Elizabeth Smith Shortt kanadai orvos, feminista (1859–1949)

Olvasási idő
less than
1 minute
Eddig olvastam

Elizabeth Smith Shortt kanadai orvos, feminista (1859–1949)

május 25, 2015 - 21:11

1859. január 18-án született. Az első három kanadai orvosnő egyike. Visszaemlékezéseiben leírja, a férfi hallgatók és tanárok zaklatták, gúnyolták, kiközösítették őket, sztrájkkal fenyegetőztek, ezért a női hallgatóknak létrehozták a  Canadian Women's Medical College-t, ahol 1884-ben diplomát szereztek. Hamiltonban kezdett praktizálni, majd a  Canadian Women's Medical College professzora lett. Tevékenyen részt vett a nőjogi mozgalomban, a National Council of Women alelnöke volt. Emlékiratait  A Woman with a Purpose címmel publikálta.

 

 

Kapcsolódó tartalom

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Maria Cutarida-Crătunescu román orvos, feminista (1857–1919)

március 18, 2016 - 00:32

1857. február 10-én született. Középiskoláit Bukarestben végezte. 1877-ben beiratkozott a zürichi egyetem orvoskarára, majd tanulmányait a montpellieri egyetemen folytatta, a román újságok állandó figyelme mellett. 1884-ben megkapta doktori diplomáját, hazatért, magánpraxist nyitott és sikertelenül megpályázott egy nőgyógyászi állást a Brâncovenesc kórházban. 1886-tól az Elena Doamna női menhely egészségügyi vezetője volt, 1891-ben kinevezték a bukaresti Filantropia kórház nőgyógyász főorvosának. Orvosi munkája mellett szociális és nőjogi területen végzett komoly munkát.

Dagmar Berne ausztrál orvos (1865–1900)

március 18, 2016 - 01:08

Dán bevándorlócsaládban 1865. november 16-án. 1885-ben vették fel Sydneyben az egyetem orvoskarára, bár a dékán, A. Stuart professzor és több tanár ellenezte a női hallgatók felvételét. Dagmar az első évet kiváló eredménnyel végezte el, a következőben azonban Stuart professzor megbuktatta. Elkeseredésében Angliába ment, ahol a London University hallgatójaként 1893-ban diplomázott. Két évet Angliában egy tottenhami kórházban dolgozott, majd hazatért. Ő volt a második nő, aki New South Wales-ben orvoskamarai tag lett, de kórházi állást nem kapott.

Dr. Hugonnai Vilma, az első magyar orvosnő (1847–1922)

szeptember 29, 2012 - 23:09

Az első magyar orvosnő, Hugonnai Vilma grófi családba született a sorban ötödikként 1847. szeptember 30-án Nagytétényben. Édesanyja, tüdőbeteg lévén, csak nagyon keveset érintkezett a gyermekeivel - emiatt gondolt a komoly, visszahúzódó kislány először arra, hogy orvos szeretne lenni. Később szülei Pröbstl Mária budapesti lánynevelő intézetébe íratták, ahol kiválóan tanult, érettségit azonban nem szerezhetett. (1896-ig lányoknak Magyarországon erre nem volt lehetőség.)