"Miként határozhatjuk meg az anyaságot a nemi szerepek kontextusában? Hogyan körvonalazódik az anyaság fogalma a különböző politikai és vallási nézőpontokból? Mit jelent az anyaság különböző szakpolitikai, és mit a feminista megközelítések számára? Milyen válaszokat lehet adni az anyasággal kapcsolatos társadalmi kihívásokra, ideértve a természetes szülést, a munkaerő-piac és a bérezés kérdéseit, valamint az egyedülálló anyák speciális szükségleteit? Beszélhetünk-e az anyaságról anélkül, hogy érintenénk az apaság kérdését? Vannak a nemek közötti egyenlőségnek mindnyájunk számára lényeges vonatkozásai? Hogyan szabhatunk gátat a társadalmi viták polarizálódásának, és miként állhatunk ki az olyan értékekért, mint a méltóság és a párbeszéd?" - álltak a meghívóban a megvitatandó kérdések. 

Az első előadó, dr. Gerberné Farkas Zsuzsanna felolvasása a „Családi értékek és a gyermekvállalással kapcsolatos attitűdök változásai” címet viselte, és Emíliához hasonlóan belőlem is döbbenetet váltott ki (konkrétan elkezdtem kételkedni, hogy jó helyen vagyok-e ) – az előadó (a konzervatív Magyar Asszonyok Érdekszövetségének elnöke - a szerk.) meglehetősen idealisztikusan ábrázolta a helyzetet és az egekbe magasztalta a kormány családpolitikáját.

Nagy megkönnyebbülés volt Tóth Olga szociológus ezt követő előadása, amiben többek között – udvariasan, ám szilárd tényekre hivatkozva – tisztázta, miért megtévesztőek dr. Gerberné Farkas Zsuzsanna demográfiai adatokból és Kopp Mária munkásságának elemzéséből levont következetései a magyar társadalom gyermekszeretetéről és családközpontúságáról. Az előadás címe „A családmodell és az anyaság koncepciójának változásai a társadalomban” volt. Tóth Olga előadásában számomra a legérdekesebb Kirkpatrick elméletének ismertetése volt (lásd Tóth, p. 140. ), aki a gyerekvállalás hátterében álló különböző szociális, pszichés, társadalmi és érzelmi motivációkat elemezte (melyek az imént felvázoltaknál jóval komplexebbek). Ennél is meglepőbb volt az az elmélet, mely szerint  posztmodern ipari társadalmakban a gyermekek fogyasztási és presztízsjavaknak számítanak.

Dósa Ágnes orvos-jogász az asszisztált reprodukciós eljárások által felvetett etikai kérdésekről beszélt „Az anyaság és a reprodukciós orvostudomány: jogi és bioetikai kérdések” című előadásában. Az összes etikai kérdés gyökere – nem meglepő módon – az, hogy minek tekintjük a megtermékenyített petesejtet, morális szempontból elfogadható-e az elpusztítása?

Ingrid Kaoküla észt bába arról mesélt, hogyan sikerült Észtországban elfogadtatni először a természetes szülést, majd legalizálni az otthonszülést. Az ő előadása generálta a legtöbb kérdést, sokan, többek között a Születésház Egyesület képviselője próbálták meghatározni a különbséget az észt és a magyar helyzet közt, nevezetesen, miért ment nekik ennyire könnyen és mi lehet az oka annak, hogy az észt szülészeti-nőgyógyászati szakma inkább támogatta, mint ellenezte ezt az irányú nyitást. Az egyik - számomra legérdekesebb - válasz erre a kérdésre az volt, hogy a Magyarországon jól ismert hálapénzrendszer Észtországban olyan szinten nem létezik, hogy az előadó még az erre vonatkozó kérdést sem értette. (Irigylem az észteket.)

Szikra Dorottya (akivel ez a remek interjú készült néhány nappal ezelőtt) a szociálpolitika szempontjából elemezte az anyaságot, ami igazából Magyarországon még mindig a „nő” egyetlen megjelenési formája az állam nézőpontjából. (Lásd az ENSZ CEDAW Bizottság 2013-as észrevételeinek 8-as pontját.) Ugyanilyen visszás jelenség Szikra Dorottya szerint, hogy a család a szociálpolitika szempontjából az anya és a gyermek(ek) együttesét jelenti, miközben a férfiak szerepét a politikában és a pénzügyekben találják meg, és ez - többek között - azért is igazságtalan, mert a jóléti társadalmakban a szociális gondoskodás kialakulásának pont hogy a legkülönbözőbb női mozgalmak voltak a fő mozgatórugói. Beszélt arról is, Magyarországon jelenleg a legszegényebb társadalmi rétegek leszakadása miatt növekszik a gyermekek és a nők kiszolgáltatottsága.

Az utolsó előadást Renata Hryciuk lengyel antropológus tartotta, és a feminizmus jelenlegi lengyelországi helyzetéről beszélt a „Hogyan teheti a feminizmus újra témájává az anyaságot” című előadásában. Mesélt az egyedülálló lengyel anyák hamvába holt mozgalmáról, akik 2002 és 2007 között a korábban létező tartásdíj-alap visszaállításáért harcoltak, és emiatt a rendszerváltás utáni, a múltat a Magyarországhoz hasonlóan nehezen feldolgozó Lengyelországban amolyan poszt-kommunista, múltat visszasíró mozgalomként lettek megbélyegezve. Szerinte- többek között - ez a politikai színezet közrejátszott abban, hogy az imént említett törekvőknek a neoliberális kötődésű lengyel feminista mozgalommal nem alakult ki működő kapcsolata. Renata Hryciuk szerint megérett az idő arra, hogy újragondolják Lengyelországban az anyaság és a feminizmus kapcsolatát, illetve áthidalják a kettő közt tátongó szakadékot, és ebben mérföldkőnek tartja Agnieszka Graff idén nyáron megjelent könyvét, a „Feminista anyá”-t. (Megj. Grafftól magyarul itt olvasható egy tanulmány.)

Összességében, remek élmény volt, örülök, hogy ott lehettem ezen a konferencián, egyrészt szakmailag is gazdagodtam, másrészt magánemberként is sokat jelentett számomra; egyik-másik előadás bizonyos szempontból más perspektívába helyezte a saját anyaságomat. 

Összefoglaló videó: 

A FES hivatalos összefoglalója itt.