Kiran Mazumdar Shaw, indiai üzletasszony

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam

Kiran Mazumdar Shaw, indiai üzletasszony

március 30, 2010 - 12:44
"Ha van egy álmod, nem számít, kicsi vagy nagy, egy terved, nem számít, ha nem tökéletes, amennyiben van benned szenvedély és meggyőződés, akkor a siker elkerülhetetlen" - vallja.

India ma talán leggazdagabb asszonya 1953. március 23-án született Bangalore-ban. A Bishop Cotton leányiskola és a Mount Carmel College elvégzése után a Bangalore Egyetem hallgatója lett, ahol 1973-ban szerezte meg diplomáját zoológiából. Ezt követően egy évig Ausztráliában a Melbourn-i Ballarat egyetemen a maláta- és sörfőzést tanulmányozta, végzés után ő lett India első női sörfőzőmestere. 1974-ben a Carlton & United Beverages-nél kezdett dolgozni, majd néhány évvel később Írországban a Biocon Biochemicals-nál volt menedzser gyakornok.

1978-ban Kiran Mazumdar merész vállalkozásba kezdett – megalapította a Biocon India-át. A cégalapítással sok problémája volt, a bankok nagyon nehezen folyósítottak neki hitelt. Abban az időben a biotechnika új, ismeretlen terület volt, és ennél csak a női vállalkozó volt ismeretlenebb. Ez még a munkaerő-toborzásnál is problémát jelentett, sokan húzódoztak attól, hogy női főnökük legyen.

Kiran előretekintő, elhivatott, szókimondó teremtés, hitt önmagában és vállalkozása életképességében, így egy külvárosi ház sufnijában, 10.000 rupia tőkével beindította a Biocon-t. Első termékük a papaya terméséből kivont enzim volt, a skála természetesen egyre bővült. Az évek során komoly biofarmakológiai céggé nőtte ki magát, megbízható kutatási háttérrel. 1998-ban Kiran Mazumdar házasságot kötött az Indiában élő skót John Shaw-val, a Madura Coats textilcég vezérigazgatójával. John hamarosan csatlakozott a Biocon csapatához, ő lett a nemzetközi részleg igazgatója és az igazgatótanács elnökhelyettese. Több évtizedes nemzetközi tapasztalata komoly nyereség volt a cégnek.

Napjainkban a Biocon India legnagyobb biotechnikai cége. Termékei között találhatók cukorbetegség- és magasvérnyomás elleni, gyulladás- és koleszterincsökkentő, antioxidáns, immunszupressziv hatóanyagok, emésztést segítő enzimek, hogy csak néhányat említsünk.

Dr. Kiran Mazumdar Shaw az üzleti élet világszerte elismert, tisztelt alakja. Eredményeiért több egyetem díszdoktorává választotta. Saját cégén kívül több vállalat igazgatótanácsának tagja, meghívták a miniszterelnök kereskedelmi és ipari tanácsadó testületébe is. Néhány hazai és nemzetközi kitüntetése: Best Woman Entrepreneur, Rotary Award for Best Model Employer, Technology Pioneer, Padmashri, Padma Bhushan, Businesswoman of the Year 2004. Az utóbbival kapcsolatban megjegyezte, reméli, a közeljövőben nem különböztetik meg a női és férfi kitüntetetteket.

Az üzleti életen kívül Kiran lelkes lokálpatrióta, sokat tesz városa, az ősi kultúrájú Bangalore fejlődéséért. Ale and Arty címmel könyvet írt a sörfőzés történetéről, amelyben több híres sörfőző dinasztiát is bemutat.

 

(Első megjelenés: noivallakozok.hu) 

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Harriet Strong amerikai feltaláló, feminista (1844–1926)

május 04, 2017 - 21:31

Az első nő, akit a Los Angeles Chamber of Commerce tagjai közé választott. A Young Ladies Seminary elvégzése után, 19 éves korában ment férjhez. Kaliforniában gazdálkodtak, férje sorozatos anyagi kudarcok után öngyilkos lett, négy lánnyal maradt özvegy. Nem roppant össze, felmérte a birtok helyzetét és  gyümölcstermelésbe kezdett. A jó termés érdekében öntözőrendszert dolgozott ki, melyet sikerrel szabadalmaztatott. Több más szabadalma is volt a vízgazdálkodással kapcsolatban. Dióültetvénye is komoly pénzt hozott, emellet olajkitermelő társaságot is alapított.

Az első európai professzornő: Laura Bassi olasz tudós (1711–1779)

április 19, 2017 - 23:22

Az első nő, aki európai tudományegyetemen professzori kinevezést kapott. Bolognában született, apja jómódú ügyvéd volt, aki széleskörű nevelést biztosított neki. Laurát különösen a természettudományok érdekelték, alapos tudásra tett szert. Tanárai javaslatára megpályázott és elnyert egy állást az egyetem anatómia tanszékén. Két évvel később a filozófia tanszék oktatója lett. Férjhez ment egy egyetemi kollégájához, nyolc gyereket szült. Az egyetem különleges engedélyével otthon taníthatta a hallgatókat, ennek megkönnyítésére házában saját laboratóriumot állított fel.

Rosalind Elsie Franklin, brit kémikus és röntgen krisztallográfus, a „kettős spirál” felfedezője

július 26, 2016 - 12:16

Rosalind Elsie Franklin jómódú és befolyásos család öt gyermeke közül másodikként, 1920. július 25-én látta meg a napvilágot Londonban. Kora gyermekkorától kezdve megmutatkozott különleges intelligenciája, tizenöt éves korában eldöntötte, hogy természettudós válik belőle.