Liszt Ferenccel is játszott: Arma Senkrah amerikai hegedűművész

Olvasási idő
less than
1 minute
Eddig olvastam

Liszt Ferenccel is játszott: Arma Senkrah amerikai hegedűművész

június 06, 2017 - 18:10
Rendkívül sikeres, de fájdalmasan rövid élete volt.

New Yorkban született 1864-ben, művészként megfordítva használta vezetéknevét (Harkness). Anyja tanította zongorázni és hegedülni, korán kiderült, milyen tehetséges. 9 éves volt, amikor Európába utaztak, hogy a legjobb tanároktól tanulhasson. Lipcsében Arno Hilf, Brüsszelben Henryk Wieniawski volt a mestere. 1873 és 1875 között a párizsi konzervatóriumban Joseph Massart foglalkozott vele. Első komoly sikere 17 évesen Párizsban volt, ahol a Paris Conservatoire versenyén első díjat nyert. Nemsokkal ezután európai hangversenykörútra indult, a közönség és a kritikusok is mindenhol el voltak ragadtatva játékától. 1885-ben megismerkedett Liszt Ferenccel, aki nagyra értékelte tehetségét, több koncerten léptek fel együtt. Ausztriában és Magyarországon közös turnén vett részt Liszt tanítványaival. 1888-ban Weimarban házasságott kötött egy ügyvéddel, attól kezdve nem lépett fel. 1900-ban, 36 éves korában (valószínűleg elhatalmasodó betegsége miatt) megölte magát. 

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Arányi Jelly (Jelly d’Arányi) magyar/angol hegedűművész (1893–1966)

május 30, 2016 - 21:26

Szenvedélyes, lendületes játékáról volt híres. Családjában több híres művész volt, először zongoraművésznek készült, majd a hegedűt választotta, Hubay Jenő tanítványa volt a budapesti Zeneakadémián. Londonban telepedett le, szerte Európában és Amerikában tartott koncerteket, hamar népszerű lett. Klasszikus és kortárs műveket egyaránt játszott. Több kortárs zeneszerző írt neki darabot, köztük Bartók, Ravel, Vaughan Williams, Bartók Bélával több közös koncertje is volt.  

 

Harriet Hosmer amerikai szobrász (1830–1908) 

október 09, 2017 - 21:44

Művészi képességei korán jelentkeztek. Komoly, haladó szellemű nevelésben részesült. 1850-ben az első nő volt, aki engedélyt kapott a Missouri Medical College anatómiai előadásainak látogatására. Néhány évvel később Európába utazott, Rómában és Londonban élt és alkotott, szobrait a kritikusok és a nagyközönség egyaránt ünnepelte. 

Néhány műve: Beatrice Cenci; The Sleeping Faun (Az alvó faun); Zenobia in Chains (A leláncolt Zenóbia); Queen of Palmyra (Palmyra királynője); Puck; Isabella of Castille.  

Chiquinha Gonzaga brazil zongoraművész, karmester, zeneszerző (1847–1935) 

október 15, 2017 - 00:08

Brazília első női karmestere, egyik legismertebb és legsikeresebb művésze, aki népszerűségét a rabszolgafelszabadító mozgalom támogatásában is felhasználta. Anyja félvér volt, apja gazdag családból származó magasrangú katonatiszt, aki családja tiltakozása ellenére nősült. Kiskorától tanult zenét, első művét 11 évesen komponálta. 16 évesen apja férjhez adta egy tengerésztiszthez, 3 gyereket szült, férje bántalmazta és eltiltotta a zenétől, ezért legidősebb fiával megszökött. Ő volt az első brazil nő, aki hivatalosan elvált férjétől, apja ezért halottnak tekintette.