1860-ban Theophilus Packard lelkész elmegyógyintézetbe záratta feleségét, akivel több, mint húsz éves házasságuk alatt hat gyermeket neveltek. A feleség "őrültsége" abban nyilvánult meg, hogy vitatkozni mert férjével nevelési, anyagi és vallási kérdésekben. Mivel a korabeli törvények szerint egy férj megtehette ezt nyilvános meghallgatás vagy a feleség beleegyezése nélkül (sokan egyéb lehetőség híján így intézték el, hogy elválhassanak a feleségüktől), a lelkész úrnak mindössze orvos barátját kellett megkérnie a beutaláshoz.

Az elmegyógyintézetekben szörnyű körülmények uralkodtak, jellemző volt a zsúfoltság, a higiénia szinte teljes hiánya, a silány élelem és a "kezelés" gyanánt válogatott kínzások. Elizabethnek három évébe került, amíg meg tudta győzni az orvosokat – fia, lelkész apja és néhány barátja támogatásával – és kiengedték. Hazatérésekor férje bezárta egy szobába, melynek ablakait bedeszkázta, és megpróbálta egy másik államba átcsempészni. Elizabethnek végül sikerült kidobnia egy levelet az ablakon, egy barátjának címezve, akihez szerencsésen eljutott a segélykiáltás.

A mindenéből kisemmizett, megalázott asszonynak évekig tartó pereskedés után sikerült igazát bizonyítania (mivel férje nem adta fel a próbálkozást, hogy őrültnek nyilváníttassa). A neki megítélt kártérítési öszegből Anti-Insane Asylum Society néven egyesületett alapított. Előadóutakat szervezett, könyveket írt megpróbáltatásairól és az elmegyógyintézetekben uralkodó állapotokról, minden fórumon harcolt a törvények megváltoztatásáért a kiszolgáltatott nők érdekében.