyújthatott, mint később a festőnő alkotásai. Az ütközés során valahogy leszakadt Fridáról a ruha, így meztelen testtel zuhant a busz padlójára. Egy festő vagy kézműves ült mellette kezében egy aranyporral teli papírzacskóval, ami a balesetben kiszakadt, így a meztelen lányt vér és aranypor borította.

Fridának szinte az egész teste törött csontokból állt, köszönhetően annak a vaskorlátnak, ami a csípőjénél hatolt be és az altestén át távozott. Három hónapig kórházban ápolták, gerinctöréseit csak később diagnosztizálták.

Ettől a naptól kezdve Frida minden nap szembesült a baleset következményeivel, élete során időről időre újra kórházba került, gyakran meg is műtötték, és sérülései tehettek arról is, hogy soha nem lehetett gyermeke: háromszor elvetélt.

3. Diego Rivera és a házasság(ok)

Diego Rivera, a hazájában elismert muráliafestő 1921-ben tért vissza Mexikóba, miután tizennégy évet töltött külföldön. Rivera a kommunizmusban látta a hányatott sorsú Mexikó számára a békét és a fejlődést, az életkörülmények javulását.

Frida is belecsöppent hasonló gondolkodású művésztársaságokba, illetve tagja lett az önálló mexikói kultúra megteremtéséért létrejött művészeti társaságnak. Így ismerkedett meg Riverával is, aki huszonegy évvel volt idősebb nála. 1929. augusztus 21-én házasodott össze, ekkor Rivera negyvenkét éves volt.

A pár kezdetben boldogan élt, Frida az orvosok véleményére nem hallgatva vállalta még a terhességet is. Azonban elvetélt. Ekkortájt jutott Frida tudomására, hogy férjének viszonya van az egyik segédjével…

1930-ban Rivera megbízást kapott az Egyesült Államokba egy falfestmény elkészítésére, így a pár még ebben az évben az USA-ba költözött. A festőnőnek mindvégig honvágya volt, és az amerikaiakkal kapcsolatban is megvolt a maga véleménye: „Az itteni felső osztály undorító, s dühös vagyok ilyen sok gazdag ember láttán, amikor tudom, hogy emberek ezrei nyomorban és mocsokban élnek.” 1932-ben újabb megrázkódtatás érte: Detroitban ismét elvetélt… Pár évvel később harmadik magzatát is elvesztette.

1934-ben a házaspár visszatért Mexikóba. Ennek ellenére a festőnő élete cseppet sem lett boldogabb: férje viszonyt kezdett Frida húgával, Christinával (is). Ez olaj volt a tűzre: Frida megunta Diego sorozatos hűtlenkedéseit, és elköltözött tőle. Innentől Frida is szeretőket tartott: többek közt 1937-ben Mexikóba menekülő orosz forradalmárral, Trockijjal is volt viszonya.

1939. novemberében kimondták Frida és Diego válását. Frida egyszer úgy nyilatkozott, hogy életében két igazi katasztrófát élt át: az egyik a balesete volt, a másik pedig Diego Rivera. Ennek ellenére kapcsolatuk mindig is inkább egy se veled, se nélküled viszonyra emlékeztetett. Frida egyszerre gyűlölte őt, mint férfit, és rajongott érte, mint barátért és művészért. Így nem olyan meglepő, hogy még egy év sem kellett hozzá, és újra egybekeltek.

4.  Öröm és kín

1938-ban az ekkor 31 éves festőnőnek végre megnyílt első kiállítása a New York-i Julien Levy Galériában, elkezdhette képeinek árusítását. Ekkor kezdett el karrierje felfelé ívelni, bár a világ közvéleménye soha sem ismerte el/ismerte meg igazán. Képeit szimplán „Diego Rivera egyik szeretőjének festménye”-ként emlegették. Valójában a híres-hírhedt muráliafestő árnyékában volt kénytelen élni és alkotni. Képeinek tényleges értékét csak halála után kezdik felfogni. (Ez a helyzet nem ismeretlen a művészvilágban (sem): Auguste Rodin és Camille Claudel kapcsolata kísértetiesen emlékeztet Frida és Diego viszonyára.)

1939-ban Párizsban is megnyílt első kiállítása. Emellett még ugyanebben az évben a szürrealisták Fridának ajánlották egyik kiállításukat (a festőnőnek amúgy is jó barátja volt André Breton). 1943-ban az Esmeralda képzőművészeti iskola tanára lett, 1946-ban pedig Mózes című képéért állam kitüntetésben is részesült.

Azonban ahogy Frida ismertsége egyre nőtt, egészségügyi állapot úgy romlott. Tanítványait már csak otthon volt képes fogadni, 1950-ben pedig kilencszer is megműtötték a gerincét. Újra acélfűzőt kellett hordania…

5. Halála

Életének egyik legszebb pillanata lehetett, amikor 1953-ban végre olyannyira szeretett hazájában is lehetőséget kapott arra, hogy első kiállítását megrendezze. Lelkesedését még az sem vette el, hogy a kiállítás megnyitása előtt amputálni kellett jobb lábát: a várva várt eseményen ennek ellenére részt vett, igaz, egy ágyban kellett bevinni a kiállítóterembe.

Betegsége miatt természetesen dolgozni nem tudott, a tanítást végleg abba kellett hagynia. A festészet mellett azonban a politizálás is éltette, hiszen a mexikói kommunizmus és a szociális érzékenység végigkísérte életét. A II. világháború és az azutáni helyzet még jobban arra késztette, hogy álljon ki az öldöklés és a nyomor ellen.

Még élete utolsó éveiben is rendszeresen részt vett békedemonstrációkon. 1954-ben Guatemalában tüntetett az USA intervenció ellen, annak ellenére, hogy ekkor súlyos tüdőgyulladásban szenvedett. Ez végzetesnek bizonyult, állapota egyre romlott.

1954. július 13-a hajnalán, negyvenhét éves korában elhunyt. Az orvosok tüdőembóliát állapítottak meg, azonban az ágya melletti fiókban Demerolt tartalmazó üvegcséket találtak. Sokak szerint naplója néhány bejegyzése miatt sem zárható ki az öngyilkosság, azonban ekkortájt Frida betegség annyira elhatalmasodott, hogy tiszta tudatállapotát sem tudta mindig megőrizni. Mindenesetre barátai szerint soha nem lett volna képes az öngyilkosságra.

Így vagy úgy, Frida Kahlo halálával nem csak egy tehetséges festőnő veszett el, hanem egy egyéniség is: életében folyamatosan jelen volt a szenvedés, ő mégis egy rendkívül erős, határozott és kitartó nő maradt. Életfilozófiáját mi sem jellemzi jobban, mint legutolsó alkotásának címe: Csendélet: Viva la Vida, azaz Sokáig éljen az élet…

Felhasznált források:

 

 

Hanna Frosterus-Segerstråle finn festő, író (1867–1946)

október 16, 2017 - 13:34

Helsinkiben született, Maria Wilk művésziskolájának elvégzése után 1888-tól Párizsban az Académie Colarossi, majd az Académie Julianhallgatója volt. Hazatérése után családjával Porvooban telepedtek le, férje és anyósa támogatta művészi munkáját. Nyolc gyereket szült, ennek ellenére a festést soha nem hagyta abba. Első kiállítása 1886-ban volt, a következő évben harmadik díjat nyert Helsinkiben egy kiállításon. 1888-ban a párizsi Salonban, 1900-ban a Világkiállításon állított ki képeket. Főleg portrékat és a családi életből vett jeleneteket festett.

Mary Sargant Florence angol festő, feminista (1857–1954)

május 04, 2017 - 21:47
Mary Sargant Florence lányával, Alix Strachey-vel

Londonban született, Párizsban tanult festeni, a New English Art Club tagja volt. Portréi és tájképei mellett látványos freskóival vált ismertté. A szüfrazsettek elkötelezett támogatójaként plakátokat készített a mozgalom népszerűsítésére. 1915-ben részt vett a hágai Békekongresszuson. Több publikációja jelent meg művészeti  és nőmozgalmi témákban, társszerzője volt a Militarism versus Feminism: An Enquiry and a Policy Demonstrating that Militarism involves the Subjection of Women című könyvnek. Fia közgazdász lett, lánya, Alix Strachey pedig pszichoanalitikus Freud fordítója. 

Hanni Bay svájci festő, grafikus (1885–1978)

szeptember 29, 2017 - 15:00

Bernben és Zürichben tanult, már gyerekkorában érdeklődött a festészet iránt. Jómódú szülei 1901-ben két évre Antwerpenbe küldték, hogy ott tanulmányozhassa a holland mestereket. Az ezt követő években Bernben és Münchenben folytatta tanulmányait. Tájképei, portréi tették ismertté. Festett, rajzolt, freskókat készített és belekóstolt a fényképezésbe is. Több lapnak dolgozott, cikkeit saját fotóival illusztrálta. Témái általában a munkás- és nőmozgalom, a női emancipáció voltak. Szabadidejében szenvedélyes hegymászó és síző volt.

Rosia Ney (Földi Rózsi), fotóművész, festő (1897–1972)

november 29, 2017 - 18:37

Isaszegen született, művészi tanulmányait Budapesten végezte. A Tanácsköztársaság bukása után emigrált. Munkácson feleségül ment Illés Bélához. A házasság rövid ideig tartott, másodszorra Párizsban Ney László festőművésszel kötött házasságot. Elismert fotóművész lett, több kiállítása volt világszerte. Belépett a francia kommunista pártba, részt vett az ellenállási mozgalomban. Harmadik férje Sylvio Silka hangmérnök volt, a Csehszlovákiában tett utazásuk során készített fényképsorozatot a Sarló-mozgalom mutatta be Pozsonyban.

Lizzy Ansingh holland festő, író (1875–1959)

március 12, 2018 - 22:59

Az  Amsterdamse Joffers néven ismert posztimpresszionista festőnők csoportjához tartozott - csak úgy, mint . Nagyapja, anyja, nagynénje szintén festő volt, Lizzyt az utóbbi, Therese Schwartze tanította rajzolni. Az amszterdami Rijksacademie van Beeldende Kunsten-ben végzett 1897-ben. Jónevű portréfestő lett, de igazán híressé babákról készített képei tették. Verseket, elbeszéléseket és két gyerekkönyvet is publikált.

Konek Ida festő (1856–1942)

augusztus 19, 2017 - 23:47

Pozsonyban született, Budapesten Telepy Károly, Münchenben Josef Fluggen tanítványa volt. 1885-ben Párizsba ment, ahol egy ideig Munkácsy Mihály műtermében dolgozhatott. Később hosszabb időre Firenzébe költözött. Főleg csendéleteket és tájképeket festett, de portréfestőként is elismerték, több nemzetközi kiállításon sikeresen szerepelt. Képei megtalálhatók a Magyar Nemzeti Galériában, Kassán, Pozsonyban, a kölbölkúti templom számára három oltárképet készített. 1890-ben hazatért, a budapesti Epreskerti művésztelepen volt villája, ahol privát kiállításokat is tartott. 

Maria Slavona német festő (1865–1931) 

március 12, 2018 - 23:21

Lübeckben született, művelt, felvilágosult szellemű családba. 17 évesen Berlinbe ment, ahol kezdetben magántanártól tanult rajzolni és festeni. Később, mivel a Porosz Művészeti Akadémiára csak férfiakat vettek fel, a nők részére alapított Schule des Vereins der Künstlerinnen und Kunstfreundinnen zu Berlin hallgatója lett. 1888-tól Münchenben élt és tanult, ott ismerkedett meg az impresszionistákkal, majd Párizsba költözött. Első önálló kiállítása 1893-ban a Salon du Champ de Mars-ban volt, férfi álnév alatt. 1900-ban kötött házasságot Otto Ackermann sváhci műkereskedővel.

Ferenczy Noémi festő, gobelinművész (1890–1957)

június 15, 2019 - 00:56

Művészcsaládból származott, szülei, testvérei valamennyien ismert alkotók. Apjánál kezdett rajzolni, majd szövést a párizsi Manufacture des Gobelins-ben tanult. Hazatérése után Nagybányán élt, ott készítette első önálló falikárpitjait, melyeket a budapesti Ernst múzeumban állított ki. A tervezéstől a kivitelezésig mindent ő csinált, a fonalfestéstől a szövésig. 1945-től haláláig a Magyar Iparművészeti Főiskola tanára volt. 1948-ban Kossuth díjat, 1952-ben Érdemes művész kitüntetést kapott. Alkotásai magyar és külföldi múzeumokban egyaránt megtalálhatók.  

Róna Emy grafikus (1904–1988)

december 16, 2009 - 21:16
Róna Emy vőlegényével, Deckmann Gyula tisztviselővel (1929, Színházi Élet)

Az Iparrajziskolában Vesztróczy Manónál, majd Párizsban a Colarossi-iskolában tanult. Alkotói pályáját 1921-ben kezdte a Színházi Élet szerkesztőségében. Az Új Művészek Egyesületének tagja volt, melynek kiállításain rendszeresen szerepelt. 1925-ben testvérével, Róna Klárával volt közös kiállítása Párizsban, Ady, Baudelaire és Verlaine verseihez készült illusztrációit mutatta be. 1926-tól 1928-ig Párizsban élt, egy szatirikus lap munkatársa volt, egyben tovább képezte magát. 

Kalivoda Kata festő, karikaturista (1877–1936)

augusztus 20, 2017 - 00:00

Budapesten a Mintarajziskolában, majd a női festőiskolában, később Münchenben és tanult. Leginkább a portré- és tájképfestészet foglalkoztatta, rendszeresen szerepelt a Műcsarnok és a Nemzeti Szalon kiállításain. Az első női karikaturisták közé tartozott, a Borsszem Jankó több évtizeden át közölte rajzait. Néhány munkája: Templombamenők, Kendőpróbálók, Bucsusok, Emlék, Lány guzsallyal, Kézimunkázó lány.

1913-ban a Vasárnapi Újság riportere, Kovács Lydia otthonában felkereste, és így írt róla: 

Forgács Hann Erzsébet szobrász, festő, grafikus (1897–1954)

április 03, 2018 - 17:22

Budapesten született, a Pázmány Péter Tudományegyetemen filozófiát és művészettörténetet hallgatott. 1925-től  Kisfaludi Strobl Zsigmond volt a mestere. 1927-ben Párizsba ment, ahol az Académie des Beaux-Arts tanulója volt, ott volt első kiállítása is a Salonban. Egyik alapító tagja volt az Európai iskolának. A harmincas években az ún. „harmadik szobrásznemzedék” tagjaként tartották számon. Munkáival rendszeresen szerepelt a KUT (Képzőművészek Új Társasága) kiállításain, hazai és külföldi galériákban, több egyéni kiállítása is volt.

Judith Leyster holland festő (1609–1660)

július 25, 2019 - 22:19
Judith Leyster: Önarckép (1633, részlet)

A holland barokk festője Frans Hals tanítványa volt, korában elismert, kedvelt művész. Csendéleteket, tájképeket, portrékat egyaránt készített, képein a nők mindennapi élete is megjelent. Házassága után kevesebbet festett, vélhetően öt gyerekének világrahozatala, nevelése foglalta le. Bár korában népszerű volt, később elfeledték, pontosabban munkáit Frans Hals-nak tulajdonították. 1898-ban a Louvre szakemberei adták vissza festményeinek jogos alkotójuk nevét.