Szerda 9.15, Parlament: követeljük az Isztambuli Egyezmény ratifikációját!

Olvasási idő
1 minute
Eddig olvastam

Szerda 9.15, Parlament: követeljük az Isztambuli Egyezmény ratifikációját!

január 30, 2017 - 15:53
Szerdán lesz lehetősége az Igazságügyi bizottságnak igent mondani arra a javaslatra, amely ratifikálná, vagyis érdemben működtetni kezdené az Isztambuli Egyezményt hazánkban. 

Az Európa Tanács 2011-ben elfogadott e a nők elleni erőszak és a családon belüli erőszak megelőzését és felszámolását célozza. Magyarország 2014 márciusában aláírta az egyezményt, de a ratifikáció (törvénybe iktatás) azóta sem történt meg. Az Egyezményben foglaltak betartása emberéletekben számolható. A ratifikáció halogatásának egyik oka anyagi - luxusberuházásokra van forrás, áldozatvédelemre nincs -; másik oka ideológiai: az Egyezmény a nők elleni erőszakot nemi alapú erőszakként tárgyalja, ami a jelenlegi politikai klímához nem illeszkedik. (Ahogy a "családon belüli erőszak" kifejezés is szentségtörésnek számít, így nem kerülhetett be a vonatkozó több sebből vérző törvény szövegébe.) Ne hagyjuk, hogy ezen (és az Egyezmény szövegében szerepelő "gender" szón) múljon heti egy nő és havi egy gyerek élete! 

Szerdán lesz lehetősége az Igazságügyi bizottságnak igent mondani arra a javaslatra, amely ratifikálná, vagyis érdemben működtetni kezdené az Isztambuli Egyezményt hazánkban. 

Segítsünk jelenlétünkkel a döntéshozóknak, követeljük együtt az Egyezmény azonnali ratifikációját és betartását! Követeljük, hogy a magyar politikai elit kötelezze el magát az áldozatok hatékony védelme és az érdemi prevenció, beavatkozás, áldozatellátás és a bűnismétlés hatékony megakadályozása mellett! 

Csatlakozó szervezetek (újabb csatlakozók esetén frissítjük)
- Angyalhír
- Patent Egyesület
- Újrakezdés csoport 
- NANE Egyesület
- Magyar Női Érdekérvényesítő Szövetség, az Európai Női Lobbi tagja

___

Az esemény szervezés alatt áll, a változtatás jogát fenntartjuk.

 

Facebook esemény: 

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Néma tanúk sorakoznak a lúgos támadóról döntő bíróság előtt

november 24, 2016 - 08:46
Renner Erika érkezik a tárgyalásra

Kilenckor kezdi tárgyalni a Fővárosi Ítélőtábla annak az orvosnak az ügyét, aki első fokon csak négy év börtönt kapott, amiért maró lúggal leöntötte volt barátnője nemi szervét. Az épület előtt az áldozattal szolidáris minidemonstrációt tartanak.

A Nőkért Egyesület az isztambuli egyezmény ratifikálását követeli. Ma van a nők elleni erőszak megszüntetésének világnapja. Magukkal hozták a magyar áldozatokat jelképező piros kartonbábukat, a néma tanúkat, ahogy nevezik őket.

Renner Erika érkezik a tárgyalásra

Fotó: Ajpek Orsi

„Miért van az ma Magyarországon, hogy nem az elkövetőnek, hanem az áldozatnak és a gyerekeinek kell menekülniük?” – Ámon Kata beszéde

február 03, 2017 - 13:28
Balról: Újszászi Györgyi, Ámon Kata, Antoni Rita (fotó: Németh Dániel, Magyar Narancs)

Elmenekülnék-e a bántalmazó elől, ha azzal fenyegetne, hogy megöl, ha elmenekülök? 

Elmenekülnék-e a bántalmazó elől, ha azzal fenyegetne, nem csak engem öl meg, hanem a gyerekeimet is, ha elmenekülök?

Elmenekülnék-e, ha azzal fenyeget a gyermekvédelmi rendszer, hogy ha nem vetek véget saját bántalmazásomnak, kiemelik a gyerekeket? 

Elmenekülnék-e, ha a bántalmazónál maradnának a gyerekeim, ha elmenekülök, mert a bántalmazott nő mindig rossz anya, de a bántalmazó attól még lehet jó apa, hogy a gyerek előtt bántalmazza a partnerét?