Elizabeth Blackwell angol orvos (1821–1910)

Olvasási idő
less than
1 minute
Eddig olvastam

Elizabeth Blackwell angol orvos (1821–1910)

május 25, 2015 - 21:28
Az első nő, aki az Egyesült Államokban orvosi diplomát kapott.

Az első nő, aki az Egyesült Államokban orvosi diplomát kapott, és az első nő, aki az Egyesült Királyság orvosregiszterében szerepel.

Bristolban született, a család később az Egyesült Államokba emigrált. Elizabeth orvos szeretett volna lenni, jelentkezését 29 egyetem utasította vissza, míg végül a Geneva College befogadta. 1849-ben diplomázott, a diplomaosztáson rengeteg nő jelent meg tiszteletére.

Ezután Párizsba ment, ahol nőgyógyászati tanulmányokat folytatott.

Néhány évig a londoni St. Bartholomew's Hospital-ban dolgozott, majd visszatért az Államokba, ahol New Yorkban nyitott rendelőt. 1857-ben megalapította a  New York Infirmary for Indigent Women and Children kórházat, ahol azonnal alkalmazta a második amerikai orvosnőt, , és a harmadikat, aki a testvére, Emily Blackwell volt. A kórház New York Downtown Hospital néven ma is működik.

1869-ben visszatért Angliába, ahol a London School of Medicine for Women egyik alapítója volt. 

 

Kapcsolódó tartalom

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Anna Bayerová, a második cseh orvosnő (1853–1924)

május 30, 2015 - 22:32

Melnikben született, az akkori osztrák-magyar monarchiában nők nem járhattak egyetemre, ezért Svájcba ment és Zürichben, majd Bernben volt egyetemi hallgató. 1881-ben végzett, de mivel hazájában nem ismerték el diplomáját, Bosznia-Hercegovinában kezdett praktizálni. 1883-tól svájci kórházakban dolgozott, tüdőgyógyászatra szakosodott. 1907-ben egy genfi szanatóriumot bérelt, ez, mivel az üzleti részhez nem értett, nem volt nyereséges. 1909-től néhány évet Angliában töltött.

Anne-Marie Durand-Wever német nőgyógyász (1889–1970)

május 30, 2015 - 22:28

Diplomatacsalád gyereke, Bulgáriában, Romániában, Brazíliában és az Egyesült Államokban nőtt fel. Chicagoban kémiát hallgatott, majd Németországban járt orvosi egyetemre. 1917-ben doktorált, Münchenben az egyetem nőklinikáján kezdett dolgozni.

1920-tól aktív tagja volt a német nőszövetségnek, alapító tagja a Landesgruppe Bayern des deutschen Ärztinnenbundes-nek (Bajor orvosnők egyesülete).