A test, a szexualitás, a reprodukció feletti önrendelkezés magánügy. A társadalom feladata az ezekkel kapcsolatos egyéni döntéseket elfogadni és támogatni.
Ez az írás nem a meggyőzésről szól. Trendekről, vagy az általános gyermekvállalási kedv csökkenéséről sem szeretnék beszélni, mert bár sokan vallják magukénak azt a gondolatot, miszerint ebbe a rideg és kiszámíthatatlan világba nem jó gyereket szülni, a tudatos gyermektelenség nem pusztán ebből eredeztethető, és nem is az utóbbi évek gazdasági-társadalmi problémái hívták életre. Sőt, a róla való diskurzus is jó pár évtizedes, és irodalmi példákat is említhetnék már a 20. század elejéről.Tovább olvasom
Az utóbbi időben egyre többet hallani, hogy társadalmi szintű „probléma”, hogy nagy az egyedül élők száma, mind a férfiak, mind a nők körében.Tovább olvasom
Különböző, hétköznapi létkérdéseket tárgyaló fórumokon rendre belefutok a következő kérdés valamilyen változatába: "Kezdeményezhet-e [ismerkedést, kapcsolatot] a nő?". Ezekre néha érkeznek ugyan olyan válaszok, amiken csak csóválni tudom a fejem (bár szerencsére ilyen válaszokból mintha kevesebb lenne), de ami még inkább töprengésre késztet, az maga a tény, hogy ez a kérdés még egyáltalán felmerül – mégpedig a jelek szerint sokakban, és rendszeresen.Tovább olvasom
A Szent Imre kórház szülészetén az alternatív módszerek és a bensőséges légkör megvalósításán kb. 15 éve dolgozó főorvos magát félig orvosnak, félig bábának vallja, és mindkét szakma előnyeit egyesíti magában.Tovább olvasom
Békés demonstráció Nyíregyházán a szabad szülésért Nyíregyháza csatlakozik ahhoz a demonstráció-sorozathoz, amellyel országszerte a figyelmet kívánjuk felhívni az otthonszülés jogi szabályozásának hiányára, az ebből adódó jogsérelmekre és a Geréb Ágnessel szembeni méltánytalan és emberi jogokat sértő eljárásra.Tovább olvasom