• Tüntetés Kanadában a faji szegregáció ellen
  • Wanda Robson, Viola Desmond testvére 2018-ban, kezében az új kanadai tízdollárossal

Viola Desmond, a kanadai Rosa Parks

Olvasási idő
1 minute
Eddig olvastam

Viola Desmond, a kanadai Rosa Parks

július 07, 2020 - 21:10
A kanadai faji szegregáció egyik legismertebb történetének a főszereplője.

Viola Desmond Halifaxban született 1914-ben középosztálybeli családba. Anyja fehér lelkész lánya, apja fekete borbély volt.

Kozmetikus- és fodrásznak tanult, saját szalont nyitott a feketék speciális igényeinek a kiszolgálására. Az üzlet virágzott, és Viola hamarosan a helyi fekete közösség fontos szereplője lett.

1946-ban egyik üzleti útján New Glasgow-ban bement egy moziba, és mivel rövidlátó volt, a földszintre kért jegyet. Nem vette észre, hogy a pénztáros a karzatra szóló jegyet adott neki, a helyi szokások szerint ugyanis a színesbőrűek ott ültek. Ragaszkodott a földszinti ülőhelyhez, a vitához kihívott rendőrök bántalmazták, letartóztatták és bezárták.

Halifaxba hazatérése után a helyi baptista gyülekezet vezetői tanácsára bíróságra vitték az ügyet. A per hosszú ideig elhúzódott, többször szerepelt a helyi és országos lapokban. Végül 26 dolláros büntetés fizetésére kötelezték.

2010-ben Nova Scotia kormányzata posztumusz felmentette és bocsánatot kértek a családtól. 2012-ben a kanadai posta bélyeget adott ki tiszteletére, 2018-tól a kanadai tízdolláros bankjegyen Viola Desmond arcképe szerepel. 

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Adelaide Johnson amerikai szobrász, feminista (1859–1955)

január 05, 2018 - 01:07
Adelaide Johnson (balra) leghíresebb szobrának leleplezésén

A St. Louis School of Design-ban tanult, majd Chicagoba költözött, ahol egy balesetért kapott kárpótlás lehetővé tette az addig rossz anyagi helyzetben lévő Adelaide-nak, hogy Európába menjen tanulni. Művészeti tanulmányait így Drezdában, majd Rómában folytatta. 1896-os házasságkötésekor tizenegy évvel fiatalabb férje vette fel az ő nevét, és lelkésznő vezette a szertartást. 

Vegetáriánus, egyben meggyőződéses feminista volt. 

A feminizmus a legnagyszerűbb dolog az emberiség evolúciójában - vallotta.

Wangari Maathai kenyai emberjogi és környezetvédő aktivista (1940–2011)

szeptember 06, 2015 - 17:31
Az első nő, aki a nairobi egyetemen doktori címet és katedrát  szerzett. Az első afrikai nő, aki PhD fokozatot szerzett állatorvosi szakon. Később a kar dékánja lett. Professzori kinevezése után férje elhagyta őt és három  gyereküket, a válás indoka: Wangari "túl iskolázott, túl erős, túl  sikeres és túl nehezen kezelhető” „nem engedelmeskedik a férfiaknak,  ezzel megszegi az afrikai tradíciókat”. (A bíróság egyetértett a férjjel.)
 

Nydia Lamarque argentin ügyvéd, költő, író, fordító, feminista (1910–1982 )

március 31, 2018 - 22:27

Buenos Aires-ben született, spanyol anyától, francia apától. Gondos nevelésben részesült, a humán tárgyak vonzották, 12 évesen írta első verseit. Családja támogatásával elvégezte a jogi egyetemet, majd sikeres vizsgák után az ügyvédi kamara tagja lett. Fiatal korától érdeklődött a társadalmi problémák iránt, vonzották a szocialista eszmék és részt vett a feminista mozgalomban. A huszas évektől jelentek meg versei, első kötetét 1925-ben publikálta. Tagja volt az írók Boedo társaságának és az Ateneo Femenino nőegyletnek.